Pápai Zsolt
You Only Live Once –
amerikai, 1937. Rendezte: Fritz Lang. Szereplők: Henry Fonda, Sylvia Sidney,
Barton MacLane. Forgalmazó: Independent. 86 perc.
A klasszikus
gengszterfilm a harmincas évek legelején születik meg, nemcsak a hollywoodi
alkotók fantáziája nyomán, hanem a valóságtól is megihletve: a filmek modelljei
a metropoliszok és a szervezett bűnözés világából érkező, nehézsúlyú
gazemberek. A húszas-harmincas évek azonban nemcsak Hymie Weiss-szel, Al
Caponéval vagy Lucky Lucianóval veri meg az Újvilágot, de számos kisebb
kaliberű és jobbára vidéken portyázó brigantival is, Baby Face Nelsontól John
Dillingeren át Bonnie és Clyde kettőséig. Ezek a már életükben szép hírnévre
szert tett, a halálukkal pedig mitikus figurákká növekedő bitangok eleinte
nehezebben találnak utat a filmhez: bár az alkotók részéről megvan a szándék, a
nézők részéről pedig az elvárás sorsuk megfilmesítésére, az 1934-től
megszigorodó cenzurális ellenőrzés tiltja akár csak utalásszintű emlegetésüket
is. 1936-ban mégis elkészül a Dillinger karakterét megidéző A megkövült erdő, majd rögtön utána a
Bonnie és Clyde esete ihlette – de kevéssé a tényekre, inkább a
gengszterszerelmesek mítoszára építő – Csak
egyszer élünk, minden idők egyik legjobb bűnügyi filmje.
Fritz Lang már túl
van jó néhány opus magnumon (korszakos expresszionista filmjein, vagy az „M”-en), amikor hozzáfog a filmhez.
Amellyel azon mód műfajtörténetet ír, a Csak
egyszer élünk lesz ugyanis a máig virulens „menekülő szerelmesek”-zsáner (lovers-on-the-run vagy criminal couple) alfája, továbbá
dramaturgiájával, hősábrázolásával és innovatív stílusával a film noirt is
megelőlegezi. A történet középpontjában a törvény két ellentétes oldalára
került szerelmespár áll, a nehézéletű, börtönviselt Eddie és az ügyvédi
irodában titkárnőként dolgozó Joan, akiket bilincsbe ver és egymáshoz láncol a
fátum, pedig mindketten jobb sorsra érdemesek. A film legimponálóbb vonása a precízen
kidolgozott szerkezet és információadagolási technika, az a mód, ahogyan a
rendező végigvezeti a figurákat a kegyetlen véletlenekkel és gonosz
koincidenciákkal – illetve az azok által kiprovokált rossz döntéseikkel –
szegélyezett útjukon. Eddie, bár szörnyű dolgokat művel, mintha mégsem a tetteinek,
inkább a sorsának foglya lenne, és egyetlen, igazi tragikus vétsége, hogy
megszületett, míg Joané az, hogy szereti őt. Aligha lehet elképzelni
megrendítőbb, szívszorítóbb kapcsolatot, egyúttal fatálisabbat: kevés alkotó
akad a filmtörténetben, akinek Langhoz hasonlóan sikerült a végzetdramaturgiát
ennyire tökéletesen működtetnie. Bizarr ezt leírni, de ártatlan ember gyilkosát
soha korábban – és később sem – lehetett annyira szeretni, mint Eddie-t ebben a
filmben.
Azzal, hogy a hősök
felelősségét idézőjelezi, a társadalomét hangsúlyozza a rendező. A Csak egyszer élünk társadalomtudatos
aspektusát nem is Eddie véletlen elítélése hordozza, inkább Joan karakterének
mozgása, attitűdjének hajtűkanyarja, hiszen a jog elkötelezett hívéből válik
fokozatosan törvényenkívülivé. Kritikát jelez továbbá a szökés ténye és iránya, az, hogy a páros eredetileg be
kíván rendezkedni az USA-ban, itt látja a jövőjét, mégis menekülésre kényszerül
„a szabadság földjéről”, ráadásul útja nem Mexikó senkiföldje felé vezet (a
későbbi „menekülő szerelmesek”-filmekben jobbára ide indulnak a hősök), hanem
Kanadába, egy az amerikainál igazságosabb(nak hitt) demokrácia felé.
A Csak egyszer élünk a műfaji és
társadalomkritikai megközelítések mellett szerzői reflexióként is értelmezhető.
Az önvallomásos jelleget jelzi Eddie idegenségének nyomatékosítása, továbbá a
szökevény- és a menekült-lét rímeltetése egymással (például a zárlatban a két
hős között az otthonról folytatott beszélgetés alkalmával), valamint a téves
gyanúsítás motívuma (köztudott, hogy Langot meggyanúsították első felesége
meggyilkolásával, továbbá náci-szimpátiával is).
Sok más mellett ez,
tehát a film szerzői olvasata is a korszerűségét jelzi. A Csak egyszer élünk sok irányba nyitható, kristálytiszta szerkezetű,
karakterépítésében példás film, amelyet tanítani kell. Vagy egyszerűen csak
csodálni, reflektálatlanul.
Extrák: Nincsenek.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2019/07 61-61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14164 |
