Bata Norbert
Cult of Chucky –
amerikai, 2017. Írta és rendezte: Don Mancini. Szereplők: Allison Dawn Doiron,
Brad Dourif, Alex Vincent. Forgalmazó: Universal. 91 perc.
Don Mancini írói
képzeletéből pattant ki a Chucky névre hallgató gyilkos bábu, s rendezőként is
jegyzi a rá épülő franchise hetedik
epizódját, a Chucky kultuszát. Az
első három rész még Gyerekjáték-trilógiaként
toborzott rajongókat a vudu varázslattal életre keltett bábunak, akit az
útszéli fojtogató, Chucky szelleme száll meg. Talán mert időközben a rém
ámokfutása önironikussá vált, s Chucky az obszcén humorú beszólások és a gonosz
tréfák terén Freddy Krueger versenytársa lett, a negyedik rész (Chucky menyasszonya) a felvállalt
önparódia felé kanyarodott el.
Legutóbb a Chucky átka kísérelte meg új alapokra
helyezni a szériát, anélkül, hogy megtagadta volna az önironikus előzményeket.
Ezt a szálat szövi tovább a Chucky
kultusza, amely négy évvel azután játszódik, hogy Chucky előző vérengzését
túlélte a tolószékhez kötött Nica (akit ezúttal is a Chuckyt megszólaltató Brad
Dourif lánya, Fiona alakít). Nicát azóta elmegyógyintézetben őrzik, az új
történet elején azonban kevésbé szigorú, nagyobb szabadságot adó szanatóriumba
szállítják – ezt használja ki a kis vörös hajú rém. Az elmegyógyintézet
szürkésfehér falai, kongó folyosói és a hófödte kert láttán joggal várjuk, hogy
a Chucky által kiontott vér fröccsenése és csorgása fesse élénkre a steril felületeket,
s ez természetesen így is lesz. Kellemes meglepetést okoz a találékonyság és
játékosság, amellyel mindez levezényeltetik: akad közöttük morbiditásában is
megkapó szépségű lefejezés, de szimplán mizantróp és vérszomjas attak is
(kivált a cselekmény vége felé). Az egyre elborultabb ötletek leplezetlenné
teszik, hogy a Chucky kultusza nem
több – és nem kevesebb –, mint parodisztikus hangolású trashfilm, amely gátlástalanul kimaxolja az ebből fakadó
lehetőségeket. Így Chucky – most először – szó szerint megsokszorozódik,
önreflexív fricskát adva a sorozatgyártott játékoknak és a horrorfolytatásoknak
egyaránt; mindeközben beépül a cselekménybe az eredeti trilógiából visszahozott
Andy figurája (Chucky ősellensége, első célpontja), s a Brian De Palmát direktben
idéző stiláris túlzások (osztott vászon, szobákon átívelő daruzás,
tengelyvágás) is jóleső mosolyt fakasztanak. A több felől is nyitott befejezés
szinte példátlan szemérmetlenséggel ágyaz meg a folytatásnak – s ez így van
jól.
Extrák: A rendező és a
producer audiokommentárja, kimaradt jelenetek, kisfilmek.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/02 62-63. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13551 |
