Vincze Teréz
Troppa
grazia – olasz, 2018. Rendezte és írta: Gianni Zanasi. Kép: Vladan Radovic.
Szereplők: Alba Rohrwacher (Lucia), Elio Germano (Arturo), Giuseppe Battison
(Paolo), Carlotta Natoli (Claudia). Gyártó: Pupkin Production / IBC Movie.
Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos.
110 perc.
Korrupció,
környezetkárosítás, életközépi válság – ebben az összeállításban nem
feltétlenül kiáltanak a vígjátéki forma után, és a Lucia látomásai nem is igazán vígjáték, bár nagyon sok valóban
mulatságos jelenet van benne. Az alaphelyzet mindenesetre nagyon szórakoztató:
egy szakmai és magánéleti válságokkal küzdő, egyáltalán nem vallásos nő számára
megjelenik a Szűzanya és felszólítja, menjen és intézze el, hogy az első
jelenés helyszínén templom épüljön.
Luciának
történetesen van köze az építkezési bizniszhez, mivel földmérő és éppen a
jelenés helyének felmérésén dolgozik, ahová azonban korántsem templomot, hanem
valamiféle látványos presztízsprojektet terveznek a közeli település vezetői és
befektetői. A hősnő nem kifejezetten karrierista alkat, a túlélésért és egy kis
extra pénzért némi stiklire is hajlandó, de arra büszke, hogy a munkájában
precíz. Így akad meg a szeme a gyanúsan nem stimmelő térképeken és
telekfelméréseken, amelyek valamiféle telekspekulációt és korrupciót sejtetnek
a látványprojekt hátterében. Lucia számára – aki éppen összeveszett
élettársával és így egyedül neveli kamasz lányát, sőt még egy heroin
függőségből felépülőben lévő apja is van – nem élvez különösebb prioritást az
intézményes korrupció elleni küzdelem. Ráadásul nem is hívő, így a Szűzanyának sincs
éppen könnyű dolga – csodálkozik is nagyon, hogy ha eddig minden megjelenésének
helyén probléma nélkül ment a templomépítés, ezúttal miért nem működni a dolog.
Világos,
hogy a Szűzanya megjelenése Lucia lelkiismereti válságának kivetülése a
filmben, ami végső soron cselekvésre készteti a szereplőket a természetkárosító
és korrupt projekttel szemben. Az egész filmben van némi narratív, dramaturgiai
és stilisztikai káosz is, de minden fésületlenségével és váratlanságával együtt
nagyon magával ragadó az egész. Különösen lenyűgözőek a látványosra
fényképezett olasz tájak, az Arkade Firetől
a Radioheadig terjedő, izgalmasan
használt filmzenék, és az igéző hasonlóság Lucia kamasz lánya (Rosa Vannucci)
és a 15. századi olasz reneszánsz mesterek (Piero della Francesca, Giovanni Antonio
Boltraffio) Máriát és a szenteket
ábrázoló festményei között.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/12 55-55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13921 |
