Roboz Gábor
Az Oscar-díjas amerikai dokumentumfilm egyszerre vált ki a nézőből
elborzadást és áhítatot.
A viselkedési közgazdaságtan professzoraként ismert Dan Ariely
szerint gyakran még a pénzügyi döntéshelyzetekben is irracionálisan
viselkedünk, de egyébként is jó volna már leszámolni az ember mint
túlnyomórészt racionális cselekvő elképzelésével. Alex Honnold sziklamászó például
jó egészsége, stabil anyagi háttere, szakmai elismertsége és szerető társa
ellenére másra sem vágyik igazán, mint hogy folyton kockára tegye az életét,
akár úgy is, hogy erről senkinek sem szól előre, tehát szemtanúja sincs.
Az extrém sportok képviselőiben természetesen eleve erősebb a
határfeszegető teljesítményre irányuló motiváció, mint a józan belátás, Honnold
azonban a különcök között is különcök elit klubjának tagjaként free solóban, vagyis kötél nélküli
sziklamászásban utazik. Az élsportolóról az a Jimmy Chin és Elizabeth Chai
Vasarhelyi forgatott több éven keresztül dokumentumfilmet, akik a három
himalájai csúcshegymászót bemutató Meru Sundance-közönségdíjas
produkciójával már igazolták, hogy alkotópárosként a lehetetlen lefilmezése
érdekli őket, a Free Solóval pedig
nem adtak alább az igényükből.
A National Geographic dokumentumfilmje – amelyet eredetileg
IMAX-ben is bemutattak, Magyarországon pedig idén márciustól sugároznak –
olyasvalakiként ábrázolja Honnoldot, aki gyerekkora óta megszállott
sziklamászó, a világot járja új célok nyomában, előadásokat tart világhírű
szponzorok által támogatott tevékenységéről, amúgy meg a serpenyőből kanalazza
magába a sült zöldségeket a lakókocsijában, ahol összesen több mint tíz évig
élt. Bármennyire is szerény, rokonszenves figuraként ismerjük meg, a film
képsorai láttán egyre erősödhet bennünk a késztetés, hogy személyiségzavaros
emberként gondoljunk rá, aki ráadásul hiába talált magának elfogadó társat, nem
tudja elképzelni, hogy ne a sziklamászást válassza vele szemben. Mint az
Oscarra jelölt produkcióból kiderül, az orvosi vizsgálat szerint Honnoldnál a
félelemérzetért felelős amygdala agyi központja rendellenesen működik,
ugyanakkor még a biológiai magyarázat sem teheti teljesen átélhetővé a férfi
egzisztenciális döntését.
Chin és Chai Vasarhelyi második közös munkája (amelyben az előbbi
meg is jelenik a kamera előtt) olajozott információadagolásán túl elsősorban
képsoraival tartja fenn a feszültséget, amelyek még az Ember a magasban klasszikusán edzetteket is letaglózhatják: a
fizikai és szellemi teljesítőképesség kivételesen magas szintjéről tanúskodó
felvételek lehetővé teszik, hogy legalább szemlélőként részünk lehessen valami
emberfelettiben. Honnold munkássága megint csak bebizonyítja, hogy az ember
gép(pé fejleszthető): a free solo
sikeres művelése a lehető legkifogástalanabb izomzatot, hajlékonyságot,
testtudatosságot, stressztűrést és koncentrációt követeli meg a férfitól. A
többnyire kötélen lógó alkotók által rögzített képsorok egyértelműsítik, hogy
centimétereken múló tevékenységről van szó: a film – hasonlóan a hírhedten
életveszélyes Isle of Man-i autóversenyről szóló TT3D: Closer to the Edge dokujához – a tökéletesség ideájának
hajszolását ábrázolja, ahol egyetlen apró hiba sem megengedhető. Az alkotók a
játékidő második felére tartogatják a legambiciózusabb Honnold-projekt
bemutatását: a férfi aktuális célpontja a Yosemite Nemzeti Parkban található,
900 méter magas El Capitán, amelyet korábban senki sem mászott meg kötél nélkül
élve. A felkészülést dokumentáló képsorokat a halál rögzítésének valós lehetősége
ruházza fel különleges súllyal és minőséggel, ráadásul a parkbeli dróntilalom a
készítőktől is extrém szakmai-fizikai teljesítményt is követelt meg az érzelmi
megterhelés mellett.
A Free Solo egyik
legszebb mondata a főszereplő anyjától származik, aki az elfogadásról
nyilatkozva azt állítja, fel sem merülhet, hogy elvegye a gyerekétől az örömöt,
amivel számára a szabad sziklamászás jár: a film ugyanis Honnold tevékenységén
keresztül mindenekelőtt azt mutatja be, hogy az igazi kiteljesedésben a
tökéletesség-eszmény néha elválaszthatatlan a boldogságétól.
Free Solo – amerikai dokumentumfilm, 2018. Rendezte: Jimmy Chin –
Elizabeth Chai Vasarhelyi. Kép: Jimmy Chin, Clair Popkin, Mikey Schaefer. Zene:
Marco Beltrami. Vágó: Bob Esienhardt. Gyártó: National Geographic. 100 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2019/04 55-56. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14044 |
