Filmvilág

Könyv

Kalmár György: A férfiasság alakzatai

Az X generáció Z terve

Társadalmi nem, test, tér, hatalom, identitás – kulcsszavak a rendszerváltás utáni magyar rendezői filmet vizsgáló kötetből.

Az elmúlt években meghatározó filmtudományi műhellyé vált a Győri Zsolt és Kalmár György nevével fémjelzett debreceni ZOOM konferencia- és könyvsorozat. A budapesti Metropolis, a szegedi Apertúra, valamint az egyes kutatási projektekre szerveződő periodikák (mint például a Contact Zones) immár számos, egymással dialogizáló fórumot nyújtanak a legkorszerűbb szemléletű, nemzetközi színtéren is megjelenő, részben angol nyelven zajló magyar filmtörténeti kutatások számára. A közös munka eredményei egyéni teljesítményekben is mérhetők: erről tanúskodnak Kalmár György önálló kötetei. A filmelmélethez az irodalom, a filozófia és a kultúratudomány felől közelítő szerző első könyvei pszichoanalitikus szemléletű, a test képét és fogalmát előtérbe állító vállalkozások voltak. Az ő nevéhez fűződött a ZOOM-könyvek első kötete, a Testek a vásznon, amely még nemzetközi filmanyagon vizsgálta tárgyát. E megközelítési mód magyar filmre alkalmazása köré szerveződött a második tanulmánykötet (konferencia)anyaga, a Test és szubjektivitás, majd ezt a Tér, hatalom és identitás, valamint a Nemek és etnikumok terei című összeállítások követték. Mindezt nemcsak Kalmár György Győri Zsolttal közösen végzett fontos szerkesztői munkássága miatt idézem, hanem azért is, mivel a részben általa irányított és aktív részvételével zajló kutatómunka jól látható nyomot hagy saját tudományos érdeklődésén, amelynek legutóbbi eredménye A férfiasság alakzatai a rendszerváltás utáni magyar rendezői filmben, illetve a könyv korábban megjelent angol nyelvű változata (Formations of Masculinity in Post-communist Hungarian Cinema, Palgrave-Macmillan, 2017).

Mára konszenzus övezi azt a tézist, miszerint a rendszerváltás nem hozott alapvető művészeti változást a magyar film történetében, az csak tíz évvel később, az ezredfordulón következett be egy új generációnak köszönhetően. A megkésettségből arra lehetett következtetni, hogy ennyi idő kellett a Kádár-kori filmes attitűd „elfelejtéséhez”, azaz egy olyan generáció színre lépéséhez, akik a szakmát már nem 1989 előtt tanulták. Csakhogy akkor születtek, nevezetesen az 1970-es években. S amint sorjáztak a Simó-osztály (Hajdu, Pálfi, Török) és Fliegauf, Kocsis, Mundruczó filmjei, egyre bizonyosabbá vált, hogy amiképpen a magyar társadalom sem képes egycsapásra szakítani négy évtizedes múltjával, úgy ezt az ezredforduló „fiatal magyar filmje” sem tudja/akarja megtenni, s érdemi mondanivalója van a múltról, meg arról a jelenről, amely nehezen tudja feledni (közel)múltját. Ráadásul mindezt a régi, elsősorban a metaforikus hagyományokhoz visszanyúló, ám azt radikálisan megújító formában teszi, amikor például a test társadalmi emlékezetét és identitásképző motívumát állítja előtérbe (Fehér tenyér, Pál Adrienn), avagy ugyanezt a tér (Delta, Bibliothèque Pascal), valamint a társadalmi nemek és etnikumok összefüggésében vizsgálja (Csak a szél). A ZOOM konferenciák és kötetek ennek az izgalmas folyamatnak a vizsgálatára vállalkoznak, s ebbe illeszkedik új szempontok felvetésével Kalmár György jelen kötete.

Az új szempont, a címben jelzett „férfiasság” a gender tudomány kevésbé preferált (ti. a nőiség alakzataival szemben álló) ágát exponálja. Joggal, hiszen ahogy a teljes magyar filmtörténetben, úgy a rendszerváltás utániban is felülreprezentáltak a férfikarakterek. A férfiasság köznyelvi fogalmát azonban jócskán árnyalja a könyv másik szempontrendszere, a labirintuselvé: ennek kifejtése vezeti be az egyes filmek elemzését (Moszkva tér, Hukkle, Kontroll, Fehér tenyér, Szelíd teremtés, Csak a szél). A férfiasság alakzatát voltaképpen a kettő eredője adja: nevezetesen a rendszerváltás utáni magyar film identitást és orientációt vesztő, elbizonytalanodó, labirintusban tévelygő férfialakjai, akiknek az X generáció tagjaiként – mint ezt a szerző egyik angol nyelven publikált tanulmányában olvashatjuk – nem B, jóval inkább Z tervük van a (túl)életre. Sőt, a labirintuselv mintha termékenyebb alakítója volna a gondolatmenetnek: egyrészt ide kapcsolhatók be igen meggyőzően a formai előzmények, mindenekelőtt Jancsó és Tarr művei, amelyekben a labirintus motívuma először adta ki az elveszettség mintázatát; másrészt a labirintuselv alá vonható a kortárs magyar film legjellegzetesebb társadalmi mozgása, a kötetben is említett el- és visszavándorlás, amely ugyanakkor nem csak férfi szereplőket érint (lásd Friss levegő, Varga Katalin balladája). Ám kétségtelen, hogy az orientációvesztés az esetükben gyakoribb – s ugyanakkor drámaibb is, hiszen mégiscsak egy maszkulin szerep amortizációjáról tudósít. Mi több, az Utóélet vagy Reisz Gábor filmjeinek tükrében a folyamat prolongálható: a férfiasság Kalmár György által leírt magyar filmes alakzatai kifogyhatatlanok.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2019/03 49-50. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14016