Speier Dávid
Manapság a hongkongi rendezők csak egy nehéz próbatétel árán válthatnak belépőjegyet az Álomgyárba: hőst kell faragniuk az egyik legridegebb és legellenállóbb matériából: Jean-Claude Van Damme-ból. Ám az a bravúr, ami a zseniális John Woonak sikerült a Tökéletes célpontban, a Mindhaláligban sajnos csak félig sikerül a nagy tudású mesterembernek, Ringo Lamnak, akiről jó, ha tudjuk, hogy a nevéhez fűződik például a Tarantino-féle Kutyaszorítóban című filmre legnagyobb hatást gyakorló City On Fire című szajrémozi is.
A szokottnál ígéretesebben induló sztoriról legyen elég annyi, hogy Van Damme rögtön a film elején meghal, de aztán kiderül, hogy az nem is ő, hanem az ikertestvére. Az élő, francia rendőr Van Damme nyomozni kezd a halott orosz maffiózó Van Damme után, és a szálak Amerikába, Kis Odesszába, és a gyönyörű hősnő karjaiba vezetnek. Lam Woohoz hasonlóan felismeri, hogy Van Damme-ot hasznos keveset beszéltetni és sokat akcióztatni, és így sikerül is amolyan szűkszavú hőst, a második leghihetőbb Van Damme figurát kihoznia belőle. A Mindhalálig ugyanott botlik, ahol Lam hongkongi filmjei: az ötletes, profin kivitelezett, ügyesen fényképezett és vágott, és a hájtek kellékek helyett frissítően hagyományos eszközökkel operáló akcióbetétek elsöprő lendületét a köztes jelenetek sutasága akasztja meg, amit kizárólag Natasa Henstridge meglepően sugárzó jelenléte miatt nézhetünk el. Hiányzik továbbá az ilyen nehézkes részek olajozására rendkívül alkalmas humor, sőt urambocsá’ önirónia is – mely oly remekül adagoltatik a már említett Woo-dolgozatban. De a műfaj vagy a főhős kedvelői ne habozzanak: a kockázat minimális.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1997/02 62. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1419 |
