Kovács Patrik
The Disaster Artist –
amerikai, 2017. Rendezte: James Franco. Szereplők: James Franco, Dave Franco,
Alison Brie. Forgalmazó: Pro Video. 104 perc.
Kevés az olyannyira
megosztó amerikai film, mint Tommy Wiseau A
szoba című 2003-as rendezése. Egyesek szerint hamisítatlan bűnös élvezet,
bizonyos rajongói körökben egyenesen csodálatnak örvend, a publikum zöme
azonban tizenöt év elteltével is viszolyogva fordul el e szívfacsaró
melodrámának szánt, ám siralmasan pocsék mozgókép-katasztrófától. A direktor –
akit joggal kiálthatnánk ki napjaink Ed Woodjának – magántőkéből finanszírozta
egyszemélyes projektjét, melyet íróként, színészként és producerként is jegyzett:
A szoba Wiseau bombasztikus művészi
kitárulkozásának indult, egybehangzó ítészi és nézői vélemények szerint viszont
minden idők legrosszabb amerikai mozija lett belőle. Viszont nem mindennap esik
meg, hogy a rossz ízlés és a tehetségtelenség kisebb kultuszt érlel, maga
Wiseau pedig hírhedten extravagáns személyiség, múltja ráadásul szekérderéknyi
titkot rejt – mi más is hiányzik a megfilmesítéshez?
A rendező cimborája, A szoba egyik hajdani főszereplője, Greg
Sestero néhány évvel ezelőtt A katasztrófaművész
című memoárjában osztotta meg viharos élményeit a forgatásról, James Franco
pedig tavaly elkészítette a könyv nagyrészt hűséges adaptációját. A
színész-rendező bevallottan lelkes rajongója A szobának, olyannyira, hogy Wiseau szerepét saját magára osztotta,
Sestero bőrébe pedig saját öccse, Dave Franco bújhatott. A katasztrófaművész látszólag a „legendás” trashfilm
keletkezéstörténete, de ennél valójában sokkal tágabb a fókusza. A középpontban
ugyanis Wiseau és Sestero ellentmondásos barátsága áll. Mindketten az álomgyár
csúcsára vágynak: előbbit mohó álmok fűtik, ám szerény tehetséggel áldotta meg
a sors, utóbbi jobb sorsra érdemes, ellenben nem eléggé rámenős. Egymásba
kapaszkodnak hát, és közös szerelemgyerekük, A szoba örvén próbálnak betörni Hollywoodba, csakhogy Wiseau
terrorizálni kezdi a stábot a forgatáson, ez pedig kettejük kapcsolatát is
megmérgezi.
Franco nem is igyekszik
leplezni a téma iránti elfogultságát: meleg empátiával viszonyul hőséhez, és
határozott törekvése, hogy nézőjéhez is közel hozza a narcisztikus különcöt,
aki antitalentum létére hol Tennessee Williams, hol James Dean méltó örökösének
képzeli magát. E neurózis számtalan humoros szituációt szül, Franco pedig
önfeledten fürdőzik az egyszer ártatlanul dévajkodó, másszor zsarnokként
őrjöngő Wiseau szerepében. A szoba
forgatási folyamatát viszont nem akarja tényszerűen reprodukálni: inkább a
puritán díszletezéssel és néhány abszurdan szellemes csúcsjelenettel igyekszik
megidézni annak hangulatát. A
katasztrófaművész persze egyúttal önreflektív fricska is az álomgyárnak,
bár e minőségében nem túl izgalmas, még akkor sem, ha olyan klasszikusok előtt
is kalapot emel, mint Hitchcock Madarakja
vagy Verhoeven Elemi ösztöne.
Jószerivel nincs ugyanis olyan bugyra a kulisszák mögötti Hollywoodnak, melyről
Francónál ihletettebb krónikások már ne regéltek volna. Csalatkozni fog
ugyanakkor az is, aki frivol sztáréletrajzot vár: A katasztrófaművész sokkal inkább ünnepélyes rajongói mozi, mint
szenzációhajhász kufárkodás. Mindezt az áldokumentarista stílusú nyitány is
bizonyítja, melyben hírességek nyilatkoznak A
szobáról és rendezőjéről, sőt mielőtt lefutna a stáblista, archív
felvételeket is láthatunk „a rossz filmek Aranypolgárának”
titulált kultuszműből.
Extrák: Nincsenek.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/06 61-62. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13703 |
