Géczi Zoltán
In Darkness – amerikai, 2018. Rendezte: Anthony Byrne. Szereplők:
Natalie Dormer, Jan Bijvoet, Emily Ratajkowski. Forgalmazó: Universal. 97 perc.
A színvonalas tévésorozatok világában (Ripper Street, A néma
szemtanú) rutint szerzett Anthony Byrne jegyesével, a hasonló szakmai
háttérrel bíró Natalie Dormerrel (Tudorok,
Trónok harca) közösen írta harmadik
nagyjátékfilmes rendezését, így az 1950-es évek thrillereit idézni hivatott,
számos elemében az európai szemlélethez igazított mozi természete minden
szempontból szerzőinek mondható. A narratíva kulcsfiguráját adó zenészlány
tipikus hitchcocki szőke: vaksága miatt törékenynek és gyengének tűnik, hűvös
szépsége mögött súlyos traumákat és rejtélyeket hordoz, amelyeket konok
neurózissal leplez. A klasszikus thrillerek expozíciójához híven keveredik
erőszakos bűnügybe, de az ártatlan és ártalmatlan naiva álcájának fokozatos
lebontását követően egy végletekig eltökélt, cselekvő karakter képe bontakozik
ki, s bár az efféle metamorfózis hiteles ábrázolása nem tartozik a könnyed
színészi feladatok közé, Natalie Dormer meggyőzően, legfőképpen pedig
természetes eleganciával hozza a figurát. Rendezési stílben és kivitelezésében
az aranykor noirjai derengenek fel: sok statikus kamera, klasszikus plánok,
elegánsan fotózott belső terek, kimunkált világítás, megfontoltan felépített
narratíva. Az, hogy a konfliktus mégsem kap valódi súlyt, legfőképpen az
antagonista karakterén, a szerb háborús bűnöst megformáló Jan Bijvoet játékán
múlik, aki végig úgy tesz, mintha egy Christoph Waltz hasonmásversenyre
nevezett volna be, miközben Radic személyiségéből hiányzik az igazi őrület, a
szadista pusztítás sötéten izzó vágya, aminek a bűnfilmek kulcsfontosságú
kritériumai közé tartozó suspense látja kárát. A lassú történetszövés így nem
fejlődik valóban intenzív, érzelmileg is megterhelő konfliktussá, így annak
feloldása sem éri el a kívánt hatást – nem követi igazi katarzis.
Anthony Byrne filmje a dramaturgiai és rendezési problémák mellett
is jól megírt, míves metafora a mindenkit eltipró terror természetrajzáról és
az ártatlanság törékenységéről, ugyanakkor újabb bizonyítéka a régi
hipotézisnek, miszerint Hitchcock nélkül igen nehéz, ha ugyan nem lehetetlen
Hitchcock-filmet forgatni.
Extrák: Interjúk az alkotókkal.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/08 63-63. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13770 |
