Filmvilág

Vietnami háború

Haditudósítók Vietnamban

Éles képek

Michael Herr 1967-69 között tudósított a vietnami frontvonalról, háborús tapasztalata az Apokalipszis most és az Acéllövedék ihletője lett.

Mikor a későkádárizmus egyik tavaszán, felügyelet nélkül maradt kamaszfiúk, úgy kezdtük a napot a vadiúj VHS-lejátszóval, hogy „na jó, de indulás előtt nézzük még meg a helikoptertámadásig”, és ez így ment heteken át – akkor még nem tudtuk, hogy az Apokalipszis, most alapanyaga, forgatókönyve valójában Michael Herr találkozása Joseph Conraddal a boncasztalon. Igaz, akkor még azt sem tudtuk, hogy a forgatásra érkező Marlon Brandóért – Brando pipifaxos primadonna volt, nem volt hajlandó együtt forgatni Dennis Hopperrel, akit valamiért utált: ezért külön vették fel közös jelenetüket, irány-ellenirány, a csizmát is egy forgatási segéderő vágta a Herr-ről mintázott Hopperhez – az American Zoetrope megbízásából egy magyar filmművész, Pintér Georg hajtatott ki sofőri minőségben a manilai reptérre. Az akkor már hazánkban is ismert Tom Wolfe (Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal – nemrég hunyt el: béke poraira!) és szerkesztőtársa, E.W. Johnson megideologizáltak és összeraktak egy antológiát (The New Journalism. Harper & Row, San Francisco, 1973.) a hatvanas évek elején indult új újságírás nagyjainak legjobb írásaiból. Van a kötetben Norman Mailer – példázva azt, hogy az amerikai printvilágban egyenértékű fikció és non-fiction, szerepel benne Hunter S. Thompson a kentucky derbyről szóló első gonzo művével, és sok más kiváló és jelentékeny „új-skribler” (Gay Talese, Terry Southern, George Plimpton, Richard Goldstein, Joan Didion, Robert Christgau, Truman Capote) mellett szerepel benne Michael Herr is. Utóbbi nagy hatású Vietnam-könyve, a Jelentések (Dispatches, 1977) végre megjelent magyarul (Varró Attila fordításában).

Kicsit modorosnak tűnő kezdés, hogy a szerző élettényeit világirodalmi párhuzamokkal és világtörténelmi beágyazással közli a Kronológia a könyv elején, de később bejön ez is, mert tényleg tágítja a szemhatárt, megtudhatjuk például, hogy szerzőnk Joyce Carol Oates osztálytársa volt gimiben. A filmtörténet sem marad ki: „1978. … Francis Ford Coppola megkéri, hogy írja meg a narrátorszöveget régóta halogatott Apokalipszis most című filmjéhez. A következő év nagy részét San Franciscóban tölti, részt vesz a film különféle verziónak vágói munkálataiban. 1980. A családjával Londonba költözik. Találkozik Stanley Kubrickkal, napi megbeszéléseket kezdenek egy meg nem nevezett háborús filmről. 1983. Elkezd Kubrickkal dolgozni Gustave Hasford Short-Timers című Vietnam-regényének adaptációján. A rendező kérésére a forgatókönyv összefüggő prózai szöveg a szokásos formával ellentétben. (Kubrick utál forgatókönyvet olvasni.)” Ez a forgatókönyv lett a Full Metal Jacket (Acéllövedék,1987), így Michael Herr ezután elmondhatja magáról, hogy a három legfontosabb vietnami háborús filmből – a harmadik A szarvasvadász – kettőhöz köze van, és ez nem kis dolog. 1986-ban Oscar-jelölés a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában; nem nyeri meg. 1994-95-ben Francis Ford Coppolával dolgozik Jack Kerouac Útonjának filmre vitelén. (Témába vágó anekdota: ‘95 nyarán az A Poet in the Lower East Side című Gazdag Gyula-film munkatársaként, barátként meglátogattam Allen Ginsberget a Colorado állambeli Boulderben, ahol a Naropa Institute buddhista egyetem „The Jack Kerouac School of Disembodied Poetry” nyári kurzusán vett részt, mint minden évben. Mikor megérkeztem, mondta, hogy előző nap egy „Hollywood Man” járt nála, insight-okat akart tőle, mint szereplőtől [Carlo Marx] az Útonhoz. Kérdeztem, ki volt a „Hollywood Man”, Allen nem pontosan emlékezett: „Pretty much known. Italian name.” – hangzott a válasz, ezután nem volt nehéz felfejteni Coppolát. Hogy Michael Herr vele volt-e, Ginsbergtől sajnos már nem megkérdezhető.)

Herrt 1999-ben „Kubrick megkéri, hogy írjon egy szöveget, ami a Tágra zárt szemek bemutatásakor jelenne meg. Mielőtt elutazna Angliába, Kubrick meghal. Elmegy a temetésére St. Albansba. Két cikket ír Kubrickról a Vanity Fairnek. A következő évben a Kubrick könyvformában is megjelenik.” Joggal mondható, Michael Herr nem csak sajtómunkásként, conflict journalistként, de a film világában is a legnagyobbak ligájában focizott.

A The New Journalism kötetben Herrtől a Jelentések könyv Khe Sanh-fejezete olvasható. Khe Sanh, a közép-vietnami (Annam) Quang Tri tartományban ma autóval alig másfél óra Dong Ha-ból, ahová transzszibériai jellegű hálókocsival is el lehet közlekedni Hanoiból, de az egyik legnagyobb hajdani amerikai támaszpont, Danang sincs messze, az ottani China Beach, R&R („rest and recuperation”) a frontharcosok vágyálma volt. A császárváros Hué sincs messze és ezeken a helyeken ma mindenhol lehet helyi sofőrt fogadni, hogy vigyen körbe a Ben Hai folyó környékén, a 17. szélességnél. Ez a DMZ, a „demilitarizált”-nak csúfolt zóna, ahol 1968 legkeményebb csatái dúltak a Hamburger Hill-nek elnevezett – „darálthús” – domb környékén és másutt (A véres csatát John Irvin vitte filmre 1987-ben.) Khe Sanh, a laoszi határ közeli sárkányföldje, ahol a Holdújévi offenzíva által beindított vérszivattyú a budapesti metróépítőket is megihlette aktuálisan, ezért leggyilkosabb munkahelyszínüket „keszonnak” nevezték el, ahogy azt a televízióban Varga József vagy Takács Marika hangján hallották. Északon a Vinh Moc alagút és barlangbunker ma partizánmúzeum, kicsi helyen sok jóember, egy kor lenyomata, mi mindent összehordott oda a Béketábor, keletnémet és csehszlovák konyhai robotgépek mellett egy Orion táskarádió virít, amin akár a Balatonnál is hallgathatta valaki a Táncdalfesztivált. A DMZ-t meredek sötétzöld csúcsok kísérik, a Dél-Kínai tengertől a hegyek felé távolodva egyre inkább lao stílusú házak, ha a hegyek közt lebegve szállna egy vörösvitorlás dzsunka vagy az orrlikain tüzet lélegző jádekísértet, akkor sem lepődnénk jobban, mint így, alapjáraton. Szabadtéri kiállítás elfogott amerikai katonai javakból, Sherman harckocsik, Chinook és Huey helikopterek, M16-os géppisztolyok, a japán fotós szétlőtt Nikonja, mely felfogta a szívre küldött golyót, bár utóbbi lehet, hogy már Saigonban (Ho Chi Minh-város) van a Háború Múzeumában. De a tárlókba korántsem fér be minden. „Az egyik géppuskás úgy hevert az ajtónál, akár egy próbababa. A keze véres, nyers massza, akár fél kiló friss máj a hentesbolt zsírpapírján. Ugyanannál a tábornál értünk földet, ahonnan pár perce elindultunk, de csak akkor tűnt fel, amikor az egyik baka megrázta a vállam, és sehogy sem tudtam talpra állni. Mindössze a remegést éreztem a lábamból, a fickó azt hitte, megsebesültem, és felsegített. A helikopter nyolc találatot kapott, plasztikszilánkok hevertek min- denhol a padlón, egy haldokló pilóta a műszerfalon, és a kölyök megint a hevederéről lógott, halott volt, de persze (nem vertek át!) nem valóban halott.”

A katonai nyelv a világban mindenütt bornírt, nincs ez másként amerikaiul sem. Például frontharcosok mentálpanaszaira azt mondták ebben a háborúban, „akut környezeti stressz”, és Michael Herr nagyon jól érti ezt a nyelvet, ezt a környéket, ezt a háborút – legalább annyira, mint Joseph Heller (A 22-es csapdája) értette a II. világháborút az európai fronton. „Bármi kitelhet egy olyan bakától, akinek már csak pár hete van hátra. Van, aki mázlimániás lesz, rossz ómen-szakértő, baljós előjelek látnoka. Ha van némi képzelőereje vagy elég frontélménye, naponta ezerszer előre látja a saját halálát, de mindig marad belőlük készleten a nagy lépésre, a Távozásra.” Herr 1967-ben került Vietnamba az Esquire magazin megbízásából, a hippi Szerelem Nyarának novemberében, és alaposan megértette ezt a Doors-ból és Jim Morrisonból, benzines Zippo gyújtókból és képregényekből, félelemből és reszketésből álló világot, ami valójában egy tudatállapot. Charlie (a Vietkong) nem szörföl (The Clash), egy kambodzsai vakációt értelemszerűen a halott Kennedykről elnevezett zenekar tud autentikusan megszólaltatni és tudjuk, hogy a vietnami háborúról készült Amerikában a második legtöbb játékfilm. Amerikában ugyanis, szemben mitugrászságunkkal, minden fontosabb társadalmi eseményről, folyamatról készül nagyjátékfilm, míg például minálunk, azt, hogy miért nem tud lenni rendszerváltós nagyjátékfilm, senki sem tudja – dehogynem, én például elég jól tudom. Michael Herr haditudósítása segít megérteni, a mozi felől is, ezt a régi, furcsa, távoli háborút.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2018/07 06-08. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13714