Baski Sándor
Nyolc év után készült el
Kenyeres Bálint Marokkóban forgatott pszichológiai thrillere, amely
következetes folytatása a rövidfilmes életműnek.
Kenyeres Bálint debütáló
filmjében egy középkorú építész egy letűnt szerelem emlékét kutatja kitartóan
és reménytelenül. Talán maga sem tudja, miért keresi, mit remél tőle, de a
vágy, hogy megtalálja, legyűrhetetlen. Csábító gondolat Victor Ganz küzdelmét
az alkotóéval párhuzamba hozni – a rendező a pályakezdést követően közel másfél
évtizedig hajszolta a nagyjátékfilm álmát, és az ötlet megfoganása után is még
nyolc évre volt szükség, hogy a Tegnap
eljuthasson a bemutatóig. És ahogy Victor, úgy Kenyeres sem feltétlenül azt
találja meg az út végén, amit keres, az igazi sikert, jobb híján, az
útvesztőből való kijutás puszta ténye jelentheti.
A Tegnap majdnem minden szempontból logikus folytatása a páratlanul
sikeres rövidfilmes életműnek. A Zárástól
a Hajnal előttön át A repülés történetéig fokozatosan tágult
ki a tér, így jutottunk el a kocsmától a búzamezőn át a normandiai
tengerpartig, miközben a rendező nem cserélte le formai eszköztárát, csak bővítette.
A Tegnap már egy egész országrészben,
Marokkó különböző városaiban és sivatagában játszódik, de a prizma, amin
keresztül ez az európai szemnek idegen világ feltárul, látszólag ugyanaz.
Kenyeres nagyjátékfilmes bemutatkozásában is az Antonionival induló modernista
iskola hagyományait követi, az esztétikai folytonosságot többek közt a hosszú
beállításokra építő elbeszélői stílus szavatolja. Kamerája most sincs
összekötve a főszereplővel (a román Vlad Ivanov ideális választás volt), Viktort
sokszor egy biztonsági kamera szemszögéből, kilométeres totálból figyelhetjük,
máskor a kocsijából a forgalmas utcára kiszálló férfit csak a szélvédőn
keresztül követjük – ezek a megoldások nyilván a gerillaforgatás nehézségeit is
áthidalják egyben. Kenyeres konkrét vizuális-tematikai motívumokat is átment
rövidjeiből: az emlékezés folyamatát madeleine süteményként beindító
kulcsjelenet a Zárásban látotthoz
hasonló kocsmai miliőben játszódik; az idő nem csak itt, de mintha a Tegnap egész világában megdermedt volna.
Noha a műfaji elemekkel feldúsított cselekmény jóval komplexebb, mint a Hajnal előttben vagy A repülés történetében, a körkörös
szerkezetű dramaturgiában ezúttal is a véletlen a legfőbb katalizátor.
Lényeges különbség
ugyanakkor, hogy az utazás most nem kívülre, hanem belülre vezet, az egzotikus
marokkói környezetet ugyan realista kulisszaként fényképezi Fillenz Ádám
kamerája, de attól a pillanattól kezdve, hogy a film elején Victor kilép a
portálként funkcionáló komp gyomrából, egy életszagú, mégis metaforikus térbe
kerül. A húsz éve nyomtalanul eltűnt rejtélyes nő után kutatva minduntalan
múltja és tudata egyre mélyebb rétegeibe vezető ajtókon, kapukon kell
áthaladnia. Fizikai mozgása valójában látszólagos – emlékezetes beállítás,
ahogy a szállodai futópadon egyhelyben lohol –, nyomozása illúzió csupán. A
nővel folytatott viszonyáról tanúskodó régi, megsárgult fotók, amelyeket
bizonyítékként lobogtat, információkat nem, csak hangulatokat közvetítenek,
egyedül számára jelentenek bármit is. A Tegnap
ilyenformán hiába vonultatja fel a noirthrillerek sötét figuráit, és kecsegtet
a megfejtés reményével, a műfaji jelölők csak álcaként szolgálnak. A
zsánerközhelyeket ezzel ugyan elkerüli Kenyeres, de a főhős útjának állomásai
így is ismerősek: először mások szavahihetőségét, személyét kérdőjelezi meg –
kezdve azzal, hogy barátjának új feleségében a régit látja –, végül saját
emlékeinek hitelessége, és ezáltal identitásának alapjai is megrendülnek.
Rövidfilmjeiben Kenyeres
nem várt el azonosulást a közönségtől, a szereplőktől függetlenül, önálló
pályán mozgó kameraszemszög ezt nem is tette volna lehetővé, helyette inkább
tesztelte, provokálta a nézőt. A Zárás
vagy a Hajnal előtt fő kérdése, hogy
milyen hatással van ránk, ha egy drámai eseményt szenvtelen, külső szemszögből vagyunk
kénytelenek végignézni. A Tegnapban a
rendező elvileg emeli a tétet, a felszín körbesvenkelése helyett a főszereplő
fejébe akar behatolni, de ahhoz, hogy a nézőt érdekelje ez a pszichológiai
mélyfúrás, az azonosulás, de legalábbis az együttérzés feltételeit is illene megteremteni.
Ha nem lepleződne le idejekorán, hogy a műfaji köntös csak kamuflázs,
könnyebben befogadható és sokkal izgalmasabb is lenne Victor utazása, de ahogy
a rövidfilmes, úgy nagyjátékfilmes Kenyeres sem hajlandó kompromisszumokat
kötni.
TEGNAP (Hier) – német-magyar,
2018. Rendezte és írta: Kenyeres Bálint. Kép: Fillenz Ádám. Vágó: Arányi Vanda.
Producer: Taschler And-rea és Jamila Venske. Szereplők: Vlad Ivanov (Ganz),
Djemel Barek (Djemel), Jacques Weber (Werner), Gamil Ratib (Virgile) Féodor
Atkine (Miniszter), Johanna ter Steege (Klara). Gyártó: Mirage Film Production
/ ONE TWO Films / Travisss Film / Rotterdam Films. Forgalmazó: MITTE
Communications. 112 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/09 52-53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13799 |
