Pápai Zsolt
Blind – amerikai, 2017. Rendezte: Michael Mailer. Szereplők: Alec Baldwin, Demi Moore,
Dylan McDermott. Forgalmazó:
Independent. 104 perc.
Előfordul,
hogy egy friss film konzervativizmusával, sőt: avíttságával tüntet. A szerelem vak is ilyen: annyira
konzervatív, hogy az már szinte forradalmivá teszi nem csak a kortárs fősodor
darabjaihoz, de az off-hollywoodi szcéna produkcióhoz képest is. Veretes
melodrámáról van szó, amelynek alkotói – a neves regényíró, Norman Mailer két
fia, Michael és John Buffalo – a műfaji panelek akkurátus felmondása és a
kötelező fordulatok eminens levezénylése mellett a színészválasztásukkal is a
zsáner hovatovább nyolcvan évvel ezelőtti állapotát és hőskorát idézik meg, azt
az időszakot, amikor még nem fiatalok (mint a kortárs indie-melodrámákban),
hanem középkorú aktorok képezték az ilyesmi filmek szereplőinek derékhadát.
Pedig
A szerelem vak nem indul rosszul, az
első félórája kifejezetten feszült, és a figurái sem tűnnek érdektelennek. Marc
Dutchmant (Dylan McDermott), a gátlástalan üzleti cápát lefülelik a rendőrök,
és előzetesbe helyezik törvénytelen tranzakciói miatt. Feleségét, Suzanne-t
(Demi Moore), akiről nem állítható biztosan, hogy tudott férje üzelmeiről,
enyhén büntetik: közmunkára kötelezik, amit a vakok intézetében kell
letöltenie. Itt találkozik az egykor híres íróval és egyetemi oktatóval, a
balesetben szeme világát vesztő Billel (Alec Baldwin), akivel ugyan kezdetben
nem jön ki, de idővel megváltoznak az érzései.
Jót
tesz a mozinak, hogy Michael és John Buffalo Mailer nem csak a kétségtelenül
szirupos melodrámai szálat bonyolítja, hanem – ismét csak a klasszikusok,
nevezetesen: a gaslight-melodrámák
modorában – egy thrillerszálat is: utóbbiért az előzetesbe vetett és a felesége
közmunkájával kapcsolatban egyre dühösebb férj a felelős. A film szimpatikus
vonása továbbá, hogy az egyébként jobbára középszerű Alec Baldwin kiválóan
teljesít, olyannyira, hogy a néző egy idő után már feledi is az
összehasonlítást a nagy előddel, a hasonló szerepet Az asszony illatában eljátszott Al Pacinóval.
Mindez
azonban nem kárpótol a játékidő második felében kifejlődő papírosízű
konfliktusokért és kiszámítható fordulatokért. Bár látszik az alkotók
igyekezete és megfeszített akarása, de valahogyan a bátortalansága is. Mintha
nem hittek volna benne, hogy igazán jó filmet is tudnak csinálni. Nem csak egy
olyat, aminek minden jelenete a harmincas–negyvenes évekre utal vissza.
Extrák:
Nincsenek.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 61-62. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13510 |
