Huber Zoltán
Az Akira, a 2019-es
Neo-Tokióban játszódó cyberpunk disztópia jövője a jelenünk lett. Katsuhiro Otomo
mesterműve mindmáig aktuális.
A japán „manga” és az „anime” szavak a popkultúra
globális nagyszótárába vésődtek, ez a fejlemény nem kis részben az Akira sikerének köszönhető. Katsuhiro Otomo
(magyaros átírásban Kacuhiro) bő kétezer-kétszáz oldalra rúgó mangafolyama és a
belőle készült animációs film nem az első fecskék voltak ugyan, a nyugat kapuit
mégis ők rúgták be. Az Akira a japán
képregény és animáció szélesebb körben sokáig elutasított hagyományait a
kurrens nemzetközi divatokkal ötvözte, így ideális faltörő kosnak bizonyult.
Otomo forradalmi dramaturgiai és vizuális újításai Japánon kívül is markáns
nyomot hagytak a tömegkultúra egészén. Az tény pedig, hogy a monumentális művet
a mai napig igen komoly rajongás és kultusz övezi, Otomo halhatatlan zsenialitását
igazolja.
A manga-folyam
Az Akira 1982
végén, nagyjából fél évvel a Szárnyas
fejvadász után indult és 1993-ban zárult le. A hangos siker közvetlen oka
egyértelműen az épp csak szárba szökkenő cyberpunk népszerűsége, ám az irányzat
egyik fontos alapműveként emlegetett Akira
úgy született, hogy az irodalmi ősforrást Otomo még nem ismerhette. William
Gibson Neurománca csak a nyolcvanas
évek közepén jelent meg Japánban, így Otomo önkéntelenül ráérzett a cyberpunk
kibontakozó szellemiségére és később maga is jelentősen alakította azt. Otomo
korábbi munkáiban az Akira több
később hivatkozott kulcsmotívuma felfedezhető, de a cyberpunk lecsengésével az
is nyilvánvaló, hogy ez a remekmű jóval összetettebb annál, hogy egyetlen jól
csengő, divatos címke alá szuszakoljuk. A rá aggatott felületes jelzőkkel épp
csak a jéghegy csúcsát kapargatjuk.
Az Akira
eredetileg a Weekly Young Magazine saját sorozataként futott, majd az utolsó
epizódok rendhagyó módon rögtön egy gyűjteményes kötetben láttak napvilágot. Otomo
előző mangája, a szintén lenyűgöző DoMu
a magazin egyik első szériája volt és komoly elismerésekben részesült. E
sikerrel a háta mögött Otomo egy olyan képregényben gondolkodott, amelyben a
legkülönfélébb ötleteit és elképzeléseit gyúrhatta egybe. Az új sci-fi manga
kiindulópontja és vezérfonala a robbanásszerűen fejlődő Tokió lett, a mű
középpontjába Otomo elképzelt megapolisza került.
Egy alternatív 2019-ben vagyunk, a japán főváros épp kezd
kilábalni a harmadik világháború szörnyű pusztításából. A súlyos politikai
feszültségek és az erőteljes katonai jelenlét mellett Neo-Tokió a XXXII.
Olimpiára készül (ez utóbbi jóslat tökéletesen beigazolódott). A városban
nagyok a társadalmi egyenlőtlenségek, az utcákat fiatalokból álló motoros
bandák (bosozoku) tartják rettegésben. A történet két ilyen csoport
összecsapásával és egy különös balesettel indul. A vagány Kaneda csapatának tagja,
Tetsuo a vad száguldozásban épp csak ki tud kerülni egy váratlanul előbukkanó gyereket
és összetöri magát. A szokatlan eset azonnal felkelti a titokzatos
kormányügynökség figyelmét, miközben Tetsuo is furcsa változásokat tapasztal
magán.
Kaneda próbálja megtalálni a kórházból eltűnt barátját,
kapcsolatba kerül egy földalatti terrorista sejttel. A gyönyörű Kei és társai
az elnyomó kormányzat ellen küzdenek és a rejtélyes Akira nyomait követik.
Felbukkan Tetsuo is, de az újonnan felfedezett különleges mentális képességei birtokában
egyre erőszakosabban viselkedik. Kaneda végül egy rivális bandával összefogva
megpróbálja elpusztítani, ám a döntő pillanatban közbelép a már említett
katonai ügynökség. Az egység egy titkos projekten dolgozik, melynek célja, hogy
a különleges képességű gyerekekből fegyvert kovácsoljanak. Karizmatikus
vezetőjük, az Ezredes nemcsak azt tudja, ki a balesetben érintett kisfiú, de
azzal is tisztában van, kicsoda Akira és miért zárták el a világ elől.
A két nagyobb részre osztható történet a főbb szereplőket
követve hosszabb időtávot fog át és különféle epizódokat ékel a cselekménybe.
Otomo számtalan visszatérő mellékszereplőt és szálat mozgat, sok témát feldob.
A kacskaringós, néha egészen váratlanul bonyolódó képregény akár az elképzelt
Neo-Tokió egyfajta tablójaként is olvasható. A változatos eseményeket maga a
helyszín tartja egyben, a szereplők és a város sorsa szorosan összefonódnak. Az
áttörhetetlen falként magasodó felhőkarcolók, a labirintusszerű földalatti
járatok szimbolikus jelentőségűvé emelik a helyszínt. Az Akira elsősorban ezzel kapcsolódik a cyberpunk vonulátához, de
egyértelműen közelebb áll a sötét nagyvárosi disztópiák egy fokkal azért tágabb
kategóriájához.
Otomo embertelen, végtelenbe nyúló megapolisza a
társadalmi feszültségek, a vallási szekták, az erőszak és a drogok melegágya.
Erős jelzésértékkel bír, hogy a Szárnyas
fejvadász és az Akira cselekménye
is 2019-ben indul, illetve a jellegzetes cyberpunkos hangulatért mindkét
esetben a nyomasztó városi környezet a felelős. E túlzsúfolt, burjánzó városok
nagyon érzékletesen ragadják meg az emberiség jövőjével kapcsolatos univerzális
szorongásokat. Az Akira ikonikus
piros-kék gyógyszeres kapszulája nem véletlenül válhatott a nyomasztó valóság elől menekülés erőteljes jelképévé. E motívumot
később a cyberpunk mintakatalógusaként is nézhető Mátrix híres jelenete is megidézte.
A cyberpunk divathulláma mellett az Akira azért is léphetett ki a nemzetközi piacra, mert a sajátos
japán képregényes és animációs megoldásokat Otomo erőteljes nyugati hatásokkal
ötvözte. A már említett Szárnyas
fejvadász hatása mellett a francia Mœbius részletesen kidolgozott
fantáziavilágai és Fritz Lang Metropolisa
is fontos ihletforrások. Az Akira
oldalain Stanley Kubrick szigorú perfekcionizmusa is markáns nyomot hagyott, de
a Mechanikus narancs és a Dr. Strangelove közvetlenül is formálták
a képregény szereplőit és a tónusát. Otomo alkotói szemléletére saját bevallása
szerint a hatvanas-hetvenes évek új-hollywoodi filmjei is óriási hatást
gyakoroltak. Az Easy Rider motorosai
vagy a Bonnie és Clyde menekülő
szerelmesei ugyanúgy visszaköszönnek a sztoriban, mint a Csillagok háborúja jellegzetes megoldásai és témái.
Otomo a japán fiataloknak szánta a képregényt, a hatalmas
globális siker őt magát is meglepte. Az Akira
igazi különlegessége, hogy egyszerre működik egy adott korszak
időkapszulájaként, és örökké aktuális, újra és újra felfedezhető remekműként. A
képregény legkülönfélébb alkotóelemei és témái organikusan épülnek össze és
minél jobban elmerülünk benne, annál gazdagabbnak tűnik. Az Akira komplexitása már csak azért is
lenyűgöző, mert Otomo lehengerlő tempóban, könnyed természetességgel vezeti az
olvasót. Elsőre fel sem tűnik, milyen szédítő mélységek felett száguldunk.
A japán képregényekben megszokott aprólékos mérnöki
pontosságra és filmszerűségre Otomo rátesz még egy lapáttal, azaz maximálisan
kiaknázza a látószögek, a vágás és a mélységélesség lehetőségeit. A képkivágások
a szándékolt érzelmi töltetet szolgálják, a tér érzékeltetése hibátlan. A
rajzok a mozgás és a sebesség illúzióját keltik, Otomo még a mozgóképen megszokott
torzulásokat is hűen rekonstruálja. A panelek használata szintén mesteri, ha az
adott jelenet megkívánja, ritmikusan zsúfolódnak vagy épp megtörik a szigorú
derékszögeket. A drámai csúcspontok hatalmas kockái akár az oldalak margóit is
szétfeszítik, az olvasó szinte fizikailag érzi a robbanások erejét vagy épp a
dermesztő csendet.
Otomo mintha egy nagyszabású sci-fi akciófilmet rajzolt
volna át, a nagyvásznas, hangos filmélmény rekonstrukciója tökéletes. A
legnagyobb dobása mégis a karakterek invenciózus kidolgozása, amivel szintén a
nyugati vonalat követi. A mangák erősen sematikus emoji-arcaival ellentétben
nála minden érzelem kiolvasható a figurák gesztusaiból és arcjátékaiból.
Otomónak nincs szüksége a Japánban használt hangulatfestő szavakhoz vagy
egyezményes kiegészítőkhöz (könnycsepp, arcpír stb.). A szereplői árnyalt,
egyedi jellemvonásokkal életre keltett karakterek.
Az Akira
nemcsak a vizuális, de a narratív megoldásait tekintve is lenyűgöző. Otomo
kétezer-kétszáz oldalon keresztül képes fenntartani a feszültséget, bőven szán
időt Neo-Tokió és a hősei történeteire, mégsem vész el a részletekben. Tucatnyi
főszereplővel dolgozik, mégis biztos kézzel tartja egyben a képregényt. Van,
hogy egy központi hőst akár egy egész kötetre elhagy, máskor minden lényeges
figurát egyetlen térbe terel. Különösen a rejtélyes címszereplő, Akira sorsa és
kiléte izgalmas, végig ő áll ugyanis a cselekmény epicentrumában, először mégis
csak a második kötet végén pillanthatjuk meg. Az átlagosnak tűnő kisfiúnak a
teljes történetben összesen nagyjából három tőmondata van, mégis ő az események
kulcsa és mozgatója.
*
Egy ennyire komplex történetnek nyilvánvalóan számos
különféle olvasta és értelmezése lehetséges. Elemzésünk akkor válik különösen
izgalmassá, ha Akira rejtélyét akarjuk megfejteni, illetve ha megpróbáljuk
megválaszolni, vajon miért épp az ő nevét választotta Otomo a képregényfolyam
címének. A legkézenfekvőbb megoldás szimpla egyenlőségjelet tenni Otomo
disztópiája és a cyberpunk hívószavai közé. A világ elől elrejtett, majd
felelőtlenül kiszabadított Akira talán épp a megfoghatatlan és absztrakt
technológiai fejlődés megtestesülése, akit a hatalom ellenőrizni akar, a
követői fanatikusan imádnak, az ellenségei pedig minden baj okozójának
tartanak.
A jövővel kapcsolatos általános szorongások a hirtelen
fejlődő Japánban nyilánvalóan erőteljesebben jelentkeztek, mint akár az
Egyesült Államokban. A fizikai-mentális átalakulások, a különféle létállapotok
nem véletlenül állnak a cyberpunk középpontjában, Otomo is azt vizsgálja, hogyan
őrzik meg vagy veszítik el a figurák alapvető emberi mivoltukat. Az Akira borongós jövőképét nemcsak
közvetlen félelmek, de valós történelmi tapasztalatok is ihlették, a történet
mélyebb rétegeiben végig ott kísért az újkori Japán történelem megannyi
traumája és sorsfordító eseménye.
Neo-Tokió, illetve az elképzelt társadalmi és politikai
szituáció egy múltbeli nukleáris katasztrófa eredménye. A különféle
szuperfegyverek és a totális pusztulás állandó fenyegetése alapvetően
befolyásolja a manga eseményeit. Mint tudjuk, Japán az egyetlen olyan ország,
amely a valóságban is megtapasztalta az atombombát, a titokzatos Akira így
felfogható a látszólag megszelídített, de bármelyik pillanatban elszabaduló
nukleáris energia nyomasztó allegóriájaként. A részletesen bemutatott mutációk
és testi-lelki deformációk ennyiben a sugárszennyezés szörnyű következményeit
is felidézhetik.
Otomo fiatalságának számos meghatározó dilemmája helyet
kapott a történetben. A hierarchikus társadalommal kapcsolatos frusztrációktól
az amerikai befolyás ellentmondásos hatásain át a baloldali-liberális
diákmozgalmakig számos összetett kérdés felbukkan. Az erőszakos,
drogproblémákkal küzdő, mégis jobb világot építő fiatalság végig meghatározó
jelentőségű, a fantasztikus képességű szereplők egytől-egyig árvák, kívülállók
és bajkeverők, akik csak egymásra számíthatnak. A személyes és társadalmi
önrendelkezés vagy a hagyományok követésének problémái ugyanúgy felbukkannak,
mint az ezoterikus vallások és a fanatikus szekták veszélyei. Otomo nem
véletlenül foglalkozik ez utóbbival, hisz a kilencvenes évek közepén épp egy
ilyen agresszív csoport hajtott végre szörnyű gáztámadást a tokiói metróban.
Akira rejtélyére egy sokkal filozofikusabb, az adott
földrajzi-történelmi kontextustól függetlenebb értelmezés is adható. A japán
sintó vallás felől közelítve a képregény különleges gyermekei tulajdonképp
olyan kamik, azaz különféle ártó vagy
épp segítő szellemek, akik a helyes útra terelik a hősöket. Akira ennyiben maga
a mindent átható erő, ha úgy tetszik, ő maga egy földre szállt istenség.
A mangafolyam második felében a magára hagyott közösség
Akirát emeli bálványként maga fölé. Éppen ezért annyira izgalmas kérdés, mit is
látunk bele az üres jelölőként funkcionáló Akirába, hisz a csapások után Isten
csendjében ő lesz a választott új isten. Otomo munkája éppen azért zseniális,
mert a nagyvárosi szorongást és jövőfóbiát képes univerzális magasságokba
emelni. Az Akira a modern ember
identitásválságát egy szórakoztató és akciódús, mégis mélyen filozofikus műben képes
összegezni.
Az Akira-anime
Otomo az Akira
harmadik gyűjteményes kötetnél, azaz nagyjából félúton járt, mikor úgy döntött,
elkészíti a manga anime változatát.
Kivételes együttállás, hogy komoly rajzfilmes tapasztalatokkal, imponáló
költségvetéssel a háta mögött vághatott bele a saját műve mozgóképes
adaptációjába. Az 1988-ban bemutatott anime nemcsak az addigi legdrágább japán
rajzfilm volt, de a készítése során számos, akkoriban forradalminak számító
technikát használtak. A rajzfilm-változat nemcsak hatalmas kritikai- és
közönségsikert aratott, de valóságos Akira-lázat lobbantott fel világszerte. Az
Akira megkerülhetetlen mérföldkő az
anime történetében, mégis úgy viszonyul a forrásműhöz, mint kellemes kapudrog a
teljes spektrumú élményhez. A régi közhely, miszerint a könyv mindig sokkal jobb,
mint a feldolgozás, ebben az esetben hatványozottan igaz. Ez a kijelentés
ráadásul a legkevésbé sem a filmet minősíti le, hanem a manga múlhatatlan
érdemeit domborítja ki. A film bő két órája csak a fontosabb karaktereket és
cselekményíveket követi, de számos fontos részlettel és magyarázattal adós
marad.
Aki az anime ismeretében vág bele a manga olvasásába,
meglepődve tapasztalja majd, hogy egy jóval szerteágazóbb és merészebb
történetbe csöppen. A leglátványosabb eltérés persze maga a befejezés, hisz a
forgatókönyv lezárásakor Otomo még nem tudhatta, merre kalandozik tovább a
sikerei csúcsán járó mangasorozata. A teljes történet megismerése az anime
rajongóinak tehát nemcsak erősen ajánlott, de egyenesen kötelező.
1988-ban, a cyberpunk felfutásával és az anime sikerével
párhuzamosan a Marvel fiókkiadója, az Epic Comics az Egyesült Államokban is piacra
dobta az Akirát. A külföldi
megjelenés korántsem volt egyszerű, hisz a fordítást ebben az esetben szó
szerint kell érteni. A japán mangák olvasási iránya ugyanis éppen ellentétes a
balról jobbra haladó nyugati szokással, így nemcsak tükrözni kellett az
oldalakat, de több helyen teljesen újra kellett rajzolni. Még ennél is
drasztikusabb beavatkozás volt azonban, hogy az amerikai közönség ízlését
követve a teljes képregényt kiszínezték.
Hiába azonban az alkotó jóváhagyása és a gondos munka, az
Akira színesben egyszerűen nem az
igazi. Mivel Otomo sűrű raszterezéssel teremti meg a felületek fizikai
tulajdonságait és a megfelelő fényhatásokat, a színezés nemcsak gyengíti, de
nagyon sok helyen el is fedi a célzott vizuális élményt. A másik probléma, hogy
Otomo nagyon tudatosan használja a papírlap fehér ürességét. A robbanások
villanásai szinte kisütik az olvasó szemét, az üres terek sterilitása
szándékosan rideg. Az élénk színek törvényszerűen fellazítják az Akira fekete-fehérre optimalizált
világát és ezzel tompítják a történet élét.
Az Akira a
megjelenése óta több millió (!) példányban fogyott, tucatnyi nyelvre
fordították és több gyűjteményes kiadást megért. Bár magyarul sajnos
(remélhetőleg csak egyelőre) nem jelent meg, angolul számos formában
hozzáférhető. A választékból magasan kiemelkedik az eredeti köteteket
megjelentető Kodansha harmincötödik évfordulós nemzetközi újrakiadása. A
gyönyörű dobozba zárt angol nyelvű könyvek nemcsak megtartják az autentikus jobbról-balra
irányt, de az eredeti hangutánzókat is a panelekben hagyják. Mindez azért nem
csak szimpla szőrszálhasogatás, mert a japán írásjelek mindig szerves részei az
adott kompozíciónak, a fordítások miatt ezek a panelek szintén csorbultak. A
tűéles, gyönyörű fekete-fehér hat kötet az átlagosnál nagyobb formátumú, így
végre teljes pompájában csodálhatjuk Otomo lélegzetelállító rajzait.
A jövőbeli, vagy talán soha el nem készülő játékfilmtől
függetlenül (a jogokat a Warner vásárolta meg, a filmterv számos neves író és
rendező kezén átment, több között George Miller és Christopher Nolan is
foglalkozott vele) az Akira kultusza
az elmúlt évtizedekben sem csökkent, sőt olvasók újabb generációi fedezik fel
maguknak. Otomo megkerülhetetlen főműve minden újraolvasással más arcát mutatja,
új rétegei tárulnak fel, miközben további rajzolókat és írókat inspirál. Az
évszámot tekintve az Akira távoli
jövője időközben a jelenünk lett és bár a nagyobb katasztrófákat elkerültük, a
jövő ma sem sokkal biztatóbb, mint 1982-ben volt.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2019/03 36-40. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14010 |
