Géczi Zoltán
Hearts
Beat Loud – amerikai, 2018. Rendezte: Brett Haley. Szereplők: Nick Offerman,
Kiersey Clemons, Blythe Danner. Forgalmazó: GHE. 97 perc.
Brett
Haley az irigylésre méltóan színes amerikai függetlenfilmes színtér azon
alkotói közé tartozik, akik emberléptékű narratívával mesélnek kortárs
történeteket. Íróként és rendezőként egyaránt oldschool figura, ahelyett, hogy
százmilliós költségvetésből, a modern számítástechnika képalkotási kapacitására
építve döntene romba nagyvárosokat, velünk élő karaktereket és kapcsolatokat
visz vászonra, esetenként Hal Hartley és Todd Solondz szellemiségét idézve meg.
Ebben
a dupla felnövekvés történetben az orvosi egyetemre készülő, okos és céltudatos
lány (Kiersey Clemons) éppúgy válaszúthoz érkezik, mint középkorú, lemezboltját
egykedvűen elvezetgető, annak felszámolásán tűnődő, hajdani zenészambícióit
csupán a nappali magányában le-leporolgató, karrierista törtetéssel nehezen
vádolható édesapja (Nick Offerman). A fokozatos leválás-elengedés állapotában
létező család életét különös véletlen borítja fel: a közös jam session során
megírnak és rögzítenek egy olyan dalt, amely valamelyest népszerűvé válik. Bár
a muzsika iránti szenvedélyük közös, jövőképük homlokegyenest eltérő, így
avégett sem képesek megegyezésre jutni, hogy áldás avagy átok a siker
kivívhatóságának hirtelen jött illúziója, gonosz tréfa vagy isteni beavatkozás
történik, amely szét is rombolhatja, de meg is erősítheti kettejük gondokkal és
veszteségekkel terhelt viszonyát.
A Hangosan dobogó szívek a szeretet és a
szenvedély filmje, amelynek legfontosabb érdeme az emberi kapcsolatok összetett
és kifinomult ábrázolása, a kölcsönös törődés és elfogadás, a ragaszkodás és az
elengedés jelentőségének tiszta és realisztikus mozgóképes bemutatása, amelyek,
bár a hétköznapokban jelentéktelen gesztusoknak tűnhetnek csupán, végül mégis
elvezethetnek a katarzisig. Kisléptékű, de intelligens és lélekkel teli, a
dramaturgiai közhelyek csapdáit gondosan elkerülő mozi, amely legfőképpen a
főszereplők maníroktól mentes játékának köszönhetően válik olyan élménnyé,
amelyet manapság már nem várhatunk el a nagystúdiók bemutatóitól – nem csupán a
csodabogár lemezgyűjtőket, a magányos apukákat és a kedélybeteg ex-zenészeket
képes megszólítani, de mindenki számára érvényes tanulságokkal, értelmezhető és
érvényes üzenettel szolgál.
Extrák:
Semmi.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2019/03 61-62. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14012 |
