Gelencsér Gábor
En guerre – francia,
2018. Rendezte: Stéphane Brizé. Írta: Olivier Gorce és Stéphane Brizé. Kép:
Eric Dumont. Zene: Bertrand Blessing. Szereplők: Vincent Lindon (Amédéo),
Mélanie Rover (Mélanie), Jacques Borderie (Borderie). Gyártó: France 3 Cinema /
Nord-Ouest Productions. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 113 perc.
A rendező előző filmje,
a szintén Vincent Lindon főszereplésével készült Mennyit ér egy ember még oldottabb hangon szólt a munkanélküliség
témájáról, mint a mostani. Az eredeti cím – Háborúban
– sugallatához méltó kérlelhetetlen dokudrámát látunk a dolgozók kilátástalan
küzdelméről. A sztrájk menetrendjében nincs semmi új: ígéretek, aztán azok
megszegése; hivatkozás a piaci nehézségekre; az állam mint taktikus közvetítő
fellépése; sztrájktörők, bomlasztás, belső ellentétek; végül az indulatok
elszabadulása, amelyre „jogos” válaszként léphet fel a „nyugodt” erő(szak). A
film egyik döbbenetes hatása, hogy mindez a 19. század óta mit sem változott,
legfeljebb globálissá vált, és a multi elleni küzdelem némi nemzeti színezetet
is nyer (a francia melósok egy német tulajdonú üzem bezárása ellen
tiltakoznak).
Erősebb azonban a film
érzelmi hatása, amely stílusából fakad. Az eredetiekhez összetéveszthetetlenül
hasonlatosak a sztrájkról szóló rekonstruált televíziós híradók – de az egész
film olyan, mintha híradósok kamerája rögzítette volna. Nehéz elképzelni, hogy
a szereplők előre kitalált helyzetekben előre megírt dialógusokat mondanának.
Valószínűleg nem is így történt, annyira kiszámíthatatlannak hat a jelenetek
dinamikája: mikor ki szólal meg, milyen irányba fordulnak az érvek, ki kivel
szikrázik össze. Vagy ha mégis, akkor ez kiváló dokumentarista
stílusérzékenységről tanúskodik. A szereplők közül mindenesetre csak a főhős, a
munkások hangadóját alakító színész profi, a többiek a saját (vezeték)nevükön
szerepelnek. A következetes stílust erősíti, hogy a történet szinte semmi
helyet nem hagy a magánéleti szálnak, az összes szereplőt csak társadalmi
ágensként látjuk működni. Egyedül a sztrájkvezér magánéletébe pillantunk bele –
épp nagyapai örömök érik –, ám ez kizárólag szimbolikus értelemben mélyíti el
karakterének súlyát: amennyire kiszámítható a sztrájk végkimenetele, annyira
váratlan vezetőjének a reakciója… Végül, de nem utolsó sorban nem lehet szó nélkül
elmenni amellett, mennyire hiányoznak a hasonló témájú – és erejű – hazai
filmek a kortárs kínálatból.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2019/03 55-55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14032 |
