Fekete Tamás
The Exraordinary Journey of the Fakir – svéd, 2018. Rendezte: Ken Scott. Írta: Romain Puértolas regényéből Luc Bossi és Jon Goldman. Kép: Vincent Mathias. Zene: Nicolas Erréra. Szereplők: Dhanush (Ajatashatru), Berenice Bejo (Nelly), Erin Moriarty (Marie), Barkhad Abdi (Wiraj), Gérard Jugnot (Gustave). Gyártó: Brio Films. Forgalmazó: Vertigo Média. Szinkronizált. 92 perc.
A nyugati filmekben India szinte minden alkalommal összekapcsolódik az utazás motívumával is (az egyetlen üdítő kivétel Danny Boyle Gettómilliomosa), ahol a készítők jellemzően az odaútra váltanak jegyet. Az Ízek, imák, szerelmek vagy a Marigold Hotel szereplői mellett jellemző módon még az Oroszlán ausztrál nevelőszülőkhöz került, indiai születésű főhősének történetében is a hazafelé vezető út megtalálása jelenik meg az igazi kihívásként. A Fakír, aki egy IKEA szekrényben ragadt nem csupán megtartja az utazás motívumát, de hősének egész Európát átszelő, kényszerű bolyongásával azt a történet legfőbb elemévé is teszi – miközben az irányt jelölő váltót az ellentétes irányba állítja át, és immár a mi kontinensünk lesz az utazás célpontja.
A Romain Puértolas azonos című, magyarul is megjelent regényéből készült filmben hősünk, Ajatashatru csak egy rövid párizsi kiruccanást tervez, ám végül London, Barcelona és Róma is állomás lesz, ezek után pedig természetesen nem csak kalandban és tapasztalatban, de bölcsességben is gyarapodik.
Ken Scott 2013-as ön-remake-je, a két évvel korábbi Starbuck alapján újraforgatott Elpuskázva után némiképp újból saját előző rendezéséből készít új variációt; ám az Üzlet bármi áron Amerikából Berlinbe érkező befektetőinek történetével ellentétben a több helyszín és a nagyobb kulturális különbség jóval több lehetőséget kínál. Azonban hiába a téma és az irodalmi alapanyag – amely egyébként kifejezetten jópofiskodó és erőltetett –, ha a rendezőt magával ragadja a cselekmény száguldása, az eredetileg színes karaktereket pedig jócskán leegyszerűsíti, és szerethető szélhámos főhősének változatos svindlijeiről is jótékonyan megfeledkezik a könnyebb azonosulás érdekében. És ahogy Scott egyre szívesebben használja a humor helyett az érzelmeket, úgy lesz egyre nyilvánvalóbb, hogy a szórakoztatás helyett a keretként szolgáló, leegyszerűsített tanmese-jelleg a fontosabb: sorsról, lehetőségekről, sőt, menekültkérdésről.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/11 54-55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13860 |
