Soós Tamás Dénes
Tag –
amerikai, 2018. Rendezte: Jeff Tomsic. Írta: Russell Adams cikke alapján Mark
Steilen és Rob McKittrick. Kép: Larry Blanford. Zene: Germaine Franco.
Szereplők: Ed Helms (Hoagie), Lil Rel Howery (Reggie), Jon Hamm (Bob), Isla
Fisher (Anna), Jeremy Renner (Jerry). Gyártó: Broken Road Productions / New
Line Cinema. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált.
100 perc.
Ismét az élet, na meg
egy jelentős amerikai újság (a Wall Street Journal) cikke szolgáltatta az
ihletet az új hollywoodi vígjátéknak, amelyben egy csapat felnőtt úgy próbálja
megőrizni a gyerekkori barátságát, hogy minden évben egy hónapon keresztül
fogócskáznak. Negyven felett, családdal, kiskutyával és tisztes kispolgári
állással még ez a pofonegyszerű játék is nehezített pálya, hiszen a baráti kör
tagjai különböző városokban élnek – és nehezített azért is, mert egyik
haverjukat, Jerry-t 30 év alatt sem sikerült még soha, senkinek elkapnia.
Az eddig jobbára
ismeretlen tévés humorszaki, Jeff Tomsic ebből a történetből akár egy
korszakváltó komédiát is kihozhatott volna, ami végleg nyaralni küldi az
infantilis gyerekember Seth Rogen-féle kiadását, aki a Z-generáció hőseként a
füvezős semmittevéssel igyekezett kitolni a felnőtté válás határát, hogy az Éjszakai játékkal együtt a
harmincpluszos korosztály számára is átélhetővé tegye a gyermeki lélek
megőrzésének kihívását. De Tomsicnak nem volt ilyen ambíciója, se a barátságról
a közhelyeken túlmutató mondanivalója. Hagyja, hogy a feldobott – és igencsak
izgalmas – kérdések a barátokat egymástól eltávolító, túlzásba vitt
versenyszellemről, vagy a társaságot szétszabdaló hierarchiáról csak úgy
lógjanak a levegőben, mert azzal múlatja a kissé túlnyújtott, 100 perces
játékidőt, hogy minél több zsáner akciótípusát karikírozza a dzsungelhorrortól
a háztáji thrillerig, amikor az utolérhetetlen Jerry-t kvázi szuperhősnek teszi
meg, és olyan lassított felvételeken, elkenődő arcokkal és akrobatikus
mutatványokkal vezeti le a kergetőzéseket, mint Guy Ritchie a Sherlock Holmesban. Kétségkívül
szórakoztató nézni, ahogy a Haverok harca
frappáns stílusgyakorlatként visszavezeti az akciófilmet ősforrásához, az
abszurdba tolt burleszkhez, de szomorú közben azt látni, hogy az eredeti
történetben rejlő életörömöt és a barátság ünneplését csak szerencsesütis
szlogenekben, és nem érdekfeszítő emberi viszonyokban élhetjük át.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/08 60-60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13779 |
