Pethő Réka
Vita Sackville-West ihlette Woolf leghíresebb hősét, Orlandót.
Virginia Woolf évtizedek
óta emblematikus figura a feminista irodalom számára, regényei már akkor a női
irodalom legjelentősebb darabjai közé tartoztak, amikor a fogalom még nem is
létezett. Magánéletéről rengeteget tudunk a tények szintjén, köszönhetően
fennmaradt hatalmas levelezésének és annak, hogy egy jelentős művészeti-irodalmi
kör, a Bloomsbury csoport tagja volt, mégis a mai napig sokan és sok módon
próbálják megfejteni a pszichés problémákkal küzdő, és életének végül önkezével
véget vető rejtélyes írónőt (az egyik legismertebb példa Michael Cunningham
regényének 2002-es adaptációja, Az órák).
Chanya Button második filmje, a Vita és
Virginia – Szerelmünk története Eileen Atkins színpadra írt drámájának
adaptációja, alapja a két címszereplő írónő levelezése, és Woolf egyik
leghíresebb regénye, az Orlando keletkezését
mutatja be.
A történet
középpontjában Vita Sackville-West és Virginia Woolf szerelmi viszonya áll: ez
a kapcsolat és Vita személye ihlette Orlando androgün alakját – az
inspirációról maga Woolf számol be naplójában. Vita elcsábítja Virginiát, ám
miután megszerzi, hamar érdeklődését veszti és továbblép: ez a patriarchális
világrendben a férfiaknak tulajdonított attribútum vezeti el Virginiát ahhoz,
hogy megformálja ezt az alapvetően nemtelen, az évszázadok során férfiből nővé változó
karaktert.
Virginia bátyja az
1900-as évek elején alapította meg a Bloomsbury csoportot, amely liberális
elveket valló művészeket gyűjtött össze: tagja volt nővérük, a festő Vanessa
Bell és maga Woolf is. Miközben számukra egymás között teljesen magától
értetődtek a homoszexuális párok, nyitott házasságok, kifelé decens, a
hagyományos társadalmi szerepeket betöltő életet éltek (a csoport kialakulását jelentős
magánéleti fókusszal a 2015-ös Life in
Squares című háromrészes minisorozat mutatja be). Ez a csoport adta
Virginia életének, alkotói munkásságának és Vitával kialakuló szerelmi
kapcsolatának kontextusát: szakításuk és Vita lényének megértése teremtette meg
az Orlandót.
Woolf az Orlandóban szatirikusan beszél a brit
kultúráról, amely elfogadta a leszbikusságot mindaddig, amíg az allegóriaként jelenik
meg, és épp annyira valóságos, mint amennyire a regény Sackville-West-ről szól:
nem lehetett realisztikus. Az Orlando
követi a szabályos életrajz struktúráját és látszólag megfelel a
heteroszexuális kultúra hagyományos szabályainak, ám mindezt úgy teszi, hogy
hőse egy több száz évig élő alak, története megkérdőjelezi a hagyományos nemi
predesztináció létjogosultságát. Ez a kettősség hatja át Vita életét is, akinek
egy olyan világban, ahol a patriarchális rend által létrehozott fogalmak
formálják a szerepeket, több különböző életre lenne szüksége, hogy minden énje
ki tudjon teljesedni. Nem csak szimbolikus értelemben van ez így: Vita
elveszíti családi otthonát, az Orlandóba
is átemelt és a jelen filmben is központi szerepet betöltő Knole-t, csak azért,
mert nő – ha férfi lenne, ő örökölné, ám így unokatestvéréé lesz.
Az Orlando keletkezése azonban csak a két
órás játékidő utolsó harminc percében jelenik meg, a megelőző időben melodramatikus
és szenvelgő jeleneteken keresztül látjuk Virginia őrlődését mind ebben a
viszonyban, mind regényei csekély olvasottsága okán. A Vita és Virginia az Orlandóhoz
hasonlóan megfelel az életrajzi mű szabályainak, ám Woolffal ellentétben Chanya
Button mintha nem empatikusan, hanem ítélettel fordulna hősei felé. A rendező a
film első háromnegyed részében igyekszik felvázolni azt a kettősséget, amely
Virginia és Vita világát jellemzi, és bár neki ma már nem kellene allegóriákban
beszélnie, mégsem jár sikerrel. Egyszerre igyekszik bohém és mai módon szexi
lenni, ugyanakkor távolságot tart karaktereitől, helyenként szinte
parodisztikusan ábrázolja őket. Így bár az utolsó fél óra izgalmas és
revelatív, nem következik a film megelőző másfél órájából. Nem támogatják ezt a
színészi alakítások sem: Gemma Arterton Vitája kiemelten dekoratív, nőies nő,
távol áll tehát a szimbolikus nemtelenségtől (szemben például az 1992-es Orlando adaptációjának valóban szinte
androgün Tilda Swintonjával), Elizabeth Debicki Virginiája pedig üres
porcelánbaba marad. Amíg az Orlando
fiktív biográfiája tudatfolyam jellegű elbeszélésével is sokkal megfoghatóbb
portrét fest, addig a direkt elbeszélésmóddal dolgozó Vita és Virginia felszínes ábrázolás marad.
VITA
ÉS VIRGINIA: SZERELMÜNK TÖRTÉNETE
(Vita & Virginia) – brit-ír, 2019. Rendezte: Chanya Button. Írta: Eileen
Atkins darabjából Chanya Button és Eileen Atkins. Kép: Carlos De Carvalho.
Zene: Isobel Waller-Bridge. Szereplők: Gemma Arterton (Vita), Elizabeth Debicki
(Virginia), Rupert Penry-Jones (Sir Harold), Peter Ferdinando (Leonard),
Isabella Rossellini (Lady Sackville). Gyártó: Mirror Productions / Blinder Films
/ Screen Ireland. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos.
110 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2019/08 53-54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14214 |
