Herczeg Zsófia
KAFF a legnagyobb és legrégebbi hazai
animációs fesztivál idén 35 éves. A magyar programot szemléztük.
Évről
évre egyre több fiatal alkotó filmje látható a kecskeméti fesztiválon a magyar
animáció kanonizált nevei mellett, ami már önmagában egy eklektikus programot
ad ki, de a fiatal rendezők munkáinak sokszínűsége még inkább erősíti azt a
hagyományt, hogy a magyar animáció sosem szűkült egyetlen jellemző vonásra,
mindig nagyon szerteágazó stílusú filmek születtek. Az idei program folytatja
ezt a tradíciót.
Ki vagyok én?
Ha
visszatekintünk a magyar animáció aranykorára, akkor azt a tendenciát
láthatjuk, hogy az alkotók előszeretettel fogalmaztak meg kritikát univerzális
szinten az aktuális társadalmi és politikai helyzettel szemben. Tették mindezt
szimbolikus módon, hiszen a korabeli hatalmi rendszeren máshogy nem tudtak
átmenni az ötleteik. Ilyen filmek voltak például Rófusz Ferenc Gravitáció, Jankovics Marcell Mélyvíz, Reisenbüchler Sándor Pánik vagy Macskássy Gyula Párbaj című kisanimációi, melyekben az
alkotók személyes érintettsége nem volt tettenérhető, ellenben a világról és a
társadalom működéséről való kritikus gondolkodásuk annál jobban szembetűnt. Ha
megnézzük a fiatal magyar alkotók munkáit, kevésbé érdeklik őket a világmegváltó
gondolatok, inkább személyes történetekkel reflektálnak egy-egy őket
foglalkoztató nagyobb (társadalmi) problémára. Közülük is kiemelkednek a női
rendezők, akik még inkább mikro-, hovatovább intim világokat ábrázolnak,
amelyekben az érzelmek széles skáláját vonultatják fel. Tóth Luca felcserélt
nemi szerepeket bemutató Superbia
című filmje még egyfajta társadalmi szerepvállalás volt a rendezőtől, kiáltás a
nemi sztereotípiák ellen, ám a Berlinalén debütált Lidérc úr című kisanimációjában már visszaveszi a hangot, és egy
szokatlan karakter szemén keresztül keresi a szeretet mikéntjét. Egy fiatal
férfi oldalából születik meg egy dzsentri külsejű bácsi és kezdi kíváncsian
felfedezni a fiú életterét. Miközben a lakás minden apró részletét tanulmányozza,
beleértve a fiatal férfit, különös vonzódás alakul ki benne a fiú iránt. Lidérc
úr külső kontaktus és visszajelzés híján nem tanulja meg, hogy őt hogyan lehet
szeretni, csak azt, hogy ő hogyan szerethet. Ez a viszonzatlan szeretet nemcsak
a társkeresés nehézségét mutatja, a voyeurisztikus magatartás jól mintázza,
hogyan alakulhat ki fals vonzalom valaki iránt, akit csak messziről
„sztalkolunk”és csak a környezete miatt hiszünk, hogy ismerünk.
A
14. KAFF-on lesz a magyar premierje Andrasev Nadja Szimbiózis című filmjének, mely a Lidérc úrhoz hasonlóan egy voyeur karakter köré épül. Egy megcsalt
nő a férje szeretői után kezd nyomozni az állatkertben, a tetováló szalonban, sőt
még egy swinger klubban is, és megszállottan gyűjtöget mindent, amitől kiismerheti
a többi nőt. A kutatás során féltékenységét fokozatosan felváltja a kíváncsiság
és a kísérletezésre való vágy, ezáltal pedig saját magát is újragondolja.
Szorosan kapcsolódik ehhez a témához Buda Flóra Anna MOME diplomafilmje, az Entropia, mely szintén az önkeresésről
szól: egy ösztönlény, egy társadalmi elvárásoknak megfelelni próbáló lány, és
egy kitörni vágyó belső személyiség három, párhuzamosan futó idősíkban kering,
egyikük sem bír boldog lenni abban a környezetben, amiben létezik. Az Entropia így szintén azt a kortárs
jelenséget dolgozza fel, hogy hiába lettünk felnőttek, nehezen találunk
magunkra és a helyünkre a világban.
De
felnőttek lehetünk-e, ha képtelenek vagyunk elszakadni a szüleinktől? Orosz
Tina Mamahotel című METU
diplomafilmje humoros módon reflektál a szülői felügyelet alól kilépni képtelen
fiatalok problémájára. A rendező már A
13. királylány című vizsgafilmjében is a szokványostól eltérő figurákat,
egy bojlertestű lányt és egy tanktestű fiút szerepeltetett (a tökéletlenséget
és a kirekesztettséget mintázva), a Mamahotelben
pedig továbblép, itt már minden karakter absztrakt, többnyire
szimbolikus-geometrikus formájú alak. A filmben a fiatal férfi hazaviszi párját
a szüleihez, a családi házban viszont a lány az anya manipulatív magatartásával
szembesül, ami alól a fia egyáltalán nem akar kibújni. A mókás alakok,
szituációk és párbeszédek által nagyon szórakoztató kisfilmet a külalak
könnyedsége és a téma komolysága közti feszültség tartja mozgásban, és teszi
még testközelibbé a sok fiatalra jellemző „kapunyitási pánik” problémáját.
Az utolsó vacsora
A
fesztivál kiemelt figyelemmel várt filmje az Oscar-díjas Rófusz Ferenc új
animációja, Az utolsó vacsora,
melynek tervei már negyven éve a fiókban porosodtak, de támogatás híján csak
most készülhetett el. A film Leonardo da Vinci falfestményét eleveníti meg a
valós környezetének, a milánói Santa Maria delle Grazie templom egyik termének
leképezésében. A klasszikus műnek emléket állító film komoly tervekkel indult,
de célkitűzése elmarad attól a szinttől, amelyet az alkotók állítottak. Az utolsó vacsora festmény fontossága
egyértelmű mind vallási, mind kulturális szempontból, így Rófusz szándéka ennek
filmben tisztelegni nagy és egyben kockázatos vállalás volt. A méltatlanul
hosszú várakozás sajnos nem tett jót a tervnek, végül inkább paródia lett
belőle, mintsem hódolat. A Bibliában is kulcsfontosságú jelenet az utolsó
vacsora, amikor Jézus elmondja a tizenkét apostolnak, hogy valamelyikük el
fogja árulni. A festmény filmes változata egészen addig jól működik, amíg a
Rudolf Péterrel készült élőszereplős betét meg nem zavarja a társalgást, és
kibillenti a nézőt az addig magasztos és tiszteletteljes irányból. A karakter
ugyanis behozza a múzeumi teremőrök sztereotípiáját a teszetoszasággal és a
háttérben hallható focimeccsel a tévében, ez a hétköznapiság pedig nem kiemeli
a kivételes, szakrális eseményt, hanem magához hasonítja.
Tanítunk és védünk
A
kortárs magyar animációs sorozatok fellendülése a Médiatanács Macskássy Gyula-
és Dargay Attila-pályázatához köthető, hiszen itt lehet támogatást kapni egyedi
film- és szériatervekre. Financiálisan a legkevesebb rizikó és a legtöbb
bevétel a gyerekeknek szánt animációkban van, úgyhogy egyhamar nem nagyon
számíthatunk olyan felnőtteknek szóló szériákra, mint a külföldön
kultstátusznak örvendő Szamuráj Jack,
Simpson család, vagy a Kalandra fel!. Éppen ezért nagyon üdítő
kivétel a Candide, mely elsősorban a
fiatal felnőtteket célozza meg Cartoon Network-i könnyedségével és
rajzstílusával, roppant kritikus hangvételével, remekül megírt dialógusaival és
a temérdek társadalmi-gazdasági-kulturális utalással. A sorozat tervei már a
’80-as években megvoltak, amikor Kovásznai György tervezett belőle kosztümös
animációt, végül egy csapat fiatal animációs porolta le és ültette át kortárs
(magyar) viszonyokra Voltaire klasszikusát Kovásznai előtt tisztelegve. A
megannyi társadalmi problémát kiforgató Candide
KAFF-on látható epizódja, a Kunigunda
globálisan felmelegedik, a környezetvédelmet veszi górcső alá. Candide naivan
dózerolja az esőerdőket, mígnem találkozik egy csodaszép aktivistával,
Kunigundával, aki a kihalásra ítélt állatokkal átformálja hősünk addigi
nézeteit. Egy nap megjelenik a Pan Corp pénzéhes vezére, aki megzavarja ezt az
érdekmentes rousseau-i idillt, és a maga erőszakos és manipulatív eszközeivel
rávilágít, hogy végül is a kényelem előrébbvalóbb a környezetvédelemnél.
A
KAFF-on a Candide-on kívül a
gyerekeknek szóló sorozatok versenyeztek, ezek között kaptunk ízelítőt Glaser
Katalin Városi legendák szériájának
második évadából Az emberi test című
epizóddal. Glaser Katalin a legszórakoztatóbb kortárs női mesélőnk, aki nem
népmeséket elevenít fel, hanem önmaga, rokonai, ismerősei és környezete történeteit,
szájról szájra terjedő urbán legendáit. A Városi
legendák epizódjainak abszurditása és szatirikus jellege, valamint a nagyon
jól eltalált szinkronhangok narrációja mellett a sorozat grafikai stílusa és
lendülete teszi egyedülállóvá a szériát, melyben éppen a digitális
papírkivágásos forma, és az ebből adódó kollázsszerűség erősít rá a humorra. Az emberi test epizódban két kislány
szemszögéből ismerhetjük meg az emberek sokféleségét, legyen az körte-, alma-,
vagy akár dinnyealak, a versenyautó gyorsaságú idegeket, a hercegnők tüdejét, a
békességben élő szerveket, vagy a holdfogó érhálózatot.
Erősebb
tanító jellege van Richly Zsolt Luther Márton életéről szóló sorozatának, mely
a reformáció 500. évfordulójára készült. A parasztcsaládból származó teológus
és reformátor teljes életútját megjelenítő széria bővelkedik útmutatásban,
próbatételben és tanulságban, de közel sem olyan didaktikusan, mint ahogy egy
vallási témájú projektről gondolnánk. A széria stílusa ötvözi a fametszetek és
a képregények jellemzőit, nagyon friss, sokszor játékos és humoros módon hozza
közelebb az 500 évvel ezelőtti történéseket, és lesz egyszerre kortárs,
miközben megidézi a hagyományokat. A széria legutolsó, a KAFF-on versenyző Szerelem és halál című epizódjában
ráadásul a nők szerepe is előtérbe kerül, még ha kissé konzervatív felfogásban
is. Így a sorozat kicsit hasonló a kecskeméti fesztiválhoz, mely hagyományőrző
módon működik, miközben évről évre a legújabb filmeket és legfrissebb hazai
animációs irányvonalakat vonultatja fel.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2019/07 30-32. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14148 |
