Varró Attila
A bûnözõbõl lett rendõrnyomozó kalandos története a francia pitaval örök legendája.
Tekintve, hogy Eugène-François Vidocq (1775-1857) legendás alakja egyfajta mitokondriális õsatyának tekinthetõ a bûnügyi mûfajok evolúciójában, mivel egyaránt ihletõ alakja volt a Jean Valjean reformált gengszterének, Poe Dupin felügyelõjének és Sherlock Holmes-nak, nem meglepõ, hogy a francia film szinte születése óta szívesen nyúl alakjához. A hamisítóból, fegyencbõl, gályarabból rendõrségi besúgóvá, magándetektívvé, majd a Sûreté National elsõ vezetõjévé vált kalandor minden filmes korszaknak megadta, amit követelt tõle – legutóbb egy kínos digitális látványparádékban, agyonvágott savate-akrobatikában és irracionális elemekben bõvelkedõ akció-krimit az ezredfordulón Depardieu-vel. Jean-François Richet eddigi karrierje megelõlegezte, hogy inkább a klasszikus bûnfilm-hagyományok kerülnek majd elõtérbe, ahogy ez a Halálos közellenségben történt, ugyanakkor az erõszakjelenetek sem nélkülözik majd a kortárs kalandfilmtõl várt karcos hitelességet (Az utolsó emberig).
A Párizs császára Vidocq-ját akár a középkorú Alain Delon is játszhatná két Melville-opusz között, a Pat Garrett és Billy a kölyök gall gengszter-remake-jében: Richet mûvében a hosszú snittes és precízen koreografált akció-szekvenciák között viharos sorsdráma bontakozik ki, a fõhõs életének azon kis szakaszára fókuszálva, amikor rablóból pandúrrá lett, átélve a határhelyzet minden testi-lelki terhét. Hiába a szép szerelmi szál, a felbukkanó kurtizán femme fatale, a politikai háttérrajz Fouché rendõrminiszterrel, a kicsiny bûnvadász-kommandó válogatott hõstettei, a történet újra és újra visszatér a konszolidáció drámai alapkérdéshez – a fõhõs legkomolyabb ellenfele saját sötét múltja, amely könyörtelenül szedi áldozatait közvetlen környezetébõl, elsõsorban egy feltörekvõ hajdani barát és elszánt bandita jelképes fiatalkori alteregójának köszönhetõen. Ráadásul, akárcsak Peckinpah, Richet sem hagyja ki a kínálkozó ziccert, hogy hõse keserves pálfordulatát párhuzamba állítsa nemzete történelmének talán legnagyobb fordulópontjával – Napóleon császári uralkodásával, amely a nagy forradalom véres kamaszévei után átvezette Franciaországot a demokrácia keserû felnõttkorába.
PÁRIZS CSÁSZÁRA (L’empereur de Paris) – francia, 2018. Rendezte: Jean-François Richet. Írta: Éric Besnard és Jean-François Richet. Kép: Ma-nuel Dacosse. Zene: Marco Beltrami és Marcus Trumpp. Szereplõk: Vincent Cassel (Vidocq), Olga Kurylenko (Bárónõ), Freya Mavor (Annette), Au-gust Diehl (Nathanael), Denis Ménochet (Dubillard), Denis Lavant (Maillard), Fabrice Luchini (Fouché). Gyártó: Mandarin Films. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Szinkronizált. 110 perc.
| A cikk közvetlen elérhetõségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2019/01 13-13. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13947 |
