Benke Attila
Vinterbrødre – dán, 2017. Írta és rendezte: Hlynur Palmason. Kép: Maria von Hausswolff. Zene: Toke Brorson Odin. Szereplők: Elliott Crosset Hove (Emil), Simon Sears (Johan), Lars Mikkelsen (Carl), Victoria Carmen Sonne (Anna). Gyártó: Masterplan Pictures. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 94 perc.
A kétezres évektől a skandináv
filmek sikertörténetéről beszélhetünk. Számos remek dráma (Ádám almái, A vadászat),
szatíra (Egy galamb leült egy ágra, hogy
tűnődjön a létezésről, Férfiak és
csirkék) vagy éppen jéghideg műfajfilm (Engedj
be!, Fácángyilkosok) származik a
térségből. Igaz, a tavaly bemutatott Hóember
és az Emlékszem rád elmaradtak a
várakozástól, és a legújabb dán csömörfilm, a Téli fivérek is inkább szabályt erősítő kivétel. Az elsőfilmes
Hlynur Palmason művének főszereplője az örökgyerek Emil, aki fivérével,
Johannal dolgozik egy isten háta mögötti bányában. Az elszigeteltség és a zord
időjárás pedig a lelkeket is kikezdi, mert a sehová sem tartó életére lassan
ráeszmélő infantilis Emil ön- és közveszélyessé válik, többek között saját
gyártású szeszes itala miatt.
Palmason
filmjének elvitathatatlan erénye a zajos, sötét, havas-saras földmély, valamint
a nyirkos bányavidék atmoszférája, amelyet Maria von Hausswolff szürreális
víziókba hajló expresszív képei és Toke Brorson hátborzongató ambient zenéje teremtenek meg. Ez a
nyomasztó és félelmetes környezet kiváló terep lenne egy thrillerhez vagy
horrorfilmhez, de Palmason ehelyett Emil lelki világát próbálja bemutatni a
szétfutó sztoriban.
A Téli fivérek az elsőfilmek tipikus
hibáit hordozza magán. Palmason didaktikus és túl sokat markol, behozza az
apakomplexus, a testvérviszály, a beteljesületlen szerelem, sőt még az
osztályharc témáit is, azonban nem tudja összerántani mindezeket erős
történetté. Ráadásul a túlnyújtott, sokszor értelmezhetetlen jelenetek miatt
Emil inkább idegesítő, semmint azonosulásra méltó antihős. Így aztán a Téli fivérek inkább az elszalasztott
lehetőségek filmje. A levegőben lógó szürreális finálé akár egy Alejandro
Jodorowsky-féle pszichedelikus tripbe
is beleillene, de a mű egészét tekintve inkább az alkotói bizonytalanság
szimptómája.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/05 57-58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13667 |
