Koltai Ágnes
Az angol, az amerikai és a német film nagyjai, új és régi csillagok vonulnak fel Kenneth Branagh pszicho-horrorjában; maga Branagh, az új angol színész-rendező üdvöske, Andy Garcia, Derek Jacobi, Emma Thompson. No és Hanna Schygulla, aki a csodálatos amerikai maszkmestereknek hála, saját ükanyját is eljátszhatja, bizonyítván: nincs szebb egy randa öregasszonynál, ha az történetesen a telt arcú Hanna, két percre szánt rémisztő álarcban.
Ez a komikus maszk a film egyetlen eredeti momentuma, a többit egy mértéktelen karácsonyi vacsorát jutalmazó nehéz, emészthetetlen álomból már ismerjük. Egyszercsak előbukkan a tegnapi, a tavalyi és a holnapi énünk, és három kismacskaként kergetőznek. Isten ments, hogy elkapják egymást, még valami értelme lenne, s épp akkor ébrednénk fel.
Rémálmok, hipnózis, levedlett és új ének kergetőznek Branagh filmjében. A történetet és a versenyfutás végét vétek volna elárulni, már csak azért is, nehogy a nézőt megfosszuk Schygulla nagymama frenetikus jelenetétől.
Ha a bonyodalmakat és a mérhetetlenül sok vért diadalmasan tűrő közönség kitart eddig a pillanatig, már úgyis sejti a megoldást, ha ne-tán mégsem, nem sokat vesztett. Hacsak azt a túlméretezett ollót nem, amit nyári szalonnasütéshez is ajánlhatok, nemcsak undok régiségkereskedők felnyársalására. Valami ilyesmit persze nemrégiben már láthattunk az Ollókezű Edwárd című finom kis horrorban. De ne finnyáskodjunk: végtére is ismétlés a tudás anyja. Feltéve ha idő előtt meg nem ölik!
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1992/02 60-61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=141 |
