Varga Zoltán
Cseh András és Mata
János munkássága a magyar animáció megkerülhetetlen fejezetei.
2017 decemberének végén
alig néhány nap különbséggel lehetett értesülni Mata János és Cseh András
halálhíréről. A két rendező fontos fejezeteket jegyzett a magyar animációs film
történetében. Mindketten annak a Macskássy Gyulának a szárnyai alatt kezdték
animációsfilmes pályafutásukat, aki kiharcolta, hogy a hazai
mozgókép-gyártásban az animáció is megkaphassa a méltó helyet. Az inaséveket és
az első egyedi filmeket követően Cseh András és Mata János neve egyaránt animációs
sorozatokkal kapcsolódott össze.
*
A Képzőművészeti
Főiskolán végzett tanulmányait követően Cseh
András (1927–2017) pályakezdése a magyar rajzfilm „honalapításának”
korszakához kötődik, az 50-es évekhez; közreműködője volt valamennyi ekkor
készült Macskássy-animációnak. Rajzolóként találkozunk a nevével A kiskakas gyémánt félkrajcárja, az Erdei sportverseny és a Kutyakötelesség stáblistáján, a Két bors ökröcskében már
mozdulattervezőként (animátorként) vett részt, s az évtized második felének
rajzfilmjeit – az Egér és oroszlán,
valamint A telhetetlen méhecske
Macskássy-klasszikusain kívül a Csermák Tibor által rendezett A török és teheneket – ő fényképezte
másodmagával. Operatőri teendőket később is számos alkalommal ellátott saját és
kollégái filmjeiben egyaránt. Rendezői debütálására a Pannónia Filmstúdió első
külföldi megrendelésre készült sorozattermékében, az Artúrban került sor, majd a hazai fogantatású sorozatanimációt megalapozó
Macskássy-széria, a Peti egyes
epizódjai bővítették a rendezői repertoárt. A sorozatanimációk végigkísérik
Cseh András pályáját: részt vett többek által gondozott szériákban, mint a Vili és Bütyök vagy a Hurrá; rendezett epizódokat az
elsősorban Imre István nevéhez fűződő Stop!
Közlekedj okosan számára is; továbbá Gyulai Líviusz mellett volt
társrendezője a Jómadarak című burleszkszerű
rajzfilmsorozatnak.
A Cseh András-életműben
olyan technika-forma érlelődött jóformán alkotói kézjeggyé, amely rajta kívül
kevés követőt inspirált a hazai animáció történetében. A papírkivágásos animáció
eljárásaival önszorgalomból ismerkedett meg az alkotó, s tapasztalatait „élesben”
kamatoztathatta a külföldi megrendelésre készült 1967-es Topino-sorozatban. A papírkivágásos animációt alapvetően a
sorozatok, vagyis a Frakk, a macskák réme
(1972–86) és a Vackor az első bében (1987)
számára tartotta fent a rendező, egyedi filmjeire viszont ennek a formának
elvontabb változata, a kollázsanimáció
jellemző. (Papírkivágásos figurákat mozgatott ugyan A szélkötő Kalamona című 1974-es népmese-feldolgozás is, de az Európai népek meséi koprodukciós széria
részeként kevéssé tekinthető olyan szerzői munkának, mint a kollázsanimációk.) A
Frakk nem csupán a hazai
sorozatanimációs termésben kiemelkedőnek mondható négy évada miatt, de
összetéveszthetetlen stílusa és felejthetetlen figurái révén is a legnépszerűbb
Cseh András-animáció lett. A Frakk-széria
útra bocsátásában Bálint Ágnes íróként, Várnai György tervezőként segédkezett,
míg a rendezésben többen, elsősorban Cseh András és Nagy Pál vettek részt.
(Várnai és Cseh együttműködésének gyümölcse az Ambíció című 1973-as groteszk rajzfilm is.) A sorozat a nyugdíjas
házaspárt, Irma nénit és Károly bácsit, s természetesen „háziállat-tartásukat”,
azaz a Frakk névre hallgató vizslát s a két mihaszna macskát, Szerénkét és
Lukréciát helyezi középpontba – jórészt az állatok között bontakozó torzsalkodásokra
fókuszálva, amelyek a kutya–macska barátság velejáróiként éppúgy értelmezhetők,
mint szimbolikus testvérviszálynak. A papírkivágásos animáció bár korlátozottabb
látványalkotást tesz lehetővé, mint a hagyományos rajzanimáció, a Frakk által kínált, egyszerűségükben is
megkapó történetekhez és kevéssé bonyolult cselekményépítéshez tökéletesen
passzol. Míg az első két Frakk-évadot
Cseh András másokkal együtt jegyezte, a harmadikban pedig nem vett részt, a
negyediknek minden epizódját ő rendezte – köztük a széria egyik leginkább
lélekmelengető tételét, Az irigy kutya karácsonyát.
A Frakk vagy a Kormos István piszén pisze kölyökmackójának élményeit
megelevenítő Vackor papírkivágásos
animációi széles publikumot célzó munkák – Cseh András egyedi filmjei viszont a
60-as évek magyar animációs új hullámának, a stúdió művészi útkeresésének
fontos darabjai. A kollázsanimáció elvont képalkotását csípős iróniával fűszerezi
A tapéta nem minden (1964), amely a
főhős és a „modern nő” viharos találkozását szédületes tánckoreográfiával viszi
színre; a rajzot és a kollázst váltogató Áprilisi
szélben (1965) egy fiatal lány képzeletében szökken szárba egy románc,
miközben a fantázia és a tavaszi szellő a város megszokott arculatát is
átfazonírozza. A vegyes technikát alkalmazó Nyersanyag
(1968) formatörténeti jelentősége, hogy itt jelenik meg a magyar
animációban a gyurma használata, de a film versbe szedett fanyar narrációja is
emlékezetes. A gyurma-főhőst szülői és tanítói, főnöki és házastársi kezek
formázzák és (de)formálják – remek párhuzamot létesítve téma és vizuális nyelv (a
gyurma képlékenysége) között.
Cseh András egyedi
filmjei merész formai határátlépésekre, sorozatai a közönségigényeket
tiszteletben tartó mesterségbeli tudásra épültek – az életmű két oldala
szemléletes példája annak, hogy a magyar animáció fénykorában szerzői és
populáris animáció szépen megfértek egymás mellett.
*
A Debreceni Egyetem
hallgatójaként Mata János
(1934–2017) eredetileg orvosnak készült, ám 1956 után politikai okokból meg
kellett szakítania tanulmányait, sőt szülővárosát is elhagyni kényszerült. Budapesten
illusztrátorként és karikaturistaként – s rajzfilmrajongóként – vezette útja a
Pannónia Filmstúdióhoz; rajzolóként többek között Macskássy Gyula
stílusforradalmat hozó művei őrzik a nevét (A
ceruza és a radír, Párbaj). Első
saját filmje, a Szabály az szabály (1964)
a kisember és az önkényes erőszak konfrontációját fürkészte a
Macskássy–Várnai-alkotópáros által indított karikaturisztikus rajzfilm
áramlatában (Mata János Macskássyt tekintette mesterének az animációban). Ezt
az utat folytatta A madár (1966) című
rajzfilm is: nyárspolgár főhőse köztéri szobrot próbál lefotózni, ám ebben
sokáig egy alkalmatlankodó kismadár akadályozza. Bizarr csattanója (melyben a
szoborról kiderül, hogy korántsem olyan kőből faragták, mint hihetnénk) és az
Alfonzó által énekelt, többször felhangzó dalocska teszi különlegessé a második
Mata-rajzfilmet.
A Moszkvában, illetve a
Szovjetunió országaiban ösztöndíjasként töltött időszak (1964–68) után Mata
János a Magyar Televízióval került munkakapcsolatba. Mint megannyi animációs
sorozat, a Kukori és Kotkoda (1970–71)
is Bálint Ágnes kezdeményezéseként került képernyőre, s az írónő kérte föl Mata
Jánost a széria megtervezésére és a rendezői feladatok ellátására. Noha a Kukori és Kotkoda csupán két évadot,
azaz 26 epizódot ért meg, máig az idézett, hivatkozott, akár kultikusnak is
mondható szériák közé tartozik. Ebben bizonyára közrejátszanak a Kukori és Kotkoda köré szőtt legendák is
(miszerint felsőbb utasításra vették le a műsorról, mert „áthallásosnak”
érezték a főcímdal bizonyos részleteit), de persze elsősorban a széria nyerő
csapatának köszönhető, a rendező és az írónő mellett a zeneszerző Lovas Ferencnek
vagy a parádézó szinkronszínészeknek. Márkus László adta a hangját Kukorinak,
Psota Irén és Hacser Józsa kotkodácsolt Kotkodaként, s a mellékfigurák tollába
bújó színészek is remekeltek (Szuhay Balázs Kopasznyakúként, Horváth Gyula mint
Habzsolháp). A sorozat a házsártos feleség és a link férjfigura komikus
konfliktusait variálta: Kukori vagy házimunka alól próbált kibújni, vagy
valamilyen vágyát szerette volna valóra váltani – lehetőleg anélkül, hogy erről
felesége tudomást szerezne. A szituációs komédiák és a szatirikus
társadalomrajz között mozgó Kukori és
Kotkoda korát megelőző vonása a nagyfokú önreflexivitás. Rendszeresen visszatérő
eleme, hogy a szereplők tévéműsorokat néznek (sportközvetítéstől hangversenyig,
táncdal fesztiváltól krimiig), sőt időnként maguk is megpróbálnak képernyőre
kerülni – például A baromfiudvar réme
és a Dimbes-dombos… című epizódokban
Kukori botcsinálta filmszínészként sül fel.
Mata János következő
sorozata, a Kukori és Kotkoda
földközeli kalamajkáit bolygóközi utazásokra váltó Mikrobi (1973–75) még sokkal inkább megelőzte a korát. A rendező
egy rövid reklámanimációja mellett a Mikrobi
tartalmazza a magyar filmtörténet legelső olyan képsorait, melyeknek
kidolgozásában számítógépes programot alkalmaztak – megelőzve Bódy Gábor
1976-os BBS-filmjét, a Pszichokozmoszokat,
valamint a Pannónia CGI-animációval kapcsolatos kísérleteit a 80-as évekből. Mata
János és az informatikus Kassai Árpád számítógép segítségével generálta az
űrhajó felemelkedésének, felszállásának és fordulásainak mozgássorait, s ezek
rendre visszatérő képelemek az egyévados sorozat egészében. Makettekről
készített fényképekből kialakított háttérvilága, különleges hangeffektusai,
valamint a robot és a távoli bolygók lakóinak torzított beszédhangja révén a Mikrobi még további szempontokból is rendhagyónak,
sőt úttörőnek mondható. Rádiójátékból „érkezett” főhőse – akinek eredeti
kalandjait Bálint Ágnes tette képernyőképessé – az egyetlen főhősi pozícióba
helyezett robotfigura a magyar (sorozat)animáció történetében; a címszerepben Csákányi
László vokális bravúrja hallható.
A rendező bár később is
foglalkozott számítógépes grafikával, az animációs filmek helyett érdeklődése a
dokumentumfilmek és televíziós műsorok felé fordult – ám a Kukori és Kotkoda, illetve a Mikrobi
kitörölhetetlenül beírta Mata János nevét a magyar animáció nagykönyvébe.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/03 18-20. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13571 |
