Vincze Teréz
A festő fest, a pénz beszél.
Fehér négyzet fehér alapon, nagyon vastagon feketére mázolt négyzet alakú
vászon, aranyból készült wc-csésze – művészeti aukciókon és a modern művészeti
múzeumokban gyakorta találkozhatunk efféle dolgokkal, melyekről általában
hajlamosak vagyunk elfogadni, hogy amennyiben ott vannak a múzeumban, akkor
bizonnyal műalkotások – vagy legalábbis vannak, akik szerint műalkotások. De
kik azok, akik eldöntik, hogy a múzeumban (vagy az aukciós házban) felbukkanó
zöldre festett bohóccipő vagy padlóra helyezett műanyag citrom műalkotás-e.
Nathaniel Kahn dokumentumfilmje az efféle, az egyszeri múzeumlátogatót
gyakorta megkörnyékező kérdésekkel foglalkozik izgalmasan, szórakoztatóan, és a
nézőnek sok szabadságot hagyva arra, hogy maga fogalmazza újra a modern
művészet egyik alapkérdését (mitől tarthat számot a művészet státuszára a
dolog, amit látok?) különféle nézőpontokból.
A film egyik legfőbb rénye, hogy – amint ez bármely izgalmas és fordulatos
filmben nélkülözhetetlen – nagyon erős karakterekkel dolgozik. A modern
művészet és művészeti piac minden kulcsszereplője egyfajta sűrítményként
jelenik meg a filmben: a sztárművész, az elfelejtett művész, a dealer, a
gyűjtő, a kritikus, a tudós – mind-mind határozott, nagyon karakteres jegyeit
testesítik meg ennek a nem teljesen kézenfekvő szabályok szerint zajló
játszmának. Attól lehetnek ennyire erősek, önmagukon túlmutatóak a figurák,
mert tényleg a különféle területek emblematikus alakjait sikerült kamera elé
állítania a rendezőnek, vagyis a film valódi modern művészeti és művészetpiaci sztárparádé.
A sztárművész szerepében például maga Jeff Koons beszél műtermében arról, hogy
a segédei által reprodukált mindenféle festmények, és az eléjük helyezett
tükröződő felületű kék fémgolyó (gazing ball) miként érthető az ő saját
alkotásaként, habár nem a saját kezével készíti, és miféle egyedülálló
műalkotás keletkezik ebben a konstellációban. Ahogy nézem a repróműhelyben szerényen
mosolygó művészt, kinek fémből kiöntött felfújható nyula momentán 60 millió
dollárt ér, őszintén kétségek között vergődöm, hogy akkor ezt az egészet mint visszataszító
és felháborító, a kapitalizmus minden undorító tulajdonságát magába sűrítő,
nevetséges átverésként kívánom-e elutasítani, vagy mégiscsak pontosan az mindez,
aminek a művészetnek (többek között) lennie kell: a világ és a társadalom elé
állított görbe tükör, aminek segítségével úgy ébredünk rá dolgokra, ahogy az
más eszközökkel nem volna lehetséges.
A másik kedvenc figurám a Sotheby’s szépművészeti részlegének igazgatója, aki
gőgös, mindentudó, a modern művészetek területén megkérdőjelezhetetlen(nek
látszó) autoritással beszél arról, mi mennyit ér, s közben kezdem megérteni,
miféle emberek mondják meg a festékkel kaotikusan összecsöpögtetett vásznakról,
hogy mi az áruk a piacon. Piaci ragadozók ők, ahogy maga is fogalmaz: a
vadászat, a hajsza érdekli a legjobban és a vad elejtése – vagyis amikor sikerül
megszerezni egy kollekciót árverezésre.
A híres gyűjtő szintén lenyűgöző figura, ahogy a sokmilliót érő tárgyak
között járkál lakás-múzeumában miközben kijelenti, hogy „a jó gyűjtő legbelül
sekélyes, egy dekorátor” – intelligens és jó érzéke van a művészeti piachoz, de
máskülönben olyan, mint egy könyvelő, aki excel-táblázatban tartja nyilván a
készletet.
A kritikus hangot a művészettörténészek képviselik – egyikük megjegyzik,
hogy a kortárs művészet nem más, mint luxusmárka, és az olyanok, mint Koons valójában
divattervezők. Ráadásul az árveréseken elképesztő árakért gazdát cserélő művek
olyan drágává válnak, hogy a múzeumok számára végleg elérhetetlenek lesznek és
örökre beköltöznek a szupergazdagok luxuslakásaiba.
Természetesen a filmből nem tudjuk meg – mert nem is megtudható –, hogy mi
is akkor valójában a művészet végső ismertetőjegye, s hogy pontosan hogyan is
születnek az árak, de sok mindent megtudunk a modern művészeti piac
kialakulásáról és a dinamizmusokról, melyek mozgásban tartják.
Senki többet (The Price of
Everything) – amerikai, 2018. Rendezte: Nathaniel Kahn. Kép: Robert Richman.
Zene: Jeff Beal. Gyártó: HBO. Forgalmazó: magyarhangya. Feliratos. 98 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2019/08 53-54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14218 |
