Huber Zoltán
Garth Ennis és Steve Dillon Prédikátora van annyira jó képregény, hogy jelentősen átformált adaptációja is működik.
A kilencvenes évek egyik leghangosabb képregényes sikerét egy öntörvényű
pap, egy makacs szőke és egy piás ír vámpír úti kalandjai aratták. A Prédikátor (Preacher) gyorsan a nagypályás DC leányvállalataként alapított,
belemenősebb és sötétebb kiadványokban utazó Vertigo egyik zászlóshajója lett és
komoly hullámokat keltett. A pozitív fogadtatás és az elragadtatott kritikák nemcsak
megerősítették az idősebbeket célzó, provokatívabb füzetek fősodorbeli
létjogosultságát, de a gyűjteményes kiadások kövér értékesítési adatai a
képregények evolúciójában is fontos mérföldkőnek számítottak. A 100 Bullets,
az Y, az utolsó férfi vagy a Scalped az így kitaposott úton
mentek tovább, hogy csak a Vertigo legjobb, legismertebb címeit említsük.
Garth Ennis és Steve Dillon öt éven keresztül futó, hatvanhat füzetet és
kilenc extra epizódot megért sorozatát nem ok nélkül emlegetik a valaha kiadott
legjobb képregények között. A Prédikátor
bizarr szuperhős-történetként, morbid szatíraként és kortárs moralitásjátékként
is olvasható, ahol a hatvanas-hetvenes évek exploitation szellemisége a
keresztény misztérium évezredes hagyományaival keveredik. Az ír származású Ennis
vagány beszólásokkal, vérbő erőszakkal és a legkülönfélébb szexuális aktusokkal
telepakolt története a fantasy, a horror, az akció és a komédia izgalmas határvidékein
kalandozik. A „menekülő szerelmesek” alapmotívumára felhúzott utazás az
amerikai popkultúra mélyére vezeti az olvasót, miközben pimaszul felforgatja a
vonatkozó ikonográfiákat. A southern gothic
súlyos párája a bűnös betondzsungelt és a klasszikus westernt öleli körbe, az
eszkatikus bibliai látomásokat gyakran a legprofánabb altesti humor
ellenpontozza. Hősünk, a kiábrándult texasi prédikátor az őt megszálló
túlvilági lénytől arról értesül, a Mindenható otthagyta a kormányrudat és
valahol a Földön múlatja az időt. A Genezis névre hallgató entitás szimbiózisba
lép Jesse Custer tudatával és különleges hatalommal ruházza fel. A pap Isten
Szavát birtokolva bárkit rá tud venni bármire, ami néha vicces következménnyel
jár. Jesse egy álmos déli porfészekben véletlenül az egykori barátnőjébe és egy
hozzá csapódott vámpírba botlik. A hármas útnak indul, hogy a maga fizikai
valóságában keressék Istent és közben keresztül-kasul bejárják Amerikát.
Ennis kiváló író, az utazás főszála tálcán kínálja a legkülönfélébb ötletek
egybeforrasztását. A központi küldetés mögött ráadásul ott a szerelem és a
barátság, illetve a karakterek fokozatosan felfedett előtörténetei, melyek a
cselekménybe ékelődve könnyedén biztosítják a történetfolyam állandó
frissességét. A kiszámíthatatlanul bonyolódó cselekményt Steve Dillon
összetéveszthetetlen vizuális világa teszi teljessé. A határozott rajzok, a
kontrasztos színvilág, az apró részletek gazdagsága hibátlanul passzolnak az éjfekete
sztorihoz. A provokatív vallási tematika annak idején megosztotta a közönséget,
holott Ennis nem magával a hittel, hanem az azt kisajátító képmutatással
tiszteletlen. Ahogyan többek között a vámpír-mitológiával, az ír
szabadságharccal, a messiásokkal vagy a texasi lokálpatriotizmussal is. A
képregény megalkuvásmentes, imponálóan pimasz tónusa elsősorban azokat
háborítja fel, akik hajlamosak túlzottan komolyan venni a dolgokat.
Az angyalok és démonok, a varázserő vagy a vámpír ne tántorítson el senkit,
a Prédikátor jóval mélyebb és
tartalmasabb, mint első hallásra tűnhet. A hierarchikus, szigorú előírásokkal
hatalmat gyakorló egyház és a valódi hit között feszülő ellentmondások mellett
Ennis az amerikaiak kollektív tudatalattiját is alaposan megpiszkálja. A trió
istenkereső küldetése során számos ikonikus helyszínre eljut és rengeteg
izgalmas karakterbe botlik. New York, New Orleans, Alamo vagy épp Vietnam
ugyanúgy fontos szerepet kapnak a sztoriban, mint a bevándorlás, John Wayne, a
KKK vagy az atombomba. Ennis és Dillon zsenialitását az érzékelteti a
legpontosabban, hogy bő kétezer oldalon keresztül képesek meghökkenteni a sokat
tapasztalt olvasókat is. Az ügyesen csepegtetett információk, az előzmények
újabb szeletei és a hajmeresztő fordulatok folyamatos mozgásban tartják a
cselekményt. A Prédikátor egyszerre komplex
és szilaj, kellemes anarchizmusa tudatos építkezés és gondos szerkesztés
eredménye.
Az 1995-ben induló szériára a Tarantino-láz csúcsán sokan gyorsan rá is
ütötték a tarantinoesque címkét, de a
Prédikátor csak részben hasonlít a
rendező világához. Igaz, Ennis valóban emlékezetes karaktereket teremt és
fantasztikus párbeszédeket ír, ami egy időben törvényszerűen vonzotta a heves tarantinózást.
Ez a fajta összehasonlítás már csak azért sem igazán szerencsés, mert a
képregény jóval sötétebb, szertelenebb és vadabb, mint QT korabeli filmjei. Ha mindenképp
párhuzamot akarunk húzni, érdemes Robert Rodríguez és az Alkonyattól pirkadatig táján keresgélnünk, de a Prédikátor itt is inkább hangulati
egyezéseket mutat. Ahogyan mondjuk Sam Peckinpah, Jesús Franco vagy John Waters
munkásságával is.
*
A fentiek fényében törvényszerű, hogy a Prédikátor
megfilmesítése nagyjából két évtizede terítéken volt, de az sem meglepő, hogy a
tervet sokáig kézről kézre adogatták. Ennis több forgatókönyvet is készített, az
ezredforduló táján Kevin Smith és a Miramax került képbe, de a kényes vallási
témák és a költségvetés körüli viták miatt semmi nem lett a filmből. Később az
HBO foglalkozott a projekttel, a sorozat megírására felkért Mark Steven Johnson
képről képre adaptálta volna a képregényt, de a döntéshozók ezúttal is túl
sötétnek és ellentmondásosnak találták az anyagot. A jogok végül az AMC
birtokába kerültek, melynek egyik legnagyobb aktuális sikersorozata szintén egy
erőszakos és sötét képregényen alapszik.
A The Walking Dead egyre kínosabb
unalomba fulladó, mégis változatlanul tisztes nézettséget produkáló szériájával
ellentétben a Prédikátor alkotói nem
követik szorosan a forrásművet. Az adaptációt levezénylő trió, az
Apatow-istállóból indult Seth Rogen és Evan Goldberg, illetve a Breaking Bad íróstábjában nevet szerző
Sam Catlin a képregényt alaposan ismerő keményvonalasoknak és a mezei nézőknek
is kedvezni próbálnak. Miközben akkurátusan átemelik a fontosabb szereplőket,
helyszíneket és eseményeket, teljesen átvariálják az időrendet és a karakterek
közötti viszonyokat. Egyszerre kezelik nagyvonalú szabadsággal és szolgai tisztelettel
az alapanyagot, ami becsülendő vállalás, de olyan kötéltánc is, amelynek
magasságából rendre lepotyognak. Az adaptáció ennek ellenére sikeresnek
mondható, a csökkenő nézőszám ellenére a sorozat megért három évadot és egyre
több megfilmesíthetetlennek tartott figurát keltett életre.
Rogenék a Prédikátor ide-oda
száguldó cselekményét vélhetően költségvetési okok miatt az első évad egészében
a képregény kiinduló helyszínén tartják. Szereplőink az utazós narratíva helyett
egy texasi porfészekben keverednek mindenféle földi és túlvilági kalandokba, a
sorozat gyakran ezért egy bizarr kisvárosi szappanoperára emlékeztet. Nem véletlen,
hogy az évad fináljában egy markáns húzással útnak indítják a hősöket, de a New
Orleans-i mozgalmasabb második után a harmadik felvonás ismét egy szűkebb
térben, a hírhedt családi birtokon játszódik.
A gondosan felépített időrend megbontásával az írók sokszor
következetlennek tűnnek és számos problémát kreálnak maguknak. Az epizódról
epizódra változó motivációk és attitűdök miatt a karakterek gyakran
ellentmondanak önmaguknak és a viszonyaik is hirtelen változnak. Jesse Cutler
gondosan felépített múltja a sorozatban kissé esetlegesen tárul fel, ami sokat
elvesz a figura drámaiságából. Hasonló a helyzet a szerelmi szállal, az izzó szenvedély
helyett Jesse és Tulip a képernyőn mintha kifejezetten rühellnék egymást. A
románc érzelmi hőfokát az is hűti, hogy bár önmagában mind Dominic Cooper, mind
Ruth Negga remek választásnak bizonyul, a két színész között nem szikrázik a kémia.
A trió harmadik tagjára ellenben tényleg nem lehet panasz. Az iszákos,
nagydumás és aranyszívű ír vámpír a mozgóképen is ugyanolyan vagány és
szórakoztató, mint eredetileg.
Az írók új elemekkel és mellékszálakkal is dúsítani próbálják a történetet,
de ezek az ötletek túlnyomó részt úgy hatnak, mint Ennis és Dillon
megoldásainak olcsóbb utánzatai. A szado-mazo kutyajelmezbe öltöztetett
Mindenható vagy Hitler szerepeltetése papíron talán viccesnek tűnhetett, de nem
igazán működik. A pofás és vérgőzös akciók ellenére a sorozat vizuális világa is
vérszegényre sikeredett, a kortárs mezőnyben ennél ma már jóval magasabban van
a léc. Kiváló viszont az antagonisták, különösen a titkos világösszesküvő
szervezet és Herr Star megjelenítése. A kibővített szerepkörnek hála az
apatikus német katona gyakran ellopja a showt. Bár a Prédikátor a képernyőn messze nem az a vad, mocskos és pokolian
szórakoztató műfaji hullámvasutazás, az adaptáció végeredményben célt ér. Hiába
kaotikus a forgatókönyv, a forrás van annyira gazdag, hogy még sokáig lehet
dézsmálni. A sorozat az írói zűrzavar és a kissé fantáziátlan megvalósítás ellenére
is visszaad valamit az alapanyagból. Hogy ez sok vagy kevés, az persze nagyban függ
attól, mennyire szeretjük a képregényeket.
PRÉDIKÁTOR (Preacher) – amerikai, 2015-2018.
Készítők: Sam Catlin, Seth Rogen és Evan Goldberg. Kép: Bill Pope, John Grillo.
Zene: Dave Porter. Szereplők: Dominic Cooper (Jesse), Ruth Negga (Tulip),
Joseph Gilgun (Cassidy), Lucy Griffith (Emily), W. Earl Brown (Root), Graham
McTavish. Gyártó: AMC / Point Grey / Original Films. 3 évad. 50 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/10 32-34. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13855 |
