Huber Zoltán
Darkest
Hour – amerikai, 2017. Rendezte: Joe Wright. Írta: Anthony McCarten. Kép: Bruno
Delbonnel. Zene: Dario Marianelli. Szereplők: Gary Oldman (Churchill), Kristin
Scott Thomas (Clemmie), Lily James (Elizabeth), Ronald Pickup (Chamberlain),
Ben Mendelsohn (VI. György). Gyártó: Perfect World Pictures / Working Title
Films. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált.
125 perc.
Már
Korda Sándor is ráérzett, mekkora nemzetközi sikerpotenciál rejtőzik az angol
királyok mítoszában és ez a forrás azóta is kiapadhatatlan. A monarchiával
kombinált brit demokrácia kívülről nézve kimondottan egzotikus politikai színtér,
azaz globálisan is kelendő filmes alapanyag, Az elmúlt években a szigetország
számos prominens rendezője nyúlt a témához és szigorúan a díjszezonra időzítve
rajzolta meg egy-egy legendás vezető alakját. Helen Mirren, Meryl Streep és
Colin Firth díjak sorát söpörték be az alakításaikkal, a midcult személyiségfilmeket pedig a kritika és a közönség is igen
pozitívan fogadta.
A
friss Churchill-főhajtás hasonló vonalon folytatná a nemes hagyományt, de II.
Erzsébet, Thatcher vagy VI. György árnyaltabb, izgalmasan vászonra vitt
portréival összehasonlítva egyértelműen alulmarad. Az alkotók ezúttal is egy
sorsfordító esemény, a hadba lépés és a dunkirki visszavonulás köré szövik a
cselekményt, de a Brit Bulldog markáns személyiségét korántsem sikerül az ismert
panelek közül kiszabadítaniuk. A film külsőségeiben sem mutat túl a kötelezően
elvárható minőségen és erősen hiányzik belőle az elődök invenciózusabb
fogalmazásmódja, a legnagyobb hiányossága mégis az, hogy nem ás kellően mélyre.
A problémát főleg az ellentmondások kedélyes elmaszatolása jelenti, hisz azt
még a történelemben kevésbé járatosak is biztosan tudják, hogy a nagy angol
miniszterelnök finoman szólva nem volt könnyű ember, ám itt minden meglehetősen
patetikus. Az aktuálpolitikai szándék persze érthető, a népe rezdüléseire
ösztönösen ráérző, de a pillanatnyi érdekeken felülemelkedő bölcs
államférfiakból ma komoly hiány van – a cél azért még nem szentesíti az
eszközt, különösen ha végül a kínálkozó giccsnek sem tudnak ellenállni. Nagy
szerencse, hogy Gary Oldman látványos átváltozása önmagában van akkora
attrakció, hogy gond nélkül elviszi a két órás játékidőt is.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/02 57-57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13557 |
