Soós Tamás Dénes
Szajki Péter harmadik filmje
életválság-komédia.
Van valami elismerésre
méltó abban, hogy Szajki Péter a bejáratott rendszereken kívül is sikeres filmrendezői
karriert futott be, és úgy készítette el immár harmadik vígjátékát, hogy sem az
MMKA, sem a Filmalap nem támogatta filmterveit. A rendezőnek, aki anno a
Színművészeti Egyetem helyett a Pálos György-féle Szellemkép Szabadiskolában
tanult filmezni, a Katapult Film adott lehetőséget a bemutatkozásra, amikor Angelusz
Ivánék meg akarták honosítani itthon az amerikai produceri szemléletet. Olyan
közönségcsalogató filmeket igyekeztek gyártani, amelyeknek tízmillió forint
alatt tartják a költségvetését, hogy DVD-n és tévében keressék vissza a
befektetést. Szajki bemutatkozásának, az Intim
fejlövésnek a közönségsikere – az Index videótárának, az Indavideónak egyik
legnézettebb filmje – már a kereskedelmi tévék figyelmébe ajánlotta a rendezőt,
aki a Nejem, nőm, csajom támogatására
az RTL Klub mellett még a Paksi Erőművet is befűzte. Szexközpontú tablófilmjei
után Szajki újabb életválság-vígjátékát, a Most
van mostot is a hivatalos pályázati rendszeren kívül forgatta, de az igazi
problémát ezúttal sem az ebből fakadó, szűkös költségvetés jelentette – mint
azt az Intim fejlövésnek felrótták –,
hanem az, hogy a vásznon csak részlegesen valósult meg a rendezői szándék.
Bár műfajilag szigorúan
szabálykövető, a Most van most merész
a maga nemében, amennyiben két, nehezen kedvelhető figurával játszatja el a
road movie-ba oltott romantikus komédiát. Egy hiperaktív, fárasztóan lezser
taxissal és egy elkényeztetett, akarnok mennyasszonnyal, aki megszökik az
esküvőjéről, és megkéri a szabadnapját töltő sofőrt, vigye el kocsmába,
étterembe és az exeihez. A Most van most
egyik erénye, hogy nem vígjátéki archetípusokkal dolgozik, hanem jellemhibákkal
megvert figurákat vonultat fel, akiknek különcsége a játékidő előrehaladtával nyer
értelmet. Különösen a nem vicces vicceket mesélő taxisé, aki nem várt
tragédiákat rejteget hedonizmusa mögött. Mohai Tamásra szinte rászabták ezt a
túlbeszélt, lökött szerepet, de Tompos Kátya is sebezhetőre formálja a nőt, aki
túl hevesen próbál kitörni az életét fojtogató keretekből. A Most van most viszont épp a műfaji
kísérletbe roppan bele, amikor hőseiből traumákkal terhelt figurákat igyekszik
faragni. Olyan hátteret rajzol ugyanis a mások elvárásai szerint élő, a
kapcsolatokba meggondolatlanul fejest ugró fiatalok mögé, ami a romantikus
komédiák legfőbb hajtóereje ellen dolgozik. A néző azt szeretné látni, hogy a
főszereplők összejöjjenek a film végére, a Most
van most-ban viszont annak drukkol, nőjön be végre kicsit a fejük lágya –
és ez csak úgy történhetne meg, ha nem kezdenének már megint egy új viszonyba.
A film koncepciója és választott zsánerének követelményei így összeütközésbe
kerülnek – és a szkanderből természetesen a romkom kerül ki győztesen.
A Most van most-ról sugárzik, hogy Szajki pontosan tudta, mit akar,
de a vászonra nem sikerült maradéktalanul átültetnie az elképzeléseit. A magyar
filmgyártás Kölcsönlakásai felől
nézve üdítő, hogy Szajki nem akarja megúszni dráma nélkül a poénkodást, de
ettől még ügyetlenül vált a különböző hangnemek között, és a színészi játékot
sem tudja közös regiszterben tartani (a mindig remek Lovas Rozi például úgy
törik össze egy szakításkor, mintha könnyfacsaró melodrámában játszana). Szajki
korábbi filmjeihez hasonlóan most is túlságosan földhöz ragadt a rendezés, a
szükséges helyeken is elmaradnak a vizuális poénok (lásd Tompos Kátya „nagy
zabálását”), és a jelenetek színvonala erősen ingadozó: egy meghökkentő poénra
két túlnyújtott, kínosan humortalan epizód jut. A címben jelzett életfilozófia
is csupán a carpe diem szerencsesüti-bölcsességére fut ki, holott voltak
pillanatok, amikor folyvást a jelenben élni a magukat nyugtatgató fiatalok
vigaszának tűnt, akik csak úgy tudják elérni a boldogságot, ha háttérbe tolják
a vele történt tragédiákat. Szajki viszont kabarétréfákba fojtja a
jelentőségteljesebb pillanatokat, és felemás humorával végül a kockázatkerülő
romantikus komédiák felé kormányozza filmjét.
MOST VAN MOST – magyar,
2019. Rendezte: Szajki Péter. Írta: Szajki Péter és Szajki-Vörös Adél. Kép:
Domokos Balázs. Vágó: Erdélyi Flóra. Producer: Kutyik Gábor. Szereplők: Tompos
Kátya (Szilvi), Mohai Tamás (Petya), Básti Juli (Szilvi anyja), Mészáros András
(Tamás), Kovács Lehel (Nomi), Nyakó Juli (Magdi). Gyártó: Sparks / ZLS
Productions. Forgalmazó: Romis Film. 100 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2019/04 52-53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14053 |
