Sepsi László
A férfiak által irányított államapparátus a
legnagyobb erőszaktevő.
A Vörös
veréb azon rövid szavatossági idejű filmek közé tartozik, amelyeket csak
bemutatásuk kulturális kontextusa tesz ideig-óráig érdekessé, ám a megfelelő
időzítésen és az ehhez kapcsolódó „forró” témák érintésén túl kevés erénnyel
bírnak. Jason Matthews azonos című regényének adaptációja kémthrillerként nem
különösebben meghökkentő vagy csavaros alkotás, a cselekmény második felében
építgetett zárófordulatot valószínűleg már a twist endingek nagykönyvének bevezetőjében megtaláljuk, így a Vörös veréb túlélésének záloga valóban
az, hogy mennyire képes kizsákmányolni a médiát jelenleg lázban tartó témákat.
De azon kívül, hogy régivágású exploitation-stratégiával rárepül a Hollywoodot megrázó zaklatási botrányokra, és a játékidő
első felét azzal tölti, hogy a zaklatásnak afféle katalógusát adja a kéretlen
érintésektől az érzelmi zsaroláson át a konkrét nemi erőszakig, Francis
Lawrence filmje két további réteggel is gazdagítja ezt a tematikát. Ezek közül
az első a főszerepet játszó Jennifer Lawrence személyéből fakad, akinek Az éhezők viadala-tetralógiával kivívott
szupersztár-státusza nagymértékben a filmbeli és filmen kívüli apparátust
kijátszó, a médiagépezet adottságait a saját hasznára fordító fiatal nő
imázsára épül. Ugyancsak a színésznő filmen kívüli életéhez kapcsolódik, hogy
Jennifer Lawrence pályájának egyik traumatikus pontja volt, amikor 2014-ben
meztelen fotók szivárogtak ki róla: a Vörös
veréb promóciójában így kiemelten hangsúlyos volt az a motívum, hogy
Lawrence a meztelen jeleneteket is tartalmazó munkafolyamat során
visszaszerezhette az uralmat saját testének képmásai felett. Egy újfent a
jelenkori közbeszéd meghatározó témáit kommentáló húzással a Vörös veréb az intézményesült
zaklatásnak ezt a problémakomplexumát kapcsolja össze a világpolitikai
kontextussal, aminek az lesz az eredménye, hogy a filmben ábrázolt posztkommunista
Oroszország hierarchikus társadalmát egy olyan, már-már disztópikus közegként
kell elképzelnünk, ahol a férfiak által irányított államapparátus a legnagyobb
erőszaktevő, miközben fenntartásához elengedhetetlen a női test kizsákmányolása
vágytárgyként, fegyverként és manipulációs eszközként. Úgy is fogalmazhatunk,
hogy a Vörös verébbel Hollywood a
#metoo-botrány mögötti jelenségeket megpróbálja ráfogni az oroszokra.
Hasonlóan
Az éhezők viadala későbbi
epizódjaihoz, a nyitányban a Vörös veréb
is látványosságként pozícionálja Jennifer Lawrence testét, ám a balerina
táncának közös megegyezéssel zajló nézését már az első pillanattól kezdve szabályszegések
jellemzik: a kéjvágyó oligarcha tapogatózik, a táncpartner pedig előre
megfontolt szándékkal balesetet okoz, tönkretéve ezzel a hősnő karrierjét és
elindítva a mesterkémmé válás útján. Az egyedi atrocitások ábrázolásában és
megítélésében a Vörös veréb nem ismer
kegyelmet, a rape & revenge-mozikat idéző bosszúfantáziában minden sérelmet
brutális megtorlás követ, akár már az aktus pillanatában. Ám míg a testi
erőszak ábrázolásában élen jár, mind brutálisabb jelenetsorokkal bemutatva az
énhatárok megsértésének traumáját, nyúzástól a kínvallatásig, az intézményesült
erőszakról már nem igazán tud mit mondani azon kívül, hogy a pervertált
oroszokkal egy délceg amerikai kémet állít szembe, aki nem csupán a nőverést
ellenzi, de mint a filmben elhangzik, alkalmanként még a prostituáltaknak is
bőséges borravalót ad. Amellett, hogy ez a felosztás nagyrészt minden
ambivalenciát kiöl a történetből – ami az akció helyett a konspirációra
koncentráló kémsztoriban elég nagy hátrány –, az egyéni szabadságjogokat tényszerűen
is korlátozó orosz berendezkedés ábrázolását is banalizálja. A Vörös verébben Oroszország Hollywood
sötét oldalának afféle projekciójává válik: a film ezzel ugyan kikerüli, hogy
bármi fajsúlyosat kelljen állítania a politikáról (habár az áthallásait
mindvégig kihasználja), és megelégszik azzal, hogy megoldásként kettős ügynökökön
keresztül megvalósuló belső reformot sürget. Ez éppoly soványka ajánlat, mint a
filmben többször elmondott különbségtétel Kelet és Nyugat között, miszerint a
legfőbb különbség az, hogy a Nyugat legalább törekszik az egyéni szabadság
tiszteletben tartására. A Vörös verébről
nagyjából ugyanez mondható el: legalább törekedett.
VÖRÖS
VERÉB (Red Sparrow) – amerikai, 2018. Rendezte:
Francis Lawrence. Írta: Jason Matthews regényéből Eric Warren Singer. Kép: Jo
Willems. Zene: James Newton Howard, Szereplők: Jennifer Lawrence (Dominika),
Joel Edgerton (Nash), Matthias Schoenaerts (Jegorov), Jeremy Irons (Korcsnoj),
Joely Richardson (Nina). Gyártó: 20th Century Fox / Chernin Entertainment.
Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált.
139 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/04 13-14. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13617 |
