Géczi Zoltán
Buena Vista Social Club:
Adios – kubai–amerikai, 2017. Rendezte: Lucy Walker. Szereplők: Ibrahim Ferrer,
Omara Portuondo, Manuel Guajiro Mirabal. Forgalmazó: Universal. 106 perc.
Ritkán válik kamera a
történelmi igazságtétel eszközévé, Wim Wenders 1999-ben bemutatott zenés
dokumentumfilmje azonban isteni beavatkozással ért fel. A Buena Vista Social Club dicsőséggel rehabilitálta a Castro-rezsim
évtizedeiben elfeledett kubai zenészgeneráció nagyjait, a globális közönség
sztárjaivá téve a méltatlanul mellőzött muzsikusokat és a tradicionális kubai
zenét, tágabb értelemben véve pedig: akkora lökést adott a világzenei mozgalmaknak,
hogy ezen lendület a mai napig kitart.
Lucy Walker alkotása egy
korszakos klasszikus bővített kiadása; érdemben nem tesz, nem is tehetne hozzá
sokat az eredetihez, de kiterjeszti annak kontextusát, prológusként és
epilógusként szolgál, miközben változatlan szeretettel és tisztelettel fordul a
dokumentum főszereplőihez és tárgyához. Az Adios
1998 és 2016 között készült felvételeken mutatja be a Ry Cooder produceri
bábáskodásával készült lemez stúdiómunkálatait, az első európai és amerikai
koncerteket, az all-star zenekar bámulatos diadalmenetét, miközben
mélyinterjúkból kiemelt részletekkel, történelmi háttérinformációkkal, archív
anyagokkal árnyalja a már ismert képet. Technikai szempontból nem lép ki a
zenés dokumentumfilmek szokványos keretei közül, de oly sok dráma és muzsika,
napfény és szívszakasztóan őszinte életöröm van ebben a 110 percben, hogy ilyen
sűrű nyersanyag mellett a formai bűvészkedés merőben szükségtelenné válik. A
kamera az utolsó fellépésekig követi azokat az idős zenészeket, akik már
nincsenek közöttünk, kulcseseményként mutatva be a 2016-os koncertet a Fehér
Házban, majd visszatér Kubába, oda, ahol az egész elkezdődött, méltósággal
zárva be a kört. Voltaképpen mindegy, hogy saját ifjúkorunk iránti
nosztalgiától vezetve, a kubai népzene szeretete okán, vagy a dokumentumfilmek
iránti általános érdeklődés miatt tekintjük meg az Adiost, mindenképpen varázslatos élményt, egyszersmind fontos
tapasztalatot kínál a néző számára. Üzenete egyetemes, tiszta és világos: az
alkotó ember szabad szellemét sem a rasszizmus, sem a politikai elnyomás, sem a
hidegháború, sem a hétköznapok nyomora, megannyi válogatott történelmi
rohadékság sem törheti meg, és akár az is megeshet, hogy a sors végül igazságot
szolgáltat – ezt a már-már túl szép, bámulatos módon mégis igaz történetet
pedig mindenkinek ismernie kell.
Extrák: Werkfilm.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/03 61-61. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13591 |
