Simó György
Végre, most már lesz összehasonlítási alapjuk a nyammogó kritikusoknak is, itt van végre a spanyol közönségfilm. Nagyvárosi vígjáték állástalan színészekről, plasztikai sebészről, szextelefon-szolgáltatóról, amerikai producerekről és bérgyilkosokról, ráadásul mindenki nagy meglepetésére eredeti címmel. A magyar forgalmazók és pornófilmesek letagadhatatlan stílusjegyeit idéző cím ugyanis az eredeti tükörfordítása: szájból szájba a telefonon átlihegett vágy közlekedik a filmben.
Nem húzós, de nézhető mozi, dekázgatás nagyvárosi slágertémákkal. Victor, a főhős, arany gyerek, színésznek készül, meghallgatásokra jár, pizzafutár. Amikor kirúgják, végre a szakmában helyezkedik el, a „Forró drót”-mál igazi átéléssel surrogja a beleérző fiúszerető mondatait. Első kuncsaftja (Bill) maga is nyeretlen még, hosszú házasságból lassan igazi énjére találó meleg plasztikai sebész, akit azonban sajnálatos módon egyesek meg akarnak ölni. Viktor időközben beleszeret élet első női telefonálójába, külön kabinba vonul, de az audio egyesülés egy hangsúlyos pillanatában a zipp becsípi a farkát, és ez fáj, a szerelem azért megmarad, a nőről viszont csak hosszú idő múltán derül ki, hogy nem Bill felesége. Innen lassan haladunk a Vidám Színpadon megszokott kulimász felé, mindenki mindenkiről mást gondol és hisz, ebből úgynevezett halmozott helyzetkomikum keletkezik, így van mivel elbíbelődni a film végéig. Senki ne izguljon, még számos hülye félreértés és szerep és közhelyes csetlés-botlás van a filmben, ám az a zsebmorál, ami az idétlenkedés mögött kiderül, kifejezetten szimpatikus. Vagy nem is tudom...már annak is örülök, ha egy film nem akar nagyobbnak látszani, mint amekkora.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1997/02 60-61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1414 |
