Baski Sándor
: Maradhatunk-e
kívülállók egy bukásra ítélt szabadságharcban?
Ha azon lehet is
polemizálni, hogy nemzeti emlékezetünkre és önképünkre a forradalmak katartikus
pillanatai vagy a menetrendszerű bukást követő megalkuvás hosszú évtizedei
hatottak erősebben, az nem is kérdés, melyik a hálásabb téma egy szerzői filmes
számára. Hőstörténet kalanddal és romantikával az egyik, nemzeti és személyes
sorskérdéseken való merengés a másik oldalon. Első nagyjátékfilmjében Kárpáti
György Mór a köztes állapotról mesél, arról, amikor a bukás már bekövetkezett,
de a remény még nem halt meg.
A Guerilla nem előzmények nélkül született meg, a szocializmus utolsó
évtizedében a Szirmok, virágok, koszorúktól
a Klapka-légión át a Vadonig számos film foglalkozott azokkal
a szabadságharcosokkal, aki a forradalom ügyét a világosi fegyverletétel után
sem akarták vagy tudták elengedni. Kárpáti szereplőinek helyzete annyiban
mindenképp különleges, hogy mivel a történet közvetlenül a kapituláció után, ‘49
augusztusában játszódik, és a hírt hivatalosan még nem erősítették meg, az
erdőben bujkáló gerillák számára hitkérdés, hogy tart-e még a harc. Ha fáradtak
és csalódottak is, összetartó közösségként, bátran védik az állásaikat –
egyedül a főszereplő elkötelezettségéről nem lehetünk meggyőződve. Szemben a Szirmok, virágok, koszorúk
huszárfőhadnagyával, aki képtelen a forradalom elvesztésének tudatát
feldolgozni, Barnabás ugyanolyan kívülálló figura, mint Kárpáti kisfilmjeinek
közösség elől menekülő (Éjfél, Erdő)
vagy éppen oda vágyó (Provincia)
főszereplői. A Váradi Gergely által alakított fiatal férfi nem akart a
szabadságharcban részt venni, és nem akar a gerillákhoz sem csatlakozni, sebesült
öccsét szeretné csak hazavinni, akit annak idején helyette soroztak be. Később
sem az ügybuzgóság tartja ott az erdőben, hanem mert megtetszik neki az
osztagot ápolóként segítő lány.
A szubjektív történelem
kibomolhatna a gerillák élet-halál harcának árnyékában is, de Kárpátinál ez
fordítva működik. Miközben a csapat a muszkák és az osztrák katonák
szorításában a túlélésért küzd, a két testvér a lány szerelméért vetekszik, mindenféle
melodrámai felhangok nélkül. A rendező kisfilmjeihez hasonlóan a Guerilla is a finom rezdülések filmje, a
színészek apró gesztusai, az összevillanó tekintetek, a kitartott közelik
többet mesélnek el a szereplőkről és viszonyaikról, mint a szavak. A testvérek
rivalizálásának legdrámaibb momentuma is – amikor a sebesült öcs inkább halálba
küldené testvérét, csak hogy övé lehessen a nő – a sejtetés révén nyeri el
súlyát.
A klasszikus történelmi
kalandfilmekben legkésőbb a fináléra feltámad a honfiúi kötelességtudat a
főhősben, Kárpáti viszont, szerencsére, nem áldozza fel a karakter hitelességét
a hősdramaturgia oltárán. A külső szemszög ugyanakkor nem jelent deheroizálást
vagy a gerillák harcának elbagatellizálását, épp ellenkezőleg. Amilyen
műgonddal rajzolja a térképeket és portrékat a művészi vénájú Barnabás, olyan
realista igénnyel mutatja be a gerillák mindennapjait a rendező. Hiteles a
tárgyi környezet, hiteles a kosz az arcokon; nem kosztümbe öltöztetett
romantikus hősöket látunk, hanem a földszagú jelenbe vetett hús-vér figurákat.
A már-már naturalista
megközelítést erős, de mindenféle hivalkodástól mentes vizuális megoldások ellenpontozzák.
Hartung Dávid misztikus aurájú felvételein az erdő és a környező táj egyszerre
óvó, befogadó és veszélyekkel teli, fenyegető közeg, amely helyenként olyan
vadregényesnek hat, mint egy dzsungel. Az éjszakai totálképeken a tábortűz
fénye által megvilágított gerillákat a sötétség szinte agyonnyomja, a
klausztrofób hangulatú kompozíciók – a Szirmok,
virágok, koszorúk gyertyafényes felvételeihez hasonlóan – tökéletesen
illusztrálják egyre szűkülő életterüket.
A Guerilla hetvenes-nyolcvanas években készült előzményei úgy
dolgozták fel az 1848 és a kiegyezés közti periódust, hogy azzal saját
jelenükre (is) reflektáltak, így talán joggal merülhetnek fel Kárpáti filmjével
kapcsolatban is hasonló igények. Kommentálja-e az ellenállás lehetséges
módozatait, és vajon a távolságtartó, apolitikus muszájforradalmár csak a saját
korának, vagy a mi korunknak is (anti)hőse? Kihagyásokkal operáló, sejtelmes
kisfilmjei után a Guerillában sem
szolgál kész válaszokkal a rendező, helyette bevisz egy katartikus erejű
gyomrost a fináléban, és a többit ránk bízza.
GUERILLA – magyar, 2019.
Rendezte és írta: Kárpáti György Mór. Kép: Hartung Dávid. Zene: Asher
Goldschmidt. Vágó: Duszka Péter Gábor. Hang: Balázs Gábor. Szereplők: Váradi
Gergely (Barnabás), Vilmányi Benett (Antal), Mészáros Blanka (Luca), Radetzky
Anna (Ilonka), Orbán Levente (Csont). Gyártó: Proton Cinema. Forgalmazó:
Mozinet. 86 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2019/03 50-51. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14005 |
