Kritika

Éter

Quinta essentia

Pörös Géza

Krzysztof Zanussi filmjei a bennünk lévő jóról és rosszról, az isteni és a sátáni princípium véget nem érő küzdelméről szólnak.

Az egykor fizikusnak, majd filozófusnak is tanult rendező régebbi munkáiban gyakran választott hőséül a tudás és a hit dilemmáival küszködő tudósokat (Közjáték, Illumináció, Imperatívusz). S most megint itt van előttünk egy középkorú, ránézésre rokonszenvesnek tűnő lengyel orvos, aki megszállottan kutatja az éter felhasználásának lehetőségeit. Idealista elődeivel szemben tőről metszett materialistaként ő annak a közkeletű és agresszív téveszmének – lásd szcientizmus – a foglya, mely szerint a tudomány előtt nem lehetnek korlátok, a kísérletezés szabadságát az erkölcs sem korlátozhatja.

1912-ben vagyunk, az orosz megszállás alatt lévő Podóliában, ahol doktorunk egy derűs nyári napon megpróbálja elcsábítani az előkelő családból való Małgosiát, ám miután a kisasszony nem hagyja magát, erőszakhoz folyamodik, éterrel elkábítja, majd megijedve attól, hogy a lány nem mutat életjeleket, kétségbeesetten menekülni próbál. Elfogják, halálra ítélik, de a legutolsó pillanatban a cár váratlanul megkegyelmez neki és élethosszig tartó szibériai kényszermunkára ítélik. A főcím alatt az evilági rész metafórájaként Hans Memling 1437-ben festett Utolsó ítéletének pokolvízióját látjuk, majd a triptichon második részében, a nyilvános történetben a doktort máris az Osztrák-Magyar Monarchia egyik galíciai erődjében találjuk, ahol a léha és cinikus parancsnok a katonaorvosi feladatok mellett a tiszti bordély felügyeletével bízza meg. Az orvos azonban nem éri be ennyivel, engedélyt kér az éterrel kapcsolatos kísérletezésekre, mivel a gáz páratlan eszköz lehet a fájdalom megszüntetésére, az emléknyomok törlésére éppúgy, mint szabad akaratuk megtörésére. A doktor a hely speciális igényeiről sem feledkezett meg, a szer segítségével az ember állati ösztönei felszabadulnak a gátlások alól s a páciens valóságos vadállattá válik.

Zanussi régi tudósai őszinték és becsületesek voltak, az Éter orvosa viszont úgy hazudik, mint a vízfolyás, nem átallja eddigi kalandos sorsát a hippokratészi eskühöz való ragaszkodásával magyarázni. Bűntudata nincs, ha kell, csecsemőt öl, kémkedik, álpappal üzletel. „Semmi se szent!” – mondja egyszer az álpapnak. De ne mulasszuk el feltenni a kérdést: miért kapott doktorunk kegyelmet, és hogy tudott megmenekülni? Ezekre ad választ a film harmadik, metafizikai része, a titkos történet, amelyből megtudjuk, hogy még a cári siralomházban meglátogatta őt egy zsakettet és cilindert viselő titokzatos úr, Ziemski bíró, aki fausti alkut ajánl neki: megtarthatja az életét, ha cserébe odaadja a lelkét. Csakhogy az ateista orvosnak az élet önmagában nem érték – ugyan mi jó lenne a szibériai kényszermunkában? – ő hatalmat, legalább egy ember feletti hatalmat kér a fensőbbség urától. A vásárral mindketten jól járnak, az orvos egy ideig kutathat, a titokzatos úr pedig újabb sikert könyvelhet el magának. Az orvos kérdésére ugyanis – kicsoda is maga voltaképpen? – akként válaszol, hogy „valaki, akinek a létezésében maga nem hisz. A maga nézetét, miszerint én nem létezem, ma milliók osztják. Ez az én sikerem.”

A filmben csupán egyetlen lény van, akitől a titokzatos idegen határozottan óvja az orvost, ez pedig a história elejéről ismert Małgorzata, aki az elmegyógyintézet ápoltja, egyszersmind a főhős elfojtott lelkiismerete. Az orvos attól fél, hogy a bűnös múltra fény derül, ezért erőszakos hipnózissal kitörli a lány tudatából ama bizonyos nyári nap emlékeit. Małgorzata a megbocsátó és önzetlen szeretetet hirdeti, találkozásukkor az orvos homlokára keresztet rajzol. (A rendező korábbi filmjeiben is a gyengék vagy betegek hordozták a szentséget.) Nem véletlen, hogy a titkos történet záró részében, a színlelt kivégzés procedúrája alatt végig Małgorzatát halljuk, aki a Miatyánkot imádkozza suttogva, de elnémíthatatlanul. Értsük ezt úgy, hogy az igazi hit, a tiszta lélek az egyetlen erő a romlással szemben? Ezt a feltételezést erősíti a filmben rendszeresen felhangzó megváltás-zene, Wagner Parsifaljának néhány részlete. A kivégzési színjátékról elfelé menet a zavarban lévő orvos meg is kérdi urától, hogy „és most mi lesz?” – „Jobb, ha nem kérdezed” – hangzik a kissé tétova válasz. Ekkor az orvos megáll, hátra marad, felénk fordul, belenéz a kamerába és elmosolyodik. Vajon azért néz velünk cinkosan össze, mert így akarja jelezni, hogy voltaképpen ő az igazi konspirátor, ő jár túl jótevője eszén és nem fordítva? Krzysztof Zanussi a gondolkodás szenvedélyét ezúttal is az elemzés fegyelmének rendeli alá, könnyelmű reményekkel nem bíztat.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2019/06 53-54. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14120

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -