Géczi Zoltán
In the Line of Fire –
amerikai, 1993. Rendezte: Wolfgang Petersen. Szereplők: Clint Eastwood, John
Malkovich, Rene Russo. Forgalmazó: GHE. 123 perc.
A Célkeresztben egy nagy filmesek válságos időszakában született
politikai thriller. Az 1990-es évek derekán Clint Eastwood az elöregedett
sztárok panteonjába soroltatott, az amerikai filmtörténelem élő ikonjává csak
az évtized végén magasztosult; a Nincs
bocsánat sikere rehabilitálta őt, de 63 évesen erősen korlátozott szakmai
kilátásokkal kényszerült szembesülni. Wolfgang Petersen (A tengeralattjáró) pár évvel korábban költözött át az Újvilágba, a Célkeresztben az első nagyköltségvetésű
amerikai stúdiófilmje; érthetően buzgott benne a vágy a bizonyításra, hiszen
Európából érkezett zseniként illett leszállítania az elvárt kereskedelmi
sikert.
Jeff Maguire
forgatókönyve tökéletes alapanyagként szolgált mindehhez: a nyolcvanas évek
feszes stíljében megírt történet karaktereiben, konfliktusában, látásmódjában
ízig-vérig amerikai sztori, hiteles és realisztikus, a történelmi valóságtól
éppen csak karnyújtásnyi távolságra pozícionálva. Főszereplője, az Eastwood
által alakított titkosszolgálati tiszt harminc éve hurcolja magával a
Kennedy-gyilkosság neurózisát, amely kettétörte karrierjét és magánéletét,
miként antagonistája, a John Malkovich által megformált, szociopata ex-CIA
ügynök is önnön feldolgozhatatlan múltjával küszködik. A saját kérésére
reaktivált testőr és a politikai gyilkosság elkövetésére készülő operatív
ügynök hasonszőrű karakterek, megroppant idealisták, közös monomániájuk tárgya
az amerikai elnök, mint szimbólum, kit egyikőjük megvédeni, a másik pedig
elpusztítani igyekszik.
Ilyen színészek mellett
a többiek csupán inaskodnak, a film velejét Eastwood és Malkovich egymásnak
feszülése adja ki, ez a vészterhes párharc, amelyben a meghátrálásra alkatilag
képtelen, a végsőkig bárminemű gondolkodás és mérlegelés nélkül elmenő
veteránok mérkőznek meg életre-halálra. A nagyformátumú főszereplők mellett
John Bailey stílushű, józan és kimért kameramunkájának is köszönhető, hogy
Petersen első amerikai stúdiófilmje intelligens és lendületes, jól felépített
mozi lett, amely megérdemelten aratott sikert, ugyanakkor bájos kis figyelmesség
a rendező részéről, hogy az eredeti forgatókönyvet olyan jelenetekkel
egészítette ki, amelyekben Eastwood zongorához ülhetett eljátszani kedvenc
Gershwin-kompozícióit.
Extrák: Semmi.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2019/02 63-63. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13988 |
