Horányi Péter
The Fisher King – amerikai, 1991. Rendezte: Terry Gilliam. Szereplők: Jeff Bridges, Robin Williams,
Ammanda Plummer. Forgalmazó: Bontonfilm. 132 perc.
Terry
Gilliam a Monty Python felbomlása után hamar bebizonyította, hogy önállóan is
képes maradandót alkotni, forgasson bár disztopikus drámát (Brazil, 12 majom), vagy vicces időutazós fantasyt (Időbanditák), a horrorral és vígjátékkal egyaránt kokettáló
mesefilmet (Grimm) vagy drogfilmet (Félelem és reszketés Las Vegasban). A
műfajilag színes életművet a sajátos humor és látásmód köti össze, amelyben A halászkirály legendája ritkábban
hivatkozott tétel ugyan, pedig legalább annyira egyedi film, mint többi.
A halászkirály legendája kiválóságát az adja, hogy Gilliam bátran nyúl a hollywoodi
dramaturgia tucatmegoldásaihoz, és oldja fel őket a saját víziójában: a „vígjátéki
férfimelodráma” korántsem tekinthető bevett műfajkombinációnak. Jack Lucas
(Jeff Bridges), a sikeres és arrogáns rádiós műsorvezető, egy meggondolatlan
kommentjével éttermi tömegmészárlást robbant ki. Az események hatására
megtörik, és bűntudatától menekülve a hajléktalanok világába keveredik. Ott
találkozik Parryvel (Robin Williams), akinek a felesége a lövöldözés egyik
áldozata volt, és most Jackhez hasonlóan a múlt elől menekül. Találkozásukból
barátság kerekedik, és lassan megtanulják, hogy mit jelent áldozatot hozni egy
másik emberért.
A
film erényei, mint a legtöbb Gilliam-filmnél, ezúttal sem annyira a konkrét
sztoriban, hanem a furmányos megvalósításban rejlenek. A démonaikkal küzdő két
férfi történetét a rendező egy allegorizált, mágikus New York-i színtérbe
helyezi. A kompozíciókat torzítja és a képeket szokatlan kameraállásokkal
szürreálissá teszi, míg máskor a fényjátékai révén a jelenetek expresszionista
hatásúvá válnak. Mindezek mögött azonban nem komoly és zord szerzői vízió
húzódik meg, hanem egy sokárnyalatú érzékenység, amely a másik ember iránti
felelősség fájdalmát sok humorral és iróniával mutatja be. A Halászkirály azért lesz rendkívül
szórakoztató és szellemes, mert nem fél kicsit a feje tetejére állítani a
dolgokat. Williams és Bridges tökéletesen eltalálták a szerepüket, de minden
egyes karakter – legyen az a hermafrodita hajléktalan vagy egy tolószékes Tom
Waits – egyedülállóan emlékezetes.
Extrák:
Semmi.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 63-63. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13513 |
