Kolozsi László
A foxtrottban a táncos visszatér a
kiindulási ponthoz.
A Terápia sorozat eredeti, vagyis izraeli
változatának írója, Hagai Levi nem rég járt Magyarországon. Meg is kérdezték
többen, miben más a mi változatunk, mint az övéké. A válasza az volt:
amennyiben más a két ország. A Biblia földjén jelen pillanatban sem teljes a
béke, a határhelyzetek, a traumatikus szituációk közelibbnek tetszenek, a
drámák élesebbnek. Elég, ha a Terápia
egyik történetszálát vesszük: míg nálunk a sármos fiatalember problémája, hogy
le kell építenie dolgozókat az apjától örökölt gyógyszergyárban, ugyanezen
izraeli szál egy pilótáé, aki véletlenül lebombáz egy iskolát. Mindkét hős
körülményei indokolttá teszik az összeomlását, de az izraeli változat mégis, bár
ugyanolyan hiteles, sokkal letaglózóbb. Mindkét verziónál feltehető a kérdés:
mit tennék én eme hős helyében, ám az izraeli sors nem ültethető át magyarra,
ilyesfajta nyakszirten vágó helyzetek nincsenek hazánkban. De ez egyben azt is
jelenti, kevésbé tetszik ősinek, kevésbé tetszik kortalannak a mi változatunk,
az eredeti izraeli sorozatnál nem egyszer juthatnak eszünkbe példázatok,
példabeszédek, ősatyák. Jákob története. Ábrahámé.
A Foxtrott is olyan film, ami egy súlyos,
rettenetes kérdéssel szembesít: mit tennénk, ha kiderülne, hogy katonaként
szolgáló gyermekünk odaveszett a határon. Fel lehet-e egy ilyen traumát
dolgozni? Lehet-e a gyermekünk halála után élni? Érdemes-e? Mi adhat erőt?
Nem
Jób az, akit a film megidéz. Nem annyira a veszteségről szól a Foxtrott, nem is a folyamatos háborúról,
hanem arról: hogyan szembesít önmagunkkal a feldolgozhatatlannak tetsző
tragédia. Vagyis, egyszerűbben, esendőségről és gyöngeségről szól.
Expozíciója
roppant erős: egy nő nyit ajtót, nem is látjuk kinek, de tudjuk, hogy a
hírhozók rossz hírrel jöttek, mivel a nő mintha marionett figura lenne, akinek
elvágták a zsinórját, összeesik. A háttérben feltűnik egy fehér inges, ereje
teljében levő férfi is. A kamera a Foxtrottban
gyakran – szinte mintha csak az érdekelné igazán – elidőz az arcokon. Itt is a
férfién (a színész, Lior Ashkenazi tekintetéből mindent kiolvashatni). Már a
férfi szemszögéből látjuk a földön vonagló nőt, amint két katona hajol fölé, és
egyikük elővesz, nagy rutinnal, egy injekciós tűt. Ha a film nem izraeli lenne,
nem lenne – úgy vélem – ennyire egyértelmű, hogy egy katonafiúk halálhírétől
megrendült párt látunk.
A Foxtrottot lehetne abszurdnak vagy
enyhén szürreálisnak is titulálni, s hogy mégsem az, éppen annak tudható be,
hogy a film izraeli. Az, ami nekünk szürreálisnak, fekete humornak tetszik, az
– legalábbis kevés izraeli tapasztalatom ezt igazolja – ott nagyon is
valóságos. Nem állítható persze, hogy nem kísértette meg a rendezőt első, Libanon című filmje, és ezen műve után
nyugodtan mondhatjuk, rendkívül tehetséges Samuel Maozt, hogy szatírát
forgasson. Vannak kényelmetlenül vicces epizódjai ennek a három jól
elkülöníthető részre tagozódó alkotásnak – például, amikor a nyápic, kicsit
nőies katona-rabbi azt mondja a gyászoló apának, de hát maga úgysem fog
kiborulni a temetésen… elvégre férfiak vagyunk. És a második epizód, ami a fiú
katonáskodásának története, valóban – nem is enyhén – szürreális: színeiben is
különbözik az ezüstös, eleganciát sugárzó elsőtől. A határmenti, lassan
süllyedő check point a hippivilág színeiben tobzódik. Az őrszolgálatot
teljesítő fiatalok morzsolgatják itt másodperceiket, az idő lassan, főként
egymás piszkálásával, beszólásokkal, és érkező (főleg palesztin) átutazók
csekkolásával telik. Minden érkező ugyanakkor fenyegetőnek és fenyegetésnek
tetszik.
A
tánc ennek a filmnek a vezérmotívuma, a velencei filmfesztiválon Ezüst
Oroszlánnal díjazott Foxtrott legszebb
és legmaradandóbb pillanatai a táncjelenetek: az öreg, még a haláltáborokat is
megjárt ős-izraeliek össztánca, az apa tánca, mellyel bemutatja, hogy nem halad
előre, hanem visszatér mindig ugyanarra a pontra – mint a történet – és a fiúé
a határállomáson.
A
harmadik epizód megint az atyáké. És ebből az epizódból nézve a második, élénk
színekben tobzódó, akár álomjátéknak tűnhet. A képzelet elvégezte
gyászmunkának. Ugyanakkor e fejezet zárlata, a film végkifejlete ismét csak az
erősíti meg, hogy máshol nem készülhetett volna ilyen erős, ilyen gyomorba vágó,
ilyen viccesen brutális film, csak Izraelben. Olyan, mintha egy részlet lenne a
Példabeszédekből.
Foxtrott (Foxtrot) – izraeli, 2017. Rendezte és
írta: Samuel Maoz. Kép: Giora Bejach. Zene: Ophir Leibovitch, Amit Poznansky.
Szereplők: Lior Ashkenazi (Michael
Feldmann), Sarah Adler (Daphna), Yonaton Shirai (Jonathan). Gyártó: Bord Cadre
Films. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 108 perc.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/02 53-54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13531 |
