Varró Attila
Godzilla: King of the Monsters – amerikai, 2019.
Rendezte: Michael Dougherty. Írta: Zach Shields és Michael Dougherty. Kép:
Lawrence Sher. Zene: Bear McCreary. Szereplők: Kyle Chandler (Mark), Millie
Bobby Brown (Madison), Vera Farmiga (Emma), Ken Watanabe (Serizawa), Charles
Dance (Jonah), Ziyi Zhang (Chen). Gyártó: Warner Bros. / Legendary
Entertainment. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 132 perc.
Midőn a távoli jövőben a neobarbár emberiség megénekli barlangjai
mélyén ezredfordulós apokalipszisünk meséit, apokrif filmposzterekre és
tízcentis Marvel-bálványokra épülő legendáikban nem a globális felmelegedés és
az emberi ostobaság játssza majd a főszerepet, hanem tűzokádó gyíktitánok és
arctalan vasemberek – így aztán gigászi felelősség minden egyes Godzilla-film
elkészítése, pláne hogy lassan bármelyik az utolsó lehet, amelynek
óriásplakátjait polietilén-ágyékkötős utódainkra hagyjuk. A 2010-es évek
tanúbizonysága szerint, mind a Toho, mind Hollywood tisztában van vátesz-szerepével:
a sokszínű Godzilla-opuszok egységesen sötét képet mutatnak a lejárt
szavatosságú emberiség tehetetlenségről. Legyen szó a 2016-es Shin Godzilla szikár rebootjáról, a
háromrészes anime-verzióról (amely nagyjából a japán óriásszörny-filmek Dűnéje) vagy Gareth Edwards pazar
Monsterverse-indítójáról, a címszereplő mára a végérvényesen felborított
természeti egyensúly jelképe lett, aki épp annyira nem támad, mint védelmez
vagy purgál – egyszerűen jön, tombol és rombol, akár a valódi kaijuk Krakatoától Katarináig.
Ennek fényében az idei hollywoodi folytatás legfőbb vétke
nem az erős kezdet után gyorsan szertefoszló drámai szál (egy fanatikus anya és
frusztrált apa közé szorult fruska-hősnővel), az ötlettelen akció-forgatókönyv
(egy újabb ökoterrorista
gonosztevővel), a bántóan redundáns szüzsé (sok sablonos párbeszéddel), sőt nem
is az egymás sarkát taposó monstrum-sereg, amelynek összes funkciója kimerül a
CGI-farokmutogatásban. Michael Dougherty középsúlyú horror-rendezőnek sajnos
egyszerűen gőze sincs, mit üzenne Godzillájával (túl azon, hogy egy
termonukleáris robbanás árt a baseballnak), úgy dobálózik a különféle
párhuzamokkal és jelképekkel, mint Mechagodzilla a metrókocsikkal: van itt
űrbéli invazív faj és washingtoni sárkányfészek, gyógyító atombomba és kínai
migráns Mothra – a történet végére pedig nem marad más a mítosz romjain, csak
egy hosszútávra tervezett fantasy-franchise
nyitóképe sok szépreményű Sequellával és Spinoffrával.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2019/07 61-61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14182 |
