Baski Sándor
A walesi Rungano Nyoni
visszatért szülőhazájába, hogy egy máig létező és pusztító babonáról készítsen
mágikus realista szatírát.
El tudja-e kerülni a
messziről jött rendező, hogy a harmadik világban forgatva ne egzotikus csodalényekként
láttassa a helyieket, és a visszás jelenségeket se csak a saját kultúrájának
erkölcsi magas lováról mutassa be? A feladat nehéz, ha nem éppen lehetetlen – nyilván
tudta ezt Rungano Nyoni is, amikor első filmjének témájául egy máig létező
afrikai hagyományt választott. Hiába született a fiatal rendezőnő Zambiában,
már Walesben nőtt fel, így az ő nézőpontja is egy kívülállóé, még ha személyes
kötődése miatt talán empatikusabb és hitelesebb is a megközelítésmódja.
A nyitójelenetben
alighanem a saját kétségeire is reflektál. Turistabusz gördül be egy
úgynevezett boszorkánytáborba, ahol kordon mögött tartott, fehérre festett arcú
asszonyokat tekinthetnek meg a látogatók. Fotók és szelfik készülnek, mindenki
alaposan kicsodálkozza magát, majd visszaszállnak a buszra, és elhajtanak a
következő borzongató élmény irányába. Rögtön ezután megismerjük a kilencéves
Shulát, akit egy véletlen baleset miatt boszorkánynak bélyegeznek, és választás
elé állítanak: vagy boszorkánynak vallja magát, vagy hajnalra kecske lesz
belőle. Az önkéntes némaságot fogadó kislány nem meri megkockáztatni az utóbbi
opciót, ezért beköltözik a táborba, ahol ő lesz a legfiatalabb lakó.
Más külföldi rendező
nyilván ünnepélyes, drámai hangvételt választana ehhez a történethez, az
afrikai közegben otthonosabban mozgó Nyoni viszont, a cyranói elvet követve,
képes meglátni a komikumot is a szituációban. A helyiek babonás hite egészen
abszurd pillanatokat eredményez – a Shula boszorkánysága mellett tanúskodó
férfi állítja például, hogy a lány miatt leesett a karja, miközben jól láthatóan
megvan minden végtagja –, de a hatóságok belépésének köszönhetően társadalmi
szatíraként is működik a történet. A rendőrfőnök, ahelyett, hogy a ráció
hangját képviselné, saját céljaira használja fel Shulát. Bűncselekmények
helyszíneire cipeli el, ahol a felsorakoztatott gyanúsítottak közül meg kell
neveznie a tettest, vagyis a babona hivatalosan is bekerül a nyomozati eszközök
közé. Fiatal kora miatt a kislány még Zambiában is kuriózumnak számít, így az
országos média is felfigyel rá, televíziós talk show-kba hívják, ahol a
rendőrfőnök kap néhány kemény kérdést, de Shulának ugyanúgy a cirkuszi
látványosság szerepköre jut, mint a film elején, a turisták látogatásakor.
Az író-rendező
bevallottan sarkít, de Zambiában és Ghánában tényleg léteznek boszorkánytáborok,
amelyek papíron menedéket hívatottak nyújtani a megvádolt nőknek, valójában
viszont kirekesztésüket törvényesítik. Nyoni láthatóan nem csak a konkrét
jelenségről akart egy figyelemfelhívó fesztiválfilmet készíteni a nyugati
közönség számára, a boszorkánysors nála metafora (is). Shula és társai hátára
fehér szalag van rögzítve, amely egy óriási orsóhoz kapcsolódik, bárhová is
mennek, mindig a jelképes és nagyon is konkrét rabláncon mozoghatnak csak. A
szalagot elvághatnák, de nem teszik, mert félnek, hogy kecskévé változnak,
vagyis rabságuk annak is köszönhető, hogy ők maguk is hisznek büntetésük
jogosságában. A renitenskedő Shulát is engedelmességre oktatják, mert jót
akarnak neki, a rendőrfőnök kedvence, aki a tábor helyett a saját házában
élhet, azt javasolja a kislánynak, hogy fogadjon szót és legyen alázatos, és
olyan sokra viheti majd, mint ő. A férfiak által szó szerint zsinóron
rángatott, sorsukba beletörődött „boszorkányok” történetével Nyoni
nyilvánvalóan az Afrikában még mindig elnyomott, alárendelt szerepbe
kényszerített nők helyzetét is kommentálja.
A film nem csak a humora
miatt nem torkoll végül dühödt feminista vádiratba, Nyomi érzékenyebb alkotó
annál. A szatirikus hangvétel és a „boszorkányok” mindennapjainak helyenként
már-már dokurealista bemutatása mellett van valami megkapóan szürreális és
álomszerű is a filmben, köszönhetően
többek közt David Gallego (A kígyó
ölelése) operatőri munkájának. Ha boszorkányok nem is léteznek, Nyomi meg
akarja mutatni, hogy milyen az a mágikus atmoszféra, ami életre hívja ezeket a
hiedelmeket – és ezt olyan sikeresen teszi, hogy a fináléra a nézőt is sikerül
elbizonytalanítania saját racionális világképét illetően. A Nem vagyok boszorkány másik, Afrikán
kívül is értelmezhető tanulsága pedig, hogy a megbélyegzés és a kirekesztés
univerzális emberi igény, a hatalmasok a nép legsötétebb ösztöneire apellálva
mindenhol előszeretettel jelölik ki a bűnbakokat, hogy az irántuk érzett
gyanakvás és félelem összetartsa a társadalmat.
NEM VAGYOK BOSZORKÁNY (I
Am Not a Witch) – brit-francia-zambiai, 2017. Rendezte és írta: Rungano Nyoni.
Kép: David Gallego. Zene: Matthew James Kelly. Szereplők: Maggie Mulubwa
(Shula), Dyna Mufumi (Vezető), Margaret Spinella (Mama), James Manashe
(Varázsló). Gyártó: Clandestine Films / BFI / Film4 / Soda Pictures.
Forgalmazó: magyarhangya. Feliratos.
94 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/08 52-53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13745 |
