Pethő Réka
Luca Guadagnino az
atmoszférateremtés mestere.
A felnövekvés történetek
hagyományos konfliktusábrázolását félredobva a Szólíts a neveden úgy meséli el önmagunk és boldogságunk
megtalálásának útját, hogy közben nem történik semmi, vagy ha mégis, arról
elfordul a kamera. Mert itt nem az a fontos, ami megtörténik, hanem az, ami
közben belül játszódik. Komplex érzéseket a legnehezebb szavak nélkül,
kizárólag az atmoszféra és a hangulat megteremtésén keresztül ábrázolni. A néző
mégis érzékiséggel és érzékenységgel telített két órát tölthet az
észak-olaszországi nyárban Luca Guadagnino legújabb filmjében, amely André
Aciman naplószerű, belső monológokat idéző regényét igyekezett vizuálisan
megjeleníteni.
A 17 éves, zenét tanuló
Elio egy klasszikusan archaikus értelmiségi családban él: lassú hétköznapokkal,
személyzettel, állandó intellektuális társalgásokkal. Apja minden nyáron meghív
magukhoz egy ígéretes egyetemi hallgatót, hogy segítse a munkáját – így érkezik
hozzájuk a huszonéves Oliver. Elióban erős szexuális vonzalom ébred a
fiatalember iránt, amelyről lassanként kiderül, hogy kölcsönös. A bő két órás
film nagyrészt epizódokból építkezik: hőseink a kertben, a medence partján
dolgoznak elmélyülten, napoznak, vagy épp bemennek a faluba elintézni néhány
apróságot. Mégis fokról fokra erősebben vibrál a feszültség Elio és Oliver
között. Összenézések, meglesett fürdőruha-felvevések, apró érintések jelzik azt
a vágyat, ami megragadhatatlan, ezért már-már megmutathatatlan. Végül mikor a
két fiú végre-valahára randizik a hálószobában, a kamera látványosan elfordul
és kinéz az ablakon, egy fa lombján megállapodva. Ez a szándékoltan szemérmes
megnyilvánulás vezeti fel azt a mondanivalót, amely ebben a szűkszavú filmben
végül verbálisan is elhangzik. A film vége felé Elio apja az, aki bátorítja a
fiút, hogy élje meg merészen és teljességében ezt az érzést, hiszen a legtöbbet
kitépjük magunkból, hogy bármilyen sérülés hamarabb elmúljon, így aztán harminc
éves korunkra véglegesen kiüresedünk.
Az adaptációból végül
kimaradt a regény fájdalmas befejezése, ahol Elio és Oliver húsz évvel későbbi
találkozása még jobban ráerősít az apa érvelésének igazára, ezzel nyitva hagyva
a befejezést, hogy úgy értelmezhessük az atyai tanácsot, ahogy mi szeretnénk. De
nem csak ebből a szempontból szabja szűkebbre a forgatókönyvét James Ivory (aki
eredetileg a rendező szerepét is betöltötte volna) az alapműnél. A regény
tulajdonképpen egy belső monológ, Elio meséli el az eseményeket, és – főleg – saját
érzéseit Oliver megérkezésének pillanatától. Az aprólékos részletességgel
megírt történetben fokozatosan bontakozik ki Elio vonzalma, ahogy felébred és
végül megszállottsággá alakul benne. Klasszikus tini szerelem ez a vágy
elérhetetlennek tűnő tárgya iránt, amelyet a fiú fél megfogalmazni, és talán nem
is tud. Nem véletlen, hogy amikor ez a vágy végre beteljesül, Elio megmagyarázhatatlan
kiüresedést, undort érez, az első pillanatban nem érti, mire vágyakozott
ennyire. Ez az érzelmi hullámvasút a narráció vagy más verbális közlés nélkül
nehezen ábrázolható, és ezt Timothée Chalamet visszafogott és lecsupaszított
alakítása nem is erőlteti.
A végletekig
leegyszerűsített színészi játék egyébként is szerves része a film működésének,
a kontemplatív hangulat és a hőség fullasztó közege szinte fizikailag
érzékelhetővé és felidézhetővé teszi a néző számára azt az időszakot, amikor a
nyár még kizárólag a gondtalan szórakozást és a pihenést jelentette. A regény
túlírt verbalitását, Elio vívódásának hosszan agonizáló leírását Ivory és
Guadagnino az atmoszférateremtés segítségével emelte át a mozivászonra, teljes
sikerrel. Egyedül az Olivert alakító Armie Hammer ragaszkodik a
színésziskolában megtanult leckéhez, képtelen olyan természetességgel létezni a
film által megteremtett térben, mint a többiek, de még ez sem zavaró, hiszen szépen
illik „külföldi idegen” szerepéhez. Mindazt tehát, amit az első szerelmek, a
megfogalmazhatatlannak tűnő vágyak, a fantáziák megélésének elsőre ijesztő
realitása jelent, a Szólíts a neveden
líraian és érzékien tárja elénk – ha hagyjuk, hogy magával ragadjon szuggesztív
hangulata.
SZÓLÍTS A NEVEDEN
(Call Me By Your Name) – olasz-amerikai, 2017. Rendezte: Luca Guadagnino. Írta:
André Aciman regényéből James Ivory. Kép: Sayombhu Mukdeeprom. Szereplők:
Timothée Chalamet (Elio), Armie Hammer (Oliver), Michael Stuhlbarg (Perlman),
Amira Casar (Annella), Esther Garrell (Marcia). Gyártó: La Cinefactura /
Frenesy Film Company. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált.
132 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/02 55-56. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13534 |
