Huber Zoltán
The
Death of Stalin – amerikai, 2017. Rendezte: Armando Ianucci. Írta: Fabien Nury.
Kép: Zac Nicholson. Zene: Christopher Willis. Szereplők: Andrea Riseborough
(Szvetlana), Jason Isaacs (Zsukov), Olga Kurylenko (Maria), Steve Buscemi
(Hruscsov), Rupert Friend (Vaszilij). Gyártó: Main Journey / TitleMedia / Free
Range Films. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos.
106 perc.
Ha egy politikai szatíra kiveri az illetékes
szerveknél a biztosítékot, biztosak lehetünk benne, hogy az alkotók célba
találtak. Bár az orosz hatóságok a Sztálin halála utáni zavaros idők ironikus
továbbgondolásával kapcsolatban oroszellenességet emlegettek, az érzékeny
reakciók oka nyilván más. Az alelnök zseniális szériájával világhírűvé
vált Armando Iannucci korábban már többször bizonyította, tökéletesen átlátja a
politika működését és képes hatásosan karikírozni a hatalom abszurd logikáját.
A képlet most annyiban módosul, hogy az író-rendező a
parlamentáris demokrácia fiktív figurái helyett a történelemhez nyúl, ráadásul
rögtön egy szörnyű diktatúra mélyére ereszkedve mesél a rendszer mély
romlottságáról. Ha valaki fellapozza a történelemkönyveket, a szovjet
generalisszimusz agyvérzésének és utódlásának körülményei már önmagukban
annyira bizarrak, hogy az alkotóknak túl sokat nem is kellett hozzákölteniük a
morbid parabolájukhoz. Nem az elnyomás és a terror borzalmas korszakából
születik vicc, hanem a görcsös hatalomvágyból és az alattomos manipulációkból,
ami a sztálini ötvenes évek kontextusában dermesztően groteszk látleletet
eredményez. Az áhított csúcsra vezető út lelketlen taktikázással és hitvány
megalkuvásokkal van kikövezve, a ránk váró fordulatoknál csak a figurák
aljasságai vérfagyasztóbbak. Iannucci a vaskosabb kontraszt kedvéért szemet
gyönyörködtető környezetbe helyezi az aljas játszmát, a sztori őrült tempót
diktál és fantasztikus színészgárda szórja a poénokat. A szurokfekete bohózat
hatalmas fegyverténye, hogy a rettenet képébe röhögve leplezi le a paranoia és
szervilizmus kínos ellentmondásait. Nemcsak rendkívül szórakoztató, de
példaértékű az alkotói hozzáállás, mert minél elnyomóbb a hatalom, annál
kevésbé tudja elviselni, ha kigúnyolják. A nevetés ugyanis mindig oldja a
félelmet.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/03 57-57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13597 |
