Filmvilág

Új raj

Ryan Coogler

A Fruitvale metrómegállótól Wakandáig

A fiatal afro-amerikai rendező, Ryan Coogler következetesen a fekete identitás kérdéseit járja körül realista drámáiban és legújabb szuperhősfilmjében, a Fekete Párducban is.

Mostanában kezd új értelmet nyerni Timothy Corrigan „blockbuster szerző” fogalma, hiszen a DC Films és a Marvel is lehetőséget ad tehetséges rendezőknek, hogy egyedibbé tegyék a stúdiók szuperhősmítoszait (Patty Jenkins: Wonder Woman, 2017; Taika Waititi: Thor: Ragnarök, 2017). Közéjük tartozik a harmincegy éves afro-amerikai Ryan Coogler, aki mindössze néhány rövidfilmet és két nagyjátékfilmet (A megálló, 2013, Creed – Apollo fia, 2015) írt és rendezett, ám igen hamar bebocsátást nyert Hollywoodba, és a Rocky-sorozathoz tartozó Creed után a Fekete Párducban egy másik héroszt formálhatott a saját képére. Bizonyos kritikusok emiatt Cooglert egyenesen az „új Steven Spielberg”-nek kiáltották ki, ami persze nyilvánvaló túlzás annak ellenére, hogy eddig elért eredményei miatt érdemes lesz odafigyelni az öntudatos fiatal titánra.

Egyfelől a rendező mindhárom nagyjátékfilmjében főszerepet játszik Michael B. Jordan, és Ryan Coogler a Fekete Párducnál is kiharcolta, hogy állandó vágóját (Claudia Castello), zeneszerzőjét (Ludwig Göransson) és A megálló operatőrét (Rachel Morrison) magával hozhassa a szuperprodukcióba. Másfelől Coogler így értékeli a Marvel szuperhősfilmjének elkészítésében vállalt szerepét: „Sokan mondták, hogy vigyázzak, ha a nagy stúdióval dolgozok. Ám én mindig is úgy éreztem, hogy személyes filmeket készítek. A szerződés szerint persze nem az enyém a végső vágás joga, ám valójából mégis az enyém volt, ha érted, mire gondolok”. „Visszatekintve rájöttem, hogy mint művész, többnyire az identitás témáival foglalkoztam” – fejtegette a rendező egy másik interjúban. Ryan Coogler sok más afro-amerikai kollégája (Ava DuVernay: Selma, 2014, Barry Jenkins: Holdfény, 2016, Nate Parker: Egy nemzet születése, 2016, Jordan Peele: Tűnj el!, 2017) mellett eddig valóban saját tapasztalatait összegezve készített filmeket a feketék társadalmi helyzetéről és speciális identitásáról. Coogler célkitűzése pedig egybevágott a Marvelt birtokló Disney főnöke, Alan F. Horn törekvésével („a reprezentáció számít”), hogy a stúdió filmjei a kulturális és etnikai diverzitást tükrözzék.

Ryan Coogler 1986-ban látta meg a napvilágot Oaklandben, ahonnan még gyerekkorában elköltözött a család, azonban szülővárosa meghatározó maradt egész életében. A helység azért is fontos Coogler pályáján, mert első nagyjátékfilmje, A megálló a 2009-es oaklandi tragédiát dolgozza fel, mely az Egyesült Államokban máig súlyos társadalmi problémának számító rendőri túlkapások modellértékű igaz története. Persze a rendező karrierjében a Fruitvale-i metrómegálló csak egy a kulcsfontosságú állomások közül. Ryan Coogler édesapja, Ira Coogler fiatalkorúak javító-nevelő intézetében dolgozott, és később a rendező is foglalkozott tinédzserkorú elítéltekkel (ezt az alkotó a 2016-os Scenes for Minors című tévéfilmben örökítette meg). Cooglerben emiatt – mint mondja – nagyfokú szociális érzékenység alakult ki, mely már a Dél-Kaliforniai Egyetemen folytatott tanulmányai alatt készített rövidfilmjeiben is tükröződik (Locks, 2009; Fig, 2011; Gap, 2011; The Sculptor, 2011). A Locks egyszerű cselekményében erős motívumon keresztül mutatja be Ryan Coogler a feketék identitáskrízisét: rasztahajú fiatal férfi tehetetlenül gyalogol el társai mellett, akiket éppen kerítéshez nyomva tartóztatnak le a rendőrök, majd a fodrásznál megválik csoporthoz tartozását szimbolizáló hajkoronájától.

A Locks nyers realizmusa visszaköszön A megállóban is (a stáb szinte végig eredeti helyszíneken forgatott), melyben Michael B. Jordan formálja meg a Fruitvale-i állomáson 2009-ben a rendőrök által tévedésből agyonlőtt Oscar Grantet, akinek utolsó 24 órája bontakozik ki a cselekményben. A szerető családapa Oscar és jámbor baráti köre csak jól érzik magukat Szilveszter éjszakáján és az új év első napján, idilljükbe az agresszív rendőrök szabályosan betörnek a metrón kirobbant dulakodás miatt. Coogler távolságtartó, nem ítélkezik, nem dramatizál, A megálló inkább egy poszt-neorealista csellengőfilmre hasonlít. Oscar és a zsaruk karakterét egyaránt árnyalja a rendező, hiszen röviden bemutatja a főhős büntetett előéletét, börtönben töltött időszakát, a rendőrök brutalitását pedig a félelmükből vezeti le. A tapasztalt vezető indokolatlanul erőszakos, a fiatalabb járőrök (köztük Oscar gyilkosa) kifejezetten riadtak, kapkodnak, nem urai a helyzetnek. Ryan Coogler így az előítéletekre és a kölcsönös bizalmatlanságra irányítja a figyelmet. Az amerikaiak fegyverkultúrája, a drog- és bandaháborúk a rendőröket paranoiddá és frusztrálttá teszik, ugyanakkor a történelmi traumák (rabszolgaság, Ku-Klux-Klan, szegregáció), a feketék kriminalizálása (1992: a Los Angeles-i letartóztatási botrány, 2016: a louisianai és minnesotai tragédiák) és a sztereotípiák az afro-amerikai identitást állandó küzdelemként határozzák meg (Oscar is végig próbál ellenállni a stigmatizálásnak).

Habár Ryan Coogler A megállóval debütált, mégis a Rocky-sorozatot átformáló Creed a rendező igazán személyes „így jöttem”-filmje. Coogler egy interjúban elmondta, hogy Oscar Grant modellértékű tragédiájában ugyan érezte a párhuzamot Oscar és saját élete között a közös szülőváros és életkor miatt, azonban Adonis Creed és Rocky viszonyában kifejezetten az ő és idősebb korára az öreg bokszlegendához hasonlóan leépülő édesapja kapcsolatát örökítette meg. Mint Coogler megvallotta, az első két Rocky-film számára azért meghatározó, mert gyerekként ezeket sokszor megnézte a család, a szegénysorból a csúcsra eljutó ökölvívó története az együvé tartozás jelképévé vált a szemükben. Ezért fontos a Creed mester-tanítvány viszonyában az apa-fiú motívum felerősítése, és az idős bokszoló betegsége. A leépülése miatt identitáskrízisben is szenvedő Rockynak legalább annyira szüksége van az ifjú titán, Adonis tanácsaira, mint az útját kereső kezdő ökölvívónak a veterán instrukcióira. (Egyébként Sylvester Stallone a film forgatása előtt veszítette el idősebb fiát, így a szerep segített neki feldolgozni a traumát.)

Továbbá Ryan Coogler és Stallone a történetben ezúttal céltudatosan az afro-amerikai identitás egyik sarkalatos kérdéskörét, a saját közösségteremtő mítosz problémáját domborították ki. A Rocky IV-ben (1985) az orosz Ivan Drago által megölt egykori bokszoló, Apollo Creed a feketék héroszaként vonult be a kollektív emlékezetbe a filmben és a valóságban egyaránt. Apollo a hetvenes-nyolcvanas években a polgárjogi mozgalmak győzelmének, illetve visszaszorulásának szimbólumává érett. A bajnok halálával nemcsak Rocky veszített el egy barátot és mentort, nemcsak fia, Adonis nőtt fel apa nélkül, hanem mintegy az afro-amerikai közösség is keménykötésű, ikonikus hős nélkül maradt. A Michael B. Jordan által megformált Adonis felvállalja az apai örökséget, otthagyja fehérgalléros munkáját, és ringbe száll, új mítoszt teremt, megmutatja, hogy az afro-amerikai identitásra újfent büszkének lehet lenni. Ez pedig érvényes Ryan Coogler mint filmkészítő esetében is, hiszen már említett színesbőrű alkotótársaihoz hasonlóan A megállóval és a Creeddel elért pénzügyi és fesztiválsikerei miatt a fekete közösség ünnepelt rendezőjévé vált, 2013-ban még a Time is beválasztotta a harminc legfontosabb harminc év alatti híresség közé. Nem csoda, hogy ezek után Hollywood kapuja megnyílt Coogler előtt.

„Határozottan úgy érzem, hogy ez egy Ryan Coogler-film” – nyilatkozta Chadwick Boseman, a Fekete Párduc kitalált afrikai Wakandájának címszereplő királyát, T’Challát játszó színész. Stan Lee és Jack Kirby 1966-ban, éppen az amerikai Black Power-mozgalom kibontakozása idején megalkotott karaktere nemcsak Coogler szerint a legfontosabb szuperhősök egyike, Wesley Snipes és John Singleton már a kilencvenes években szerették volna vászonra vinni T’Challa történetét. A képregények rajongóként és feketeként Ryan Cooglert is elkezdte foglalkoztatni a Marvel hőse. „Nagyon fáj, hogy nem ismerhettem az őseimet” – ecsetelte Coogler, aki szerint, ha egy fehér rendező készíti, nem lesz ugyanolyan a Fekete Párduc, mert „nincs meg náluk az afrikaiság és az amerikaiság konfliktusa: [feketeként] akár tudatában vagy, akár nem, vannak őseid, akiket nagyon nehéz felkutatni”. Amellett, hogy a Marvel-film elkészítése Ryan Coogler számára lehetőséget teremtett ősei jobb megismerésére (Coogler elmélyült az afrikai kultúrában a forgatókönyvírás alatt), a fiatal rendező felerősítette a történet politikai áthallásait, melyeket a képregények alkotói inkább szerettek volna elnyomni.

A Fekete Párduc fő konfliktusa a pacifista, de az elszigetelődést támogató T’Challa és a Ryan Cooglerhez hasonlóan Oaklandben nevelkedett negatív hős, a feketék felszabadítását hirdető Erik ‘Koncoló’ Stevens (Michael B. Jordan ezúttal antagonistát játszik) között bontakozik ki. Ez a feszültség máig meghatározza az előítéletekkel, a rendőri brutalitással és az új szélsőjobboldallal (alt-right) szembesülő afro-amerikai közösség identitáspolitikáját. Frantz Fanon, a kulturális gyarmatosítás teoretikusa szerint a feketék „szokásai, és azok a források, melyekre szokásai épülnek, kitöröltettek, mivel konfliktusba kerültek egy olyan civilizációval, amit nem ismert és amit rákényszerítettek”. Fanon ebből a fajta elnyomásból vezeti le az elnyomottakból szinte önkéntelenül előtörő ellenerőszakot, ezért a hatvanas-hetvenes évek radikális feketejogi mozgalmai (többek között Malcolm X Iszlám Nemzete) a filozófust zászlajukra tűzve hirdették a pacifista Martin Luther King békés ellenállásával szemben az elkülönülést, az afro-amerikaiak felsőbbrendűségét, a pán-afrikanizmust (vagyis a világ feketéinek egyesülését), sőt a nyílt harcot is.

Koncoló a Fekete Párduc Párt és Malcolm X eszméit képviseli a filmben, és bizonyos kérdésekben (a fehér újgyarmatosítás veszélye) igazat ad neki Ryan Coogler, hiszen a filmbeli terrorista, Klaw és a CIA is csak kihasználják a fejlett Wakandát szuperfegyverei és a vibranium nevű különleges érc miatt. Ám a rendező végső soron mégis inkább T’Challát támogatja, akinek rá kell jönnie, hogy a békét és a feketék ügyét Wakanda elszigetelődése ugyanúgy nem segíti, ahogy Koncoló kifejezetten destruktív politikája sem. Ryan Coogler a Fekete Párducban óvva int attól, hogy az elnyomásra a terrorizmus legyen a válasz, a színesbőrűek közösségét, Afrika (vagyis szimbolikusan Amerika) egységét nem lehet erőszakkal megteremteni.

Ugyan a rendező szülővárosából származó bosszúszomjas Koncoló a Fekete Párduc antagonistája, azonban ez koránt sem jelenti azt Ryan Coogler számára, hogy elvágja magát gyökereitől. A film zárójelenetében akár édesapja, maga T’Challa is látogatást tesz Oaklandben, és felkarolja az utcán, a fiatalkori bűnözés árnyékában élő gyerekeket, hogy ne ismétlődhessen meg az apa nélkül felnövő Koncoló tragédiája. Jelképes mozzanat ez egy Ryan Coogler-filmben, és úgy tűnik, a rendező saját pályáját tekintve is visszatér a kezdetekhez, mivel a Creed folytatását másra bízta, a Fekete Párduc következő epizódjáról egyelőre nem nyilatkozik, ám készülőben van Wrong Answer című filmje. A Wrong Answerben ismét Michael B. Jordan játssza a főszerepet, és A megállóhoz hasonlóan igaz történetet, egy közelmúltbeli iskolai botrányt dolgoz fel (2009-ben Atalantában több iskola is meghamisította egy kompetenciateszt eredményeit). Tehát Ryan Coogler legalább egy film erejéig a közeljövőben is biztosan társadalomtudatos rendező marad.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2018/04 14-17. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13606