Harmat György
Az üzletember papának nem jut elég ideje kisfiára, így lekési a csemete életének döntő pillanatait, például sikeres karatevizsgáját. Karácsony közeledvén, engesztelésül legalább a gyermek hőn áhított ajándékáról kellene gondoskodnia: a szuperhős Turboman beszélő, mozgó babaváltozatáról. Sok szülőtársával együtt december 24-én reggel indul rohamra a játékboltok ellen...
Aki úgy sejti, soványka cselekmény ez egy Schwarzenegger-opuszhoz, alaposan téved. Az osztrák-amerikai művész bebizonyítja: a harc közvetlenül ünnep előtt – a megfelelő játékfigura beszerzéséért, lehet annyira kalandos, mint egy akciófilm hősének küzdelmei a Gonosz ellen. Mindenesetre mulatságosabb.
Schwarzenegger nem adja fel. Az Ikrek, az Ovizsaru és a Junior után újból kísérletet tesz arra, hogy akciósztárból komédiássá képezze át magát. Felvonultatja – nem túl változatos – eszköztárát, latba veti – nem éppen jelentős – színészi képességeit, hogy érzékeltesse a fia szeretetéért „nyomuló” apa helyzetének komikumát és (egy-egy pillanatra) fájdalmát. Ez nagyjából elég egy jópofa családi mozihoz, mely a karácsonyi vásárlás őrületét nem szatírává túlozza, hanem burleszkké fokozza. (Hogy miért van szükség
olykor ízléstelen és gyengécske felnőttpoénokra, az a mi európai agyunkkal nehezen felfogható.) A film közepe táján (az ál-Télapók jelenetével) beindul a csihi-puhi is, nem sokkal lépve át a Bud Spencer-i határt. A befejezés pedig (rendkívül jól sikerült) trükkös-repkedős üldözés, majd összeborulós-érzelmes happy end. Ahogy az dukál.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1997/01 60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1387 |
