Gelencsér Gábor
A Mária Magdolna követi a Jézus-filmek hagyományát, amennyiben a korszellemhez igazítja az evangéliumi történetet.
Ismeretterjesztés, politikai
szándék és drámaiság egyaránt áthatja Garth Davis vállalkozását, méghozzá ebben
az erősorrendben: a Mária Magdolnát övező, nem kis részben korábbi filmekkel is
támogatott félreértések eloszlatása dicséretes dolog; a megváltástörténet
feminista olvasata minden ideologikussága ellenére igencsak időszerű; s végül e
tételek illusztrálását átélhetővé teszi a címszereplő és Jézus kapcsolatának
néhány megrendítő, emberi pillanata.
Mária
Magdolna bibliai alakjának megítélésében különös módon járt el a vallási hagyomány,
s ebben nem kis része lehetett a patriarchális szemléletnek. Bűnösségére Lukács
és Márk evangéliuma utal, miszerint Jézus hét démont űzött ki belőle. Ez
alapján azonosítják őt a szintén Lukácsnál, de korábbi jelenetben szereplő, ám
néven nem nevezett bűnös asszonnyal, aki megmosta és hajával törölte meg Jézus
lábát, majd megkente illatos olajjal. Így lett Mária Magdolnából prostituált,
az apokrif iratokban – meg A Da Vinci-kódban
– Jézusba szerelmes asszony, sőt a felesége és gyermekének anyja. Mindehhez
képest az evangéliumokban még a gyanúsításra okot adó jelenetek is épp
ellentétes értelműek, hiszen Jézus a bűnösök
megváltását hirdeti, a lábát megmosó bűnös asszony jelenete pedig annak a
példabeszédnek az elmondására nyújt alkalmat, amely a bűn és a bűnbocsánat
nagysága közötti korreláció igencsak felforgató összefüggésére világít rá.
Mária Magdolnát azonban legtöbbször Jézus kereszthalálának, sírba helyezésének
és feltámadásának első tanúi között
említik az evangéliumok, aki e tekintetben tehát megelőzi a tanítványokat. Ez
nemcsak a nőiség, hanem a Jézus-történet „dramaturgiája” szempontjából is
meglepő fordulat, s mint ilyen, pontosan illik a jézusi tanítás radikális
természetéhez. A férfiközpontú ideológiai értelmezést Ferenc pápa nemcsak az
igazság, hanem annak aktuális üzenete miatt is oszlatta el rendeletében, amely
az „apostolok apostolának” nevezte a nők és a menekültek szenvedésére
emlékeztető Szent Mária Magdolnát, s korábbi emléknapját ünnepi rangra emelte
az egyházban.
Davis
filmje voltaképpen ennek a rendeletnek a „megfilmesítése”, ám egyáltalán nem
szolgai módon. Mi több, a forgatókönyv még az evangéliumi helyekhez sem
ragaszkodik: alig találunk szó szerinti átvételt, a tanítványok karaktere sem
követi a konvenciókat, s a passió történetének elbeszélése számos bátor
kihagyást tartalmaz. Mária Magdolna és Jézus kapcsolata elsősorban
szellemiségében hű az evangéliumokhoz, s nem a szavakban vagy a tettekben.
Magdolna „back story”-ja például konfabuláció, amely inkább szimbolikus
jegyeket hordoz: különös gyógyító tehetsége van, amellyel ráadásul egy
újszülöttet segít világra; ő is halászként dolgozik; továbbá már inkább
feminista motívumként fellázad a bátyja által erőszakosan képviselt férfiuralom
ellen, s így lesz Jézus követője. Tanítványként a tizenkettő mellett olyasfajta
érzékenységről tesz tanúságot, amely a racionális és pragmatista szemlélettől
idegen, s természetesen a nők sorsára is felhívja a figyelmet, akik szavai hatására
öntudatukra ébrednek. Magdolna karakterének ilyesfajta megrajzolásához
szükséges a tanítványok bizonyos fokú átértelmezése. Így ezúttal nemcsak Júdás
– ahogy ezt számos feldolgozásban láthattuk –, hanem Péter is a római
elnyomással szembeni lázadás vezetőjét látja meg Jézusban. Júdás viszont itt
nem csalódottságában, hanem a konfliktus kiélezése és ezáltal a felkelés
kirobbantása érdekében árulja el Mesterét, miközben neki is megvan ehhez a
saját személyes háttértörténete. A legérdekesebb azonban Jézus karaktere.
Joaquin Phoenix alakításában egy bozontos szakállú, megfáradt tekintetű, vívódó,
középkorú Megváltót látunk, aki többször fizikailag rosszul lesz a tömegtől,
elmenekül a szerepétől, és inkább elmélkedik – Magdolna társaságában. A
díszletek és a jelmezek szintén a karakterek és a történet realizmusát emelik
ki. Jézus emberi arcát mutatja be a film – hogy annál jobban hangsúlyozza Mária
Magdolna alakjának Rooney Mara átszellemült játékával is felerősített
szentségét. Előbbi egyértelmű erénye a filmnek, utóbbi viszont talán kissé
túlkompenzált küldetése.
MÁRIA MAGDOLNA (Mary Magdalene) – brit-amerikai, 2018. Rendezte: Garth Davis.
Írta: Helen Edmundson és Philippa Goslett. Kép: Greig Fraser. Zene: Jóhann
Jóhansson és Hildur Guðnadottír. Szereplők: Rooney
Mara (Mária Magdolna), Joaquin Phoenix (Jézus), Chiwetel Ejiofor (Péter), Tahar
Rahim (Júdás), Ryan Corr (József). Gyártó: SeeSaw Films / Porchlight Films.
Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos.
120 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/05 54-54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13653 |
