Huber Zoltán
Második filmjével Reisz Gábor magabiztosan építi tovább összetéveszthetetlenül
személyes szerzői világát.
Furcsának és megmagyarázhatatlannak tűnhet, de négy hosszú év telt
már el a VAN nagy diadalmenete óta. Az
imponáló nézőszámok és szép fesztiválszereplések mellett a film sikerének
fontos hozadékaként Reisz Gábor öt hónapig Párizsban dolgozhatott a következő forgatókönyvén.
A Rossz versek számos komoly
átalakulásokon átmenve végül pontosan onnan veszi fel a piros fonalat, ahol az
előző elhagyta. Nem folytatásról vagy újrázásról van szó, egy szimpla VAN 2 helyett az ott megismert szerzői
világ továbbgondolása, variálása és bővítése történik. A második film egyszerre
kísérletezőbb és magabiztosabb, miközben jótékonyan megtartja a VAN improvizatív kreativitását és az
író-rendező személyes nézőpontját.
A Rossz versek főhőse,
Merthner Tamás szintén a maga útját kereső filmrendező és a szüleit is
ugyanazok a színészek alakítják (ismét kiválóan). Az önéletrajzi vonatkozásain
túl az efféle hangsúlyos egyezésekkel a film mintha pimaszul rájátszana a
manapság divatos univerzumépítésre, de a látványos eltérésekkel ellene is megy
annak. Akár tudatos, akaratlan vagy kényszerű döntés eredményei, a felbukkanó párhuzamok
és differenciák játéka gyorsan egy fesztelen, családias alaphangulatot teremt. Szentesi
Áron és Merthner Tamás között a nevükön kívül a legszembetűnőbb különbség nyilvánvalóan
az, hogy az új főszereplő bőrébe ezúttal maga a rendező bújik. A két srác magánéleti
és szakmai problémái szintén eltérőek, ahogyan most az apa-fiú kapcsolat
mélysége és a támogató nagymama is fontossá válik.
Az eseményeket most is egy szerelmi csalódás lendíti mozgásba és a
történet mozaikszerűen terül szét, de nagyobb cselekményíveket fog át. Ennek
elsődleges oka, hogy a VAN
emblematikus térbeli átkötéseit a Rossz
versek az időre is kiterjeszti, így nemcsak távolabbi földrajzi helyek, de
a főszereplő jellegzetes életszakaszai között is szabadon közlekedhetünk. A
meglepő, gyakran egészen látványos átvezetések és ugrások nemcsak a filmnyelvi
kreativitás számára teremtenek kiváló lehetőségeket, de a hasonlóságok ellenére
más filmet eredményeznek.
Míg a VAN hőse
körbe-körbe járva végül sehonnan nem jutott sehova, a Rossz versek főszereplője kénytelen döntéseket hozni. Neki már van
valamiféle jövőképe, céljai a gyerekkori álmaiból fakadnak. Saját történeteink
és aktuális életünk organikus, elválaszthatatlan összefonódása központi
motívum. A múlt megismerésének fontosságát és a jelennel való kapcsolatát a
film egy leleményes húzással magával Antall Józseffel mondatja ki. Merthner
Tamás útkeresése, a jellemvonásai és családi viszonyai azért árnyaltabbak és
összetettebbek, mert a gyermek, a kiskamasz és a tinédzser szemszögéből is
feltárulnak előttünk.
A Rossz versek az
emlékezés szubjektív folyamatát szervesen beépíti a jelen időben zajló lineáris
cselekménybe, a könnyedén egymásba folyó stílusok és hangulatok így a szabadon
áramló, a valóság és a fantázia határán táncoló, gyakran öntudatlanul feltörő
emlékképek eszményi mozgóképes illusztrációi. Az egymáshoz hol lazán, hol szorosabban
kapcsolódó epizódok a mindenkori énkép törékeny, mégis nélkülözhetetlen
illúzióját a film nyelvére fordítják át.
Keményvonalas filmrajongókkal bizonyára gyakran megesik, hogy
életük fontos vagy kevésbé lényeges eseményeit filmként képzelik maguk elé.
Reisz Gábor abban a szerencsés helyzetben van, hogy ténylegesen meg is
rendezheti az efféle belső fantáziáit. Így lehet az első csókból szegénysori
szörnyhorror, a lány utáni vágyakozásból karcos film noir. Az egyéni emlékek
nemcsak a legkülönfélébb műfajokat idézik meg, de konkrét filmeket is a Harmadik embertől a Megáll az időn át egészen a Fargóig.
Akár jellegzetes stílusjegyről, akár egy bevillanó moziplakátról van szó, a Rossz versek tömve van a legkülönfélébb
filmes utalásokkal és poénokkal (a Sátántangó
randifilmként való exponálása például telitalálat). A hivatkozott rendezők és
jelenetek felderítése már önmagában garantálja a többszöri újranézést.
A főhős elénk táruló emlékei nemcsak az egyes kulcsműveket, de az
adott korszak jellemző vizuális világát is hűen visszatükrözik. A skála a
szupernyolcastól a VHS-en át egészen a korai netes pornóvideókig terjed, de a
különféle nyersanyagok és kamerák használata mellett a szobabelsők és a ruhák
is stimmelnek. A film olyan ikonikus, több nemzedék mozgóképes látásmódját és
esztétikai ízlését alapjaiban formáló műveket is konkrétan megidéz, mint a Vers mindenkinek vagy a Szomszédok. A legendás teleregény
meglepő rekonstrukciója azért is fogja sokak szívét megdobogtatni, mert Taki
bácsi és Lenke néni videómegosztókon is népszerű karácsonyi civódását sikerült
a kizuhanó kőműves hírhedt képsoraival egybegyúrni.
A Rossz versek
eklektikus kalandozásai azért működnek, mert erős sorsközösséget teremtenek a
rendező, a fiktív alteregója és a néző között. A versmondás televízióban és
szavalóversenyeken propagált súlyos formája legalább annyiunkban hagyott mély
nyomokat, mint a kínos énekkari válogatók vagy a csütörtök esti Szomszédok. Reisz sikerrel éri el, hogy
a jellegzetes sorsfordító események (első szerelem, az önkifejezés első
próbálkozásai, nagy álmodozások) egyszerre tűnjenek bensőségesen egyedinek és
mindenki számára átélhető, univerzális érvényűnek. Az író-rendező a szubjektív
emlékei segítségével úgy beszél az aktuális élethelyzetéről, hogy arra könnyű
rákapcsolódni. Bizonyára még akkor is, ha netalán másik országban, másik
évtizedben voltunk kiskamaszok.
Bár a VAN annak idején
törvényszerűen megkapta a kötelező klisés címkéket (meglepetésfilm, nemzedéki
közérzetfilm, generációs kultfilm), a leginkább mégis azért lehetett örülni
neki, mert egy aktív rajongótábort tudott maga köré gyűjteni. A közönség
nemcsak rátalált és sokáig műsoron tartotta a filmet, de olyanokat is
bevonzott, akik csak elvétve járnak moziba (és akkor sem ilyesmit néznek).
Hiába szólt konkrétan egy fővárosi huszonéves bölcsészfiúról, Reisz Gábor úgy
tudott mesélni a saját közérzetéről és a közvetlenebb környezetről, hogy azt
nagyon sokan a magukénak érezhették. A Rossz versek esetében hasonló a helyzet,
az a bizonyos valóság nem tolakodóan, mégis erőteljesen itatja át a filmet. A
jellegzetes családi beszélgetések, a plakátokon is nyomot hagyó evéskultusz
vagy az instant anyázások esszenciájában ragadják meg az „itt és most”
hangulatát.
A film hitelességét és frissességét a látható jelenlétén kívül
Reisz Gábor most is azzal szavatolja, hogy a választott formát az ábrázolandó
szolgálatába állítja. A Rossz versek érezhetően
személyesebb, intimebb darab, mégsem lesz öncélú vagy érzelgős. Hősünk komplex
kapcsolatokkal és súlyosabb dilemmákkal birkózik ugyan, egészséges öniróniája
végig humoros fénytörésben láttatja a dolgokat. Reiszt a kreativitása,
stílusérzéke és pozitív szemlélete többek között olyan alkotókkal rokonítja,
mint Linklater, Gondry vagy Baumbach, de a markáns alteregó most már két filmen
átívelő jelenléte François Truffaut, Szabó István és Woody Allen vonatkozó
munkáit is eszünkbe juttathatja. Szabó példája különösen azért érdekes, mert a
két pályakezdés között izgalmas párhuzamok fedezhetők fel. Bár nyilván más
alapállásból és szándékkal, de az Álmodozások
korát követő Apa hasonló irányba
indult tovább, mint a VAN után a Rossz versek.
Gyerekek, akik le tudják győzni a felnőtteket – hivatkozik saját
magukra a hős barátnője tömören megragadva a filmet mozgásban tartó sajátos
kettősséget. Merthner Tamás számára már nem az a kérdés, mihez kezdjen az
életével, hanem hogy miként válhat azzá, aki azonos az egykori önmagával. A
felnőtté válás és a sodródás kihívásai ezzel új perspektívát kapnak, a
gyermekkor jellemformáló ideái és vágyai határozottan helyet követelnek
maguknak. A Rossz versek egy
jellegzetes állapotot jár körbe és folyamatosan kipillant, rámosolyog a közönségére.
A film szerencsére nem akar sem nagy tanulságokkal, sem bölcs megoldási
javaslatokkal szolgálni, csak be akar vonni az emlékezés furcsa játékába. A
második filmjével Reisz Gábor az egyik lábán biztosan állva lépett egyet előre.
A meglepetés erejére most ugyan nem számíthat, de az örök gyerekekre igen.
ROSSZ VERSEK – magyar, 2018. Rendezte és írta: Reisz Gábor. Kép: Becsey
Kristóf és Bálint Dániel. Vágó: Tálas Zsófia. Producer: Berkes Júlia.
Szereplők: Reisz Gábor (Tamás), Nagy Katica (Anna), Kovács Zsolt (Apa), Takács
Katalin (Anya), Zayzon Zsolt (Krisztián), Monori Lili (Vali), Niels Schneider
(Henri), Seres Donát (kamasz Tamás). Gyártó: Proton Cinema / Films du Balinari.
Forgalmazó: Cirko Film Kft. 100 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/12 22-24. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13904 |
