Kovács Patrik
Thoroughbreds –
amerikai, 2017. Rendezte: Corey Finley. Szereplők: Anya Taylor-Joy, Olivia
Cooke, Anton Yelchin. Forgalmazó: Bontonfilm. 92 perc.
Bajos egy fenékkel két
lovat megülni, de bocsánatos bűn, ha egy elsőfilmes rendező teszi, akit a
megfelelésvágy hajt. Corey Finley bemutatkozó mozija, a Telivérek egyszerre furfangos biztonsági játék és unikális
stílusgyakorlat: filmtörténeti referenciák sokaságát mozgatja, de kor- és
trendérzékeny független produkcióként jelenünkről is regélni akar. Főhősei, a
tizenéves Lily (Anya Taylor-Joy) és hajdani iskolatársa, Amanda (Olivia Cooke)
hosszú idő után sodródnak újra egymás mellé, és mély barátságot kötnek,
egyúttal elhatározzák, hogy elteszik láb alól egyikőjük dúsgazdag, ám zsarnoki
nevelőapját. Az alapkonfliktus korántsem újszerű, és nemcsak az ítészek által
gyakran említett inspirációk (Gyilkos
játékok, Mennyei teremtmények, Amerikai pszicho) figyelemreméltók, de a
Telivérek még Cronenberg (Térkép a csillagokhoz), sőt Hitchcock (A kötél, Idegenek a vonaton) életművéből is merít.
Szerencsére Finley
rafináltan közelít az alapanyaghoz: korlátot szab a bűnproblematikának, és
inkább annak bemutatására összpontosít, hogy az aljas célt szolgáló
dacszövetség miként emészti fel a lányok lelkét. A hamvasnak tűnő, ám belül
romlott Lily és az érzelemszegény, mentálisan zavart Amanda izgalmas és
szórakoztató ellentétpárt alkot, s a kapcsolatukat elmélyítő szekvenciák
elbűvölően abszurdak, még akkor is, ha árnyékot vet rájuk a dikció
fogyatékossága: olykor kimódolt, steril egysorosok keverednek a valószerűen
őszinte gesztusokkal. A Telivérek csupán
a játékidő utolsó harmadában kezd thrillerként működni, ám a gyilkosságot
előkészítő mozzanatok annak ellenére érdektelenek, hogy ekkortájt lép be a
történetbe a pitiáner drogdíler, Tim (a fiatalon elhunyt Anton Yelchin utolsó
szerepe), s e remekbeszabott mellékfigura úgy kell a nézőnek, akár egy falat
kenyér, hiszen a kérges szívű lányok erkölcsi ellenpólusa: megnyerően esendő és
szimpatikusan józan.
Miliőábrázolását
tekintve elsőrangú a film: Finley és operatőre, Lyle Vincent hideg, fémes
színekkel festik meg az egyébként is temetői hangulatú kertvárosi közeget. A
kamera hol hosszú, változatos gépmozgásokkal barangolja be a labirintusszerű
enteriőröket, hol felülnézetből – akár egy haragvó istenség szemszögéből –
kémleli a hősöket, a befogadói tekintetet pedig olykor merész átélezések
orientálják. A cselekménybe épített ellipszisek és a mozgóképes intertextusok
(különösképp a Holtan érkezett című
film noir megidézése) szintén remekül sülnek el, csak épp Lily és Amanda
drámája veszít súlyából azáltal, hogy a Telivérek
a végkifejletben látványosan megalkuszik a klisékkel. Így aztán debütáns
rendezőnk sem korunk ifjúságáról, sem bűnről és bűnhődésről nem tud újat
mondani. Formaérzékenysége és karaktervezetési képessége viszont kimagasló
akkor is, ha e filmje inkább az indie szcéna középmezőnyét erősíti.
Extrák: Kimaradt jelenetek, kisfilm a
látványvilágról és a karakterekről.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/10 62-63. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13838 |
