Kránicz Bence
„Tisztelt esküdtek, kérem,
vizsgálják meg a vádlott lelkét! Én belenéztem, és nem találtam semmit.” A
vérszomjasnak mutatkozó ügyész nyilatkozik így Meursault-ról, Albert Camus Az idegenjének főhőséről, de az idézet
forrása Jacques Ferrandez képregényadaptációja. Az idegen valóban kultikus mű, olyannyira, hogy ma már könnyű is
alábecsülni kultuszának egykori jelentőségét. A magyar kiadásban a 2016-os
újrafordításig A közöny címen ismert
regény kulcsműve volt azoknak a negyvenes-ötvenes évekbeli francia eszmetörténeti
folyamatoknak, amelyek filozófiát, szellemi karaktert adtak egy nemzedék
közérzetének, hatékonyan előkészítve az 1968-ban csúcsosódó életmód-forradalmat.
A képregényváltozatot 2013-ban
elkészítő, a Camus-életművet A vendég
és Az első ember adaptációival is
felszínen tartó Ferrandez nem akarja a regénnyel párhuzamosan kiforró
filozófiai áramlatok tükrében, az egzisztencializmus illusztrációjaként bemutatni
az alapművet – igaz, az egyik epizodista feltűnően hasonlít Sartre-ra.
Ugyancsak tartózkodik attól, hogy a regényen túlmutató társadalmi változások
irányából értelmezze Az idegent.
Ferrandezt a regény egyszerűsége, dísztelensége inspirálta: egy gyilkossá váló
ember története, akinek szeretettelensége, bűnbe esése és saját halálos ítélete
egyformán „természetes” – a szót és az érzületet a Camus programját részben
folytató Kertész Imre Sorstalanságából
kölcsönöztem. A kérdés az, mit tud kezdeni a képi ábrázolás kényszerével
dolgozó művész azzal a regényhőssel, aki következetesen el van rejtve az olvasó
elől. Nemcsak érzelmileg marad távol: ő maga az ember, aki ott se volt.
Ferrandez megmutatja Meursault-t, így műve óhatatlanul konvencionálisabbá válik
az eredetinél. A kevés arcvonással felépített, szándékosan sematikus alakok
viszont híven visszaadják az alapmű ridegségét, miközben a tágas, letisztult
kompozíciók és a szikrázóan világos színek egyetemes harmóniát kölcsönöznek az
embertelenségnek, vagy inkább az emberi ürességnek. És Ferrandeznél is
erőteljes marad a regény delejező zárlata, benne Meursault himnikus,
zavarbaejtő monológjával. Az idegen színvonalas,
átgondolt adaptáció: képregényként nem remekmű, de képes felidézni, Camus
karcsú regénye miért különleges.
Ha a Camus-klasszikus
előkészítője, úgy Jodorowsky és Moebius Incalja
megkésett folytatása volt a 68-as földindulásnak. A fényes Incal alcímű, eredetileg 1982-ben megjelent kötetben
tovább gazdagodik az a tudományos-fantasztikus világ, amelynek részletgazdag
megfestése nyilvánvalóan fontosabb volt Jodorowsky számára, mint a hagyományos
történetmesélés. Dekadens, hanyatló űrbirodalomban járunk, ahol az elnyomottak
felkelése az élveteg uralkodó osztály számára nem több kivetítőn szemlélt
valóságshownál, és ahol a folytonosan menekülő főhős, John Difool rendre új
szabályokhoz és új üldözőkhöz kénytelen igazodni. A technopapok után most egy
metabáró vadászik rá, a címbeli varázstárgy viszont olyan felmérhetetlen
hatalmat biztosít neki, amiről nem is álmodhatott. Akinek gőze sincs, mit
jelent az előbbi mondat, ne bánkódjon: Moebius egyszerre aprólékos és
nagyvonalú rajzainak sodrása lehetővé teszi, hogy ha érteni nem is, élvezni
könnyű legyen az Incalt.
Difoolhoz hasonlóan sötét
bugyrokba merül alá Blacksad, a hard-boiled kandúr is, az ő esetében viszont ez
nem meglepetés. A csupa állatkarakterrel benépesített noirsorozat előző részében
konkrét közéleti események – a rettegés a kommunistáktól, a balos művészek
ellehetetlenítése – adták a bűnügyi történet hátterét, most viszont fontosabb
az új helyszín, New Orleans sajátos atmoszférájának megidézése. Blacksad egy
dúsgazdag, ám haldokló lemezkiadó fogadott fiát akarja megtalálni, de úgy
tűnik, megbízóján és rajta kívül senki nem szeretné, ha a drogfüggő őstehetség
előkerülne. A nyomozás valójában egyszerűbbnek bizonyul, mint valaha, a főhős
egy éjszaka leforgása alatt megoldja az ügyet. Az alkotók inkább a kolorlokál
érzékletes megteremtésére ügyeltek, stílusérzékük pedig továbbra is
kifogástalan: a történet zaklatott ritmusa remekül illik a pezsgő zenei
színtérhez.
Jacques Ferrandez: Az idegen.
Színes, keményfedeles, 136 oldal. Kiadó: Athenaeum.
Alejandro Jodorowsky – Moebius: Incal 2. – A fényes Incal. Színes, keményfedeles, 48 oldal. Kiadó: Pesti Könyv.
Juan Díaz Canales – Juanjo Guarnido: Blacksad – Néma pokol. Színes, keményfedeles, 56 oldal. Kiadó: Pesti Könyv
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/08 64-64. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13761 |
