Baski Sándor
Jordan Peele, a Tűnj el! rendezője újabb zsigerekig hatoló horrorvízióval tart torz tükröt a nézők elé.
A komikusként induló Jordan
Peele rögtön az első filmjével forgatókönyvírói Oscart nyert, de a felfokozott
elvárások nem különösebben feszélyezték: második rendezésével ott folytatja,
ahol a Tűnj el!-lel abbahagyta. A Mi tipikus második film, amennyiben
látványban, izgalmakban, világépítésben és költségvetésben is rálicitál
elődjére, de a precízen kidolgozott koncepciónak hála a végeredmény egyáltalán
nem tűnik megfelelési kényszer motiválta utánérzésnek.
Sőt, a két film mintha
ugyanannak az érmének a két oldalát mutatná be. A bőrszín által meghatározott
társadalmi identitások konfliktusát a Tűnj
el! az „egy test – két tudat” scifi-horrorba illő csavarával artikulálta,
míg a Miben – a történetvégi
megfejtés szerint – a két külön testben élő hasonmások ugyanazon a lelken
osztoznak. A „fekete szemszög” ezúttal látszólag háttérbe szorul, Peele csak
mintegy mellékesen érzékelteti, hogy a vakációzó négytagú afroamerikai család
eltávolodott a gyökereitől. Gazdag fehér barátaik vannak, „fehér környéken”
nyaralnak, és amikor az éjszaka közepén megjelenik a házuk előtt a rejtélyes
hasonmáscsalád, a férjnek nehézséget okoz felvennie a magabiztos, maszkulin
fekete férfi sztereotip szerepét.
A doppelgänger-motívum a
horror műfajával szinte egyidős, Peele erre reflektál is burkolt és kevésbé
burkolt filmtörténeti utalások sokaságával, az alapötlete azonban nagyon is
eredeti. A legtöbb hasonmástörténetben a másolat az egyén vágyainak,
ösztöneinek, elfojtásainak torz tükörképe, a Miben azonban a társadalom legkisebb egységének, a családnak
közösen kell szembesülnie a jelenséggel, vagyis a metafora társadalmi szinten
is értelmezhetővé válik. Amíg a Tűnj el!
leginkább csak a rasszizmust és a kulturális kisajátítást kommentálta, addig a Mi olvasatok sokaságát kínálja. Már az
eredeti cím (US) is kétértelmű, a szó
szerinti jelentés („mi”) mellett az Egyesült Államokat (United States) is
jelölheti, amit a doppelgänger-anya is megerősít, amikor a „kik vagytok ti?”-kérdésre
úgy válaszol, hogy „amerikaiak.” A földalatti csatornarendszerből előbújó
hasonmások – „a saját magad legrosszabb ellenfele te vagy” nyilvánvaló üzenetén
túl – az ország politikai, társadalmi megosztottságát is reprezentálhatják,
megtestesíthetik a határok előtt várakozó menekülteket, vagy akár az
idegenséget és a másságot általában.
Peele annyi tárgyi
szimbólumot, vizuális metaforát használ – a nyulaktól a bibliai idézetekre
mutató számsorokon át az ollóig –, és olyan sűrű utaláshálóval dolgozik, hogy a
néző papíron azt az elméletet húzhatja rá a történetre, amelyiket csak akarja.
A legutolsó, shyamalani kaliberű csavar pedig még négyzetre is emelhetné a
lehetséges értelmezések számát – már ha Peele nem érezne rá kényszert, hogy a
film utolsó harmadában racionális(abb) síkra terelje a történetet. A köd
oszlatása helyett ezzel inkább csak a sztorin tátongó lyukakra irányítja rá a
figyelmet.
A Mi ugyanakkor horrorként és fanyar momentumokkal felütött home invasion-thrillerként olyan
zsigeri szinten működik – a jump scare-eket
és az egyéb olcsó zsánerkliséket mellőzve –, hogy a cselekmény logikátlanságai
sem tudják jelentősen csorbítani a moziélményt. A Tűnj el!-hez hasonlóan a színészválasztás ezúttal is ihletett
(Lupita Nyong’o letaglózóan erős alakítást nyújt a főszerepben), a humor
gyilkos, a hasonmáscsalád megjelenésének valós idejű bemutatóját pedig már most
tanítani kellene a zsánerfilmes kurzusokon.
Műfaji utalásokkal, filmes
hommage-okkal telezsúfolt első két rendezése alapján Peele nyugodtan kinevezhető
a horrorfilmek Tarantinójának, de a történeteiben tetten érhető személyes
vonatkozások miatt is megérdemli a szerzői státuszt. A fehér édesanyától és
fekete apától származó író-rendező a horrorkulissza mögött valójában a saját
kettős identitását boncolgatja kitartóan.
MI (Us) – amerikai, 2019.
Rendezte és írta: Jordan Peele. Kép: Mike Gioulakis. Zene: Michael Abels.
Szereplők: Lupita Nyong’o (Adelaide), Winston Duke (Gabe), Shahadi Wright
Joseph (Zora), Evan Alex (Jason), Elisabeth Moss (Kitty). Gyártó: Monkeypaw
Productions. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált.
112 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2019/05 52-53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14087 |
