Pernecker Dávid
A Bolygónk, a Föld páratlan képekkel teli második évada azt is
megmutatja, ahogy a természetről gondolkodunk.
„Bolygónk tele van
csodákkal, melyeket elpusztíthatunk, vagy megóvhatunk. A döntés a miénk”. Több
mint tíz éve David Attenborough így zárta minden idők legsikeresebb
természetfilm-sorozatát. A csodák pedig szerencsére nem vesztek ki, a Bolygónk, a Föld folytatásában immáron
ultranagy felbontásban gyönyörködhetünk törékenységükben. Míg az első évad
isteni perspektívából tekintett le az állat- és növényvilág bámulatos
momentumaira, addig a negyven országban, több mint öt év alatt leforgatott második
felvonásban a mindent látó szem már nem egy hőlégballonból pislog, nem
messziről figyeli ámulattal a gigantikus cetek, a cseperedő facsemeték, a
farkasok elől menekülő rénszarvasok nagy egészből kiragadott izgalmas pillanatait,
hanem ott van lent és fent is, velük együtt, minden között. Ott van a komodói
sárkány lassítva csöppenő nyálán megcsillanó napfényben és az absztrakt
festménnyé formálódó olvadt jégtáblák magaslati képében. Tíz éve képtelenség
lett volna az őserdő páraköd-felhőinek nem evilági csillogását ilyen Terrence
Malicket idéző spirituális áhítattal megörökíteni. Tíz éve nem lehetett volna pár
centiről felvenni, ahogy hangyák savat spriccelnek rákok szemébe. Sem azt,
ahogy a galapagosi iguánabébik megmenekülnek a rájuk vadászó több száz kígyó
elől. Ez utóbbi egy olyan adrenalin-pumpáló üldözési jelenet, melyhez hasonlót
természetfilmben nem, csak a Francia
kapcsolatban, vagy a Roninban
láthatott eddig ember. A „jelenet” a legjobb kifejezés a Bolygónk, a Föld 2. élőhely-tematikus szerkezetbe tömörített epizódjainak
szekvenciáira, hiszen a szerzők és Attenborough a zöldellő famonstrumok
árnyékában Hans Zimmer remek zenéjére elhaló csírakezdemények képsoraiban is a
cselekményt, a történetet látják. A legigazabb állat- és növénymesék ezek,
melyek között akad olyan, amit eddig soha, senki nem láthatott. A legnagyobb dokumentált
sáskahad pusztító tánca, a 2014-ben felfedezett brazil folyami delfin bujkálása,
a kamera-csapdákkal „elejtett” ritka himalájai hópárduc territórium-jelölő
pisitúrája (és folytathatnánk) olyan katartikus rezdülésekkel vannak tele,
melyektől a csúcstévék előtt tátott szájjal ülő nézőnek felnyílik a szeme: ez a
bolygó tényleg tele van láthatatlan
tüneményekkel. A feldolgozhatatlanul fenséges képeivel ledöbbentő sorozat így egyértelmű
esztétikai fölényén túlmutatva világít rá világba vetett apróságunkra. Annyi
mindent nem láttunk még. A Bolygónk, a
Föld 2. terápiás sorozat, mely megvilágosít, megnevettet, lenyűgöz és elszomorít,
de ezzel egy időben – mint minden jó természetfilm – arra a mindenkori
hiányállapotra hívja fel a figyelmünket, mely a képek leperegte után eszi be
magát elménkbe: amit csodálunk, azt mi is barmoljuk szét. A Bolygónk, a Föld második évadában minket
szerencsére kihúztak a nagy biosz-egyenletből, leszámítva a lenyűgöző utolsó
epizódot, mely a városi állatok életébe enged bepillantást az „elvárt”
didaktikus pesszimizmus helyett az élhető bolygó reményét adva. Mumbai utcai majmai
az urbanizáció szimbiontáiként lopják magukat hülyére, afrikai hentesek kézből
etetnek hiénákat, New York vándorsólymainak pedig a felhőkarcolók között
vadászva jobb élete van, mint a szó minden értelmében embertelen vidékeken. Ahogy
1993-ban egy vagány matematikus, Dr. Ian Malcom mondta: „A természet utat tör
magának”. A békés alkalmazkodás is a küzdelem része. A természetfilm pedig soha
nem szólt másról, csak a küzdelemről, rejtezzen az egy párzási időszakban mulatságosan
ugráló madár eltökéltségében, vagy egy kecskegidát elragadó sas dicsőséges
röptében. A Bolygónk, a Föld 2.
minden elképesztő szekundumában ott rejlik a nagy igazság: a természet közömbös
és érzéketlen. Folyamatosan változó túlélő-entitásként elsősorban nem
segítségünkre van szüksége, hanem arra – mondja Attenborough zárómonológjában
–, hogy megtanuljunk együtt élni
teremtményeivel. A természet nélkülünk is természet marad majd, így vagy úgy.
Míg mi egy helyben toporogva próbáljuk kirabolni, Ő megállíthatatlanul halad. Akkor
is tele lesz csodákkal, amikor már nem lesznek olyanok, akik azokat ilyen
páratlan érzékenységgel, alázattal és szépérzékkel meg tudják örökíteni.
Bolygónk, a Föld 2. (Planet Earth II) angol, 2016. Narrátor:
David Attenborough. Rendezte: Justin Anderson, Ed Charles, Fredi Devas, Chadden
Hunter, Emma Napper, Elizabeth White. Kép: Mateo Willis, John Shier. Zene: Hans
Zimmer. Gyártó: BBC. Az M5 bemutatója. 6x60 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/08 11-12. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13758 |
