Kovács Kata
Doubles vies – francia, 2018. Rendezte és írta: Olivier
Assayas. Kép: Yorick Le Saux. Szereplők: Guillaume Canet (Alain), Juliette
Binoche (Selena), Vincent Macaigne (Léonard), Christa Théret (Laure), Nora
Hamzawi (Valerie). Gyártó: CG Cinema. Forgalmazó: Vertigo Média. Feliratos. 108 perc.
Olivier Assayas bő három évtizedes életműve tematikai,
stilisztikai és műfaji szempontból egyaránt sokszínű, Báron György a Filmvilág
hasábjain Szabó Istvánéhoz hasonlította: pályájuk indulásakor mindketten
nemzedéki filmesek, a nouvelle vague
hatása alatt állnak, valamint töltőtoll kamerával dolgoznak. Ezen párhuzamot
követve, a 64 éves Assayas valahol ott tart a Kettős életekkel, ahol Szabó a Rokonokkal:
egyikük sem ekkor készíti el fő műveit, jócskán eltávolodtak korai témáiktól és
egyre fontosabb számukra a műfaji meghatározottság és a társadalmi reflexió.
A Kettős életek
hőseinek identitásválságát Assayas kedélyesen, lezser iróniával tárja elénk,
olyan franciás érzékenységgel követve azt, hogy már-már úgy tűnik, gúnyolódni
akar a közönséggel. A párizsi szerelmi történet alappillérei az intellektuális
témákról folyó beszélgetések, az irodalom, az internet, a filmgyártás, a
politika, valamint a szex. Alain, a főhős egy nagy múltú kiadó feje, akit
leginkább a nyomtatott irodalom és a digitális kultúra tusája foglalkoztat, míg
felesége, a színésznő Selena épp a képernyőről vágyik vissza a színházba.
Természetesen megcsalják egymást, Alain egy ifjú kolléganőjével lép félre, a nő
pedig férje egyik szerzőjével, a nős Léonarddal folytat viszonyt, aki
autofikcióban utazik. A rendezői oeuvre
szép összefoglalásaképpen mindannyian egymás tükröződései, képmásai, ám
motivációik és egymáshoz fűződő viszonyuk meglehetősen ködös, ahogyan az is,
hogy a film egész pontosan mikor játszódik: hőseink egyformán friss élményként
hivatkoznak az Úrvacsorára, A fehér szalagra, a Facebook és az
e-könyvek hatalomátvételére. Mivel a bonyolult érzelmi kapcsolatokról
viszonylag keveset tudunk meg, az elidegenítő témákról folyó értekezések pedig
sokszor igen felületesek, a film tulajdonképpen nem túl mélyenszántó
esszenciája annak, amit a francia művészfilmtől várunk: nagypolgári lakásokban
és elegáns vidéki nyaralókban elhelyezett, szép és gazdag értelmiségiek hol
borospohárral a kezükben mélyenszántóan vitáznak, hol fehér ágyneműk között
heverészve nyomkodják okostelefonjaikat.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2019/08 55-55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14184 |
