rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Könyv

Hirosima gyermeke

„Mondottam, ember: küzdj…”

Koósz István

Tanulmányok Sindó Kaneto filmművészetéről.

 

Ahhoz képest, hogy a japán filmművészet milyen fontos helyet foglal el a világ filmművészeteinek sorában, a magyar nyelvű szakirodalom – legalább is, ami a köteteket illeti – meglehetősen szegényes. A tanulmányok terén, főleg az utóbbi évek termését nézve jobb a helyzet, amit az is bizonyít, hogy született annyi nívós tanulmány, hogy a Gondolat Kiadó Farkas György és Lázár Kovács Ákos szerkesztésében a Conditio Humana sorozatának második részeként érdemesnek tartotta megjelentetni a Hirosima gyermeke című kötetet Sindó Kaneto filmművészetéről.

 Sindó többszörösen is szerencsés választás: egyrészt közel nyolc évtizedes tevékenysége példa arra, hogy egy következetesen megtartott művészi hitvallás vállalása ikonikus filmek megszületését inspirálta, amellyel jellegzetes nyomot hagyott a japán film XX. századi történetén, másrészt a japán film magyarországi recepciójának történetében is fontos szerepet játszik. A II. világháború miatt megszakadt japán-magyar kapcsolatok újjáépítésének fontos terepe volt a két ellentétes politikai póluson levő ország számára a nemzetközi békemozgalom (Béke Világtanács), mely ugyan erőteljes szovjet befolyás alatt állt, de amely határozottan háború-, ezen belül atombomba ellenes propagandát folytatva jelentős japán részvétellel működött. (Wintermantel Péter: Nippon-babona. Osiris, 2017.). Szerencsésen találkozott a politikai kívánalom a művészi értékkel akkor, amikor az 1945 után moziforgalmazásban bemutatott első japán film éppen a Hirosima gyermekei lett 1955-ben. E film sikere megalapozta Sindó magyar hírnevét, amit a Kopár sziget és az Onibaba tovább erősített. Kuroszava mellett alighanem Sindó volt az egyetlen japán rendező, akinek a nevét a mozilátogatók ismerték a 60-as 70-es években.

Természetesen nálunk azok a filmjei számíthattak jelentősebb sikerre, ahol a történet beágyazottsága a japán történelembe, a kulturális, esztétikai, pszichológiai viszonyokba nem annyira mély, és ezért lehetőség van a filmeknek metaforikus, parabolisztikus értelmezésére, mint az említett Hirosima gyermekeinél, vagy a Kopár szigetnél, ahol a Sindóra oly jellemző motívumok, mint a „természettel való küzdelem”, az „élni akarás”, a „munka apoteózisa” a problémamentes azonosulás lehetőségét kínálja. Magyarországon bemutatott későbbi filmjeinek (Fojtogatás, Erotikus képregény) viszonylagos sikertelenségét talán e parabolisztikus jelleg hiánya magyarázza.

A kötet tanulmányai Sindó életművének néhány fontos aspektusát világítják meg: Vihar Judit a forgatókönyvírónak is nagyszerű rendező szépirodalmi ihletettségű filmjeit tekinti át, tanulmányokat olvashatunk a japán társadalmi változások filmes ábrázolási módjairól (Hidasi Judit), a színház és klasszikus irodalom hatásairól (Mátrai Titanilla), vagy olyan jellegzetes motívumok megjelenési formáiról, mint az emlékezés és a túlélés (Farkas György). Benke Attila a műfajiság problémáit vizsgálja Sindónál, Murai Gábor pedig Kopár sziget és az Onibaba strukturális kérdéseiről értekezik. Különösen érdekes Kenéz László sakuhacsi (japán fuvola) művész személyes tapasztalatokat is hasznosító tanulmánya a mester-tanítvány viszony speciálisan japán vonatkozásairól, Kárpáti György multikulturális kitekintése a Hacsikó forgatókönyve kapcsán, valamint Sági Attila elemzése a Hirosimában született és ott is meghalt Sindó filmjeinek olyan személyes jellegzetességéről, amely a nem japán nézők előtt elsikkad: a hirosimai nyelvjárás használatáról. (Sindó filmjeit nézve egyébként is gyakran lehet az az érzésünk, hogy amit a filmvásznon látunk, az az ő története.) E tanulmányok azt bizonyítják, nem árt mélyebben megismerkedni egy olyan filmrendezővel, aki egész életében abban hitt, hogy a legnagyobb tragédiák között is érdemes élni és küzdeni is az életért.

 A kötet végén filmográfiát találhatunk, szerepel benne minden olyan film, amelyhez a rendezőnek valamilyen köze volt, és bár így is elég informatív, talán nem ártott volna legalább az általa rendezett filmekhez rövid tartalmi összefoglalót írni, a Magyarországon bemutatott filmjeinél pedig a magyar bemutató időpontját közölni. És még valami: ugyan nem sok illúzióm van a magyar tudományos könyvek terjesztési lehetőségeiről, de arra is nagyobb gondot kellene fordítani, hogy az olvasókhoz eljusson a kötet, mert aki szeretné megvenni, annak bizony „vadásznia” kell rá, olyan kevés helyen kapható.

Gondolat Kiadói Kör, 2017.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/07 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13723

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 1 átlag: 1