rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

DVD

Pál, Krisztus apostola

Gelencsér Gábor

Paul, Apostle of Christ – amerikai, 2018. Rendezte: Andrew Hyatt. Szereplők: Jim Caviezel, James Faulkner. Forgalmazó: Gamma Home Entertainment. 108 perc.

 

Ha az egy snittre jutó lassítások, barokkosan beverő fények és/vagy lobogó mécsesek száma meghaladja a mindenkori filmtörténeti átlagot, nagy valószínűséggel Jézus-filmet látunk, annak is „cinema pauperum” változatát, vagyis a szegények filmbibliáját, népszerűsítő képeskönyvet. Nincs is ezzel baj, szükség van az ilyen típusú filmekre, amelyek talán legismertebb változata Franco Zeffirelli monumentális vállalkozása, A názáreti Jézus. Baj akkor van, ha egyrészt a fent felsorolt stílusjegyek hatásvadász módon halmozódnak, másrészt az alkotók túl akarnak lépni a képeskönyv-funkción, ám szándékuk sikertelen marad. A nagyot mondás közhelyes megoldása már joggal vívhatja ki maga ellen a gúnyos indulatot.

Andrew Hyatt filmje címe szerint Pálról szól, noha főszereplője az apostolt római börtönében felkereső Lukács, az egyik evangélium és a Pál működését is megörökítő Apostolok cselekedetei szerzője. A valódi főszereplő persze Jézus, akinek a nevében új hitükért küzdenek követői, az aktuális történet antagonistája pedig az őskeresztényeket üldöző, Pált kivégeztető Néró. Ők nem jelennek meg a cselekményben, Lukács és Pál kettőse pedig érdekes dramaturgiai helyzetet teremt, amelynek éppen annyi történeti alapja van, amennyiből már el lehet indulni a fikcióalkotás útján, akár a történelmi korszak, akár a keresztény teológia szellemében. Ebben azonban ki is merül a Pál, Krisztus apostola érdeme; ami az izgalmas alaphelyzetből kibomlik (miként lehet a fogságban, a teljes reménytelenségből befejezni a kereszténységet világvallássá avató missziós munkát), az nem lesz sem izgalmas történelmi kalandfilm, mint mondjuk a Ben Hur, sem a kereszténység tanítását akár provokatív, ám mégis elgondolkodtató módon értelmező alkotás, mint például Scorsese Krisztus utolsó megkísértése című filmje, benne Pál egyetlen, néhány perces jelenetével, amelybe több szellem szorul, mint jelen produkció egészébe.

A kísértés itt nem a hitből, hanem a giccsből fakad; a kísértő pedig nem a Sátán – hanem Mel Gibson, s az ő passiója, amelynek szellemét, nyilván nem véletlenül, a Lukácsot alakító Jim Caviezel közvetlenül is megidézi. Gibson azonban legalább a maga tévútján radikális, ám Hyattről ez sem mondható el. Amikor Lukács felkeresi az idős Pált börtöne mélyén, rögtön egy obligát flashbacket várunk, ám az ekkor még elmarad, hogy aztán annál nagyobb erővel induljon be, s idézze fel Pál „fordulását”, azaz az apostol „back storyját”. S a flashbackek mintha (f)elszabadítanák a „spiritualizmus” képi közhelyeit, egészen az utolsó snittig, amikor a már lefejezett Pál néz szembe a kamerával, a túlvilági ellenbeállításban pedig egykori üldözöttjei mosolyognak vissza rá, sőt, a távolból még Jézus is felé fordítja tekintetét – lassítva. A giccsre a koronát azonban a fontoskodó záróinzert teszi fel: „Ezt a filmet mindazokért ajánljuk, akik a hitükért üldöztetést szenvedtek.”

Extrák: Kimaradt jelenetek, werkfilm.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/09 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13806

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 0 átlag: -