Benke Attila
Az Oscar-díjas Barry Jenkins új filmje szerelemről, fajgyűlöletről.
Az utóbbi években látványosan sok színesbőrű filmrendező elemezte az afro-amerikaiakat érintő történelmi és társadalmi problémákat (Steve McQueen: 12 év rabszolgaság, 2013, Ava DuVernay: Selma, 2014, Ryan Coogler: Creed, 2015, Nate Parker: Egy nemzet születése, 2016, Raoul Peck: Nem vagyok a rabszolgád, 2016, Spike Lee: Csuklyások, 2018, Jordan Peele: Tűnj el!, 2017, Mi, 2019). Különösen nagy hatású volt Barry Jenkins a legjobb filmnek járó Oscar-díjjal jutalmazott Holdfénye (2016), ami a feketék körében is általában szőnyeg alá sepert témával, a homoszexualitással foglalkozott.
Barry Jenkins új filmje az ötvenes-hatvanas évek polgárjogi mozgalmaiban aktív szerepet vállaló író, James Baldwin azonos című 1974-es regényének adaptációja. A történet szerint Tish egyszerű körülmények között, de boldogságban él a New York-i Harlemben szobrászként tevékenykedő kedvesével, Fonnyval. Ám a férfi egy Puerto Ricó-i lány megerőszakolásának vádjával ártatlanul börtönbe kerül. Ezért a közös gyermeküket váró Tish és a lány édesanyja, Sharon megkezdik az elkeseredett küzdelmet a férfi kiszabadításáért, ami az intézményesült rasszizmussal szemben szélmalomharcnak bizonyul.
„Minden fekete, aki Amerikában született, a Beale utcában született, valamelyik amerikai nagyváros feketenegyedében látta meg a napvilágot.” – olvashatjuk a film elején a James Baldwintól vett idézetet. A memphisi Beale utca ugyan hivatalosan is a blues zene otthona, azonban Memphisen kívül egészen más jelentéssel bír. Baldwin és Barry Jenkins műveiben a Beale Street a szegregáció, a gettósítás jelképe. Ugyan a polgárjogi mozgalmak nyomására Amerikában felszámolták a törvényesített szegregációt, ám a feketék diszkriminációja mai napig jelen van a társadalomban. A Ha a Beale utca mesélni tudna cselekményében a szerelmeseket ez a „hétköznapi rasszizmus” mint nagyobb erő szakítja szét. Erős jelenet a filmben, amikor Tisht egy fehérek lakta kerület egyik boltjában zaklatja egy férfi, Fonny közbelép, kidobja, ám a környéken járó rendőr mégis a fekete férfit fenyegeti letartóztatással. Ennél is erősebb jelenet, amelyben Fonny barátja, Daniel csupán monológjában idézi meg börtönéveit, de szinte látható az afro-amerikaiak kiszolgáltatottsága, a fegyőri brutalitás, amelynek az elítéltek bőrszínük miatt válnak elszenvedőivé. A tetőpont Sharon és Victoria találkozása, amelynek során kiderül, hogy kihasználva zaklatott lelki állapotát, a rendőrségen gyakorlatilag hamis tanúzásra vették rá a Puerto Ricó-i lányt.
Habár a feketék hátrányos megkülönböztetését hasonló kontextusban már sokan tárgyalták Barry Jenkins előtt, a Ha a Beale utca mesélni tudna szinte hipnotikus erejű jelenetei és James Laxton operatőr szuggesztív hosszú beállításai miatt izgalmas és magával ragadó. Az időrendfelbontás történetmesélési módszere eleinte hatásvadásznak tűnik, ám a cselekmény végére megérthetjük, hogy miért volt szükség a nem lineáris szerkesztésre. Mivel a főhősnő Tish egyben narrátor is, így gyakorlatilag az ő kétségbeesett, kavargó gondolatai elevenednek meg az érzelmileg felfokozott helyzetnek megfelelően. Barry Jenkins sajnos elnagyolja a fiatalok családjainak a regényben nagyon fontos történetszálát, és a filmben a főszereplők is tiszta lelkű áldozatokként bemutatott melodrámai típusfigurákká egyszerűsödnek. Pedig Baldwin regényének nagy erénye, hogy a rasszizmus pusztító mételyét egy szépséges szerelmi történet tükrében mutatja meg. És épp ezzel haladja meg a fajgyűlölet sztereotip ábrázolását. Jenkinsnél viszont a hatalom fehér képviselői, különösen a rendőrök mind negatív figurák, és a Puerto Ricó-i mellékszereplők is inkább a hősök ellenlábasaiként tűnnek fel. Holott manapság a Trump-adminisztráció a latin-amerikai bevándorlók ellen is uszítja a társadalmat. Hibái ellenére azonban a Ha a Beale utca mesélni tudna fontos, aktuális film, mert a feketékkel szembeni rendőri túlkapások és az alternatív szélsőjobboldali mozgalmak fajgyűlöletet szító felvonulásai a 2019-ben is létező hétköznapi rasszizmusról tanúskodnak.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2019/06 17-18. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14105 |
